Ági beszámolója:

A verseny után pár nappal, még mindig vegyes érzések kavarognak bennem, csalódottság és kudarc keveréke. Pedig nem kellene, mondják a barátaim. A tanulságokat le kell vonni, építkezni kell belőle és tovább kell lépni.

A Vadálló kövek felé két gondolatom volt:

           1.ebből aztán nem írok beszámolót

           2.soha többet nem fogok futni és versenyre menni.

Na, nem mintha akkor, ott abban a másfél (!) órában egy szemernyit is futottam volna, sokkal inkább fát támasztottam, guggoltam, ültem, feküdtem. Egy lassított felvétel képkockáiként éltem meg az egészet, mint amikor a főszereplők az Eredet c. filmben a Váróban vannak.

Hogy mégis miért lett belőle beszámoló? A történet számomra tanulságos és bármi is történt, örökre bevésődött a felejthetetlen a táj, a profi szervezés és a pontőrök segítőkészsége, áldozatos munkája.

Én voltam az értelmi szerzője a T50-en való részvételünknek. A kórházban ültem, csontizotópos vizsgálatra vártam, és akkor ott, sok minden lejátszódott a fejemben. Mi az, amit még szeretnél megcsinálni? Írtam is Gyurinak, aki biztatott, hogy hazafelé menet ugorjak már be a pszichiáterhez is Sokat nem kellett senkit sem győzködni és a megfelelő időben neveztünk is.

Két dolog nyugtalanított a verseny előtt. Egyrészt a fórumokat olvasgatva leszűrtük, hogy mindenki volt már bejáráson, csukott szemmel is végigmennek rajta, nekünk pedig totálisan ismeretlen az útvonal. Persze sok-sok beszámolót elolvastunk, Dóri képes itinerrel segítette felkészülésünket, de a bejárással szerzett tapasztalatot nehéz pótolni. A másik zavaró tényezőt a gélem testesítette meg. Ilyen távon és igénybevételnél szükségem van erre a „szerre”. Az utolsó adagom még a bécsi maratonon elfogyott. Sajnos csak ezt az egyfajtát vagyok képes befogadni, ez viszont hiánycikk volt a beszerzésünk időszakában. Egy hasonló géllel próbáltam pótolni, de éreztem, hogy ebből még baj lehet.

A verseny napján, budapesti alvást követően viszonylag korán értünk az iskolába. Rajtcsomag felvétele, készülődés, fényképezés, szépséges rajtszám felrakás. Volt még idő csevegni, haverkodni. Személyes találkozások virtuális futótársakkal, B.Fruzsival, B.Tomival, Helga84-gyel, Knighttal. De ott volt már András is. Cs.Krisztina és Ulrik rendező pólóban feszített. Dórinak is nagyon örültem, egyáltalán nem izgult, pedig nem kisebb feladatra vállalkozott, mint a százas táv. Tudtuk, hogy bellone is itt van, de vele sajnos nem találkoztunk

Jóformán nem is akklimatizálódtunk és az összes témát sem sikerült kitárgyalni, már indulni is kellett az udvarra. A Főszervező Csanya, rövid szóbeli eligazítást követően indítja is a társaságot. A 100 km-t teljesítők ide fognak visszatérni, mi 50-ek pedig Pilisszentlászlóra érkezünk majd. Próbáljuk felvenni az utazósebességet. Gabi Knighttal fut, Gyuri pedig kicsit hátrébb. Titkos időtervem nem volt, első bálozóként a szintidőn belüli célba érést tűztem ki, ami teljesíthetőnek is tűnt.

Soha nem jártam még a Budai hegyekben és a Pilisben, de be kell valljam, megszerettem, hiszen csodaszép helyeken futottunk. Az itinert elő sem vettem, profi módon volt pöttyözve, vonalazva, nyilazva és segítőkkel ellátva a pálya. Ismerős pontőrök a Zsíros hegyi frissítő ponton (7.9 km) hamar eljött. Jól ment a futás úgy éreztem. Az erdő lombjai alatt, még elviselhető volt a meleg, de tudtuk, hogy ez csak durvulni fog a nap folyamán. Gyors frissítés és futottam is tovább. A lefeléken nem fogom vissza magam, imádom a sebességet. Utolér Knight, végig beszéli az utat Piliscsabáig (17.2km). Mosakodás, frissítés, palack feltöltése után indulok. A meleg egyre kúszott felfelé, a magammal vitt vízből is egyre többször kortyolgatok. A táj továbbra is kedvemre való, körülöttem erdőillat otthon érzem magam. Mindegy, hogy a Pilis vagy a Bükk, egyszerűen szeretem. Már a 3. ep. következik. Klastrompusztához (26.4 km) 3.09h idővel érek. Iszom a kólából, eszem egy kis banánt (micsoda párosítás). A kútnál megmosakszom (de csak az arcom), megtöltöm a flakonom és már indulok is. Egy kis rövid szakaszt Ebolával és Lorddal teszek meg. Ő szorosabb időtervvel ment, pedig a T100-on indultak, így ellépnek tőlem. Telnek a kilométerek, kibontom a gélem. Pfujj, ahogy gondoltam, ebből se fogok többet enni. Inkább iszogatom a vizemet. Úgy érzem, az édes ízek után jólesne egy kis kenyér, megkívántam. A frissítőállomások terülj-terülj asztalainak kínálata pazar, velem van a baj. Milyen kár, hogy nem hoztam csak egy kicsit is magammal. Nem kívánom a nápolyit, kekszet, amúgy sem szeretem és nem is vagyok édesszájú. Ezekkel a gondolatokkal érek ki az erdőből és folytatom utamat az aszfalton. A nap a legmagasabban van, remélem hamarosan a dobogókői ep. következik. Dobogókő táblája, egy kis aszfaltos szakasz és beérek a 33.1 km-nél lévő frissítőponthoz. Nem kívánok semmit az asztalról, pedig tudom, hogy enni kellene, mert nem lesz ennek jó vége. Mégis inkább a kúthoz megyek mosakodni. Visszamegyek a pontőrökhöz, elveszek egy aszalt szilvát, jobb, mint semmi gondolom. Beér András is, váltunk egy pár szót. Felajánl egy Mg-ot, megkeresi és átadja. „Biztos?”- kérdezem, hisz előtte még 68 km van. Bólint és indul is tovább. Megyek én is. Turisták az útvonalon, jobbra mesés panoráma lehet, de nincs időm megnézni, majd máskor. Lejtős szakasz jön, nem kímélem magamat. Egy rossz mozdulat és a bal bokám alátörik. Hű basszus, erről nem volt szó, nehogy már lesérüljek! Próbálgatom, kicsit fáj, de nem vészes. Óvatosabbra veszem a futást. Iszonyú melegem van, kezd egy érzés előretörni a gyomromnál. Előbb még csak enyhébben, aztán egyre erősebben. Adjak neki utat vagy tűrjek? Tűrök, majd azt gondolom, inkább az útszélén hagyom ezt az érzést. Félreállok, nem lesz jobb. Óvatosan kocogok, nem esik jól. A távolban látok valamit. Egy újabb frissítő pont Dömösnél 5.34h idővel érkezek meg (40.6 km). Ulrik mosolyog, már messziről kérdezi: „Fiúval vagy lánnyal szeretnéd?” Én már kevésbé mosolygósan, lemondóan közlöm: „Nekem mid1” Lesik minden mozdulatunkat, osztályon felüli a törődésük és kiszolgálásuk. Kriszti is próbál segíteni, leültet. Pedig ezt soha, igaz Gabi? Ezt már megtanultuk, de mégis leülök. Aztán beállok a sorba, ahol rögtönzött zuhanyozás folyik. Az egész testem kap belőle, nagyon jólesik. Ezt a hűtést már korábban kellett volna elkezdeni, pedig tudtam én, mégsem tettem. Végzetes hiba volt. Beérnek Helgáék is, jó a színe Küzdős neki is, mondom, neki én is kivagyok. Vizet teszek a palackomba, enni próbálok két kocka ananászdarabot. A gyomrom tiltakozik. Elköszönök, indulok a legnehezebb szakaszra. A dömösi aszfaltos szakasz tovább rontja az állapotomat, keresek egy helyet ahová félrehúzódhatok. Komolyan kezdek aggódni, hogy ami bemegy, az ki is jön, energia nélkül, „saját zsíron” nem leszek képes felmenni a Vadállóra. A szentfa kápolna Dóri levele óta ismerős hely. Tényleg itt kell felmenni? Tényleg Felkapaszkodom és menetelek. Te jó isten, milyen lassan. A többiek is hasonló sebességgel menetelnek. Majd leülök („Mit csinálsz, ezért jöttél”- kiabálnék, de már az sem megy). Körülöttem más is ül. Mindenki segítőkész, kérdezik, hogy tudnak-e tenni valamit? Intek, majd megoldom. Egy sporttárs gélt ajánl fel, de már a gondolatától rosszul vagyok. Mondja, ismerős érzés neki is. Leelőznek. Felállok és indulok tovább, aztán félreállok. Prédikálószékig még négyszer ismerkedem közelebbről az erdő flórájával és faunájával. Már nincs is semmi a gyomromban. A testem megoldja, felküldi a lejjebb lévő szakaszon lévő keserű tartalmat. Brrrr. Még lassabb képkockák. Akkor is felmegyek! Már rég elvesztettem az időérzékemet. Aztán csak felérek, hiszem én. Lefekszem az előttem lévő akadálytól, még most kezdődnek a pöttyözött kövek. Felállok, kúszok, kapaszkodok, fent vagyok a legtetején. Lerogyok a sziklára, kifekszem és szenvedek. Kinyitom a szemem, nem mindennapi a látvány. Ránézek az órára, felfogom, hogy ezt már szintidőn belül nem csinálom meg. Itt elúszott el, a póló már nem lesz meg, hagyjuk itt a köveken. Elbúcsúzok tőle. Had szálljon a magasban, én ezt ma már nem kapom meg Összeszedem magam, feltápászkodom és elindulok. Bevonszolom magam a Prédikálószékig. Van még fél órám a célig, csupán 7km-et kell megtenni. Jelen állapotomban ez lehetetlen küldetésnek tűnik. Kocogni próbálok. A hasamban lévő kőnek ez nem tetszik. Az utolsó kis emelkedő is egy óriási akadálynak tűnik. Felküzdöm magam és ismét lefekszem.(„Most hülyéskedsz, ez egy terepfutó verseny! Tudom én, csak had szedjem össze magam”). Aszalt gyümölcs nedvét próbálom kipréselni a számban, mert lenyelni nem bírom. Vajon mennyi lehet még hátra? Hangokat hallok, vagy csak akarok? Aztán újból hallom mögöttem. Hátranézek, de ismeretlen számomra. Közelebb ér, Gyuri az. Küldöm előre, menjen a maga ritmusában, hagyjon csak itt. Nem megy. Együtt megyünk tovább és érünk be a Kisrigóba (51.8km). Belépve a célba, taps fogad bennünket. Én csak szabadkozom, nem érdemlem meg. Le akarok feküdni és pihenni végre, itt már lehet. Kriszti, Ulrik segíteni próbálnak, de elég zaklatott vagyok. Kapok egy pulóvert, majd egy takarót a kedves segítőktől. Csiripiszli csak messziről figyel, de a tekintetében minden benne van. A sör sem segít rajtam (Dórinak annál inkább) Az Ulriktól kapott hideg „gyógyító víz” már jobban esik. Aztán eszem egy kis levest sok-sok zöldséggel, csak a tészta hiányzik belőle Kapok az útra is egy takarót. Kisbusszal megyünk vissza a Klébibe. A suliban még pihenünk, megnézünk egy T100-as befutót, fotózkodunk és elindulunk haza.

A 8.30h eredmény nem túl fényes, nem is vagyok rá büszke, de a táv teljesítve. Vasárnap az írtam az edzésnaplómba: „jó mélyre a szekrény belsejébe elteszem a futócipőmet.” Aztán lehúztam. Most azt gondolom, jövőre, ha az égiek is úgy akarják ott a helyem, és kellő alázattal szintidőn belül megcsinálom a T50-et. Tudom, hogy sikerülni fog

Szerző: BGy

8 komment

Címkék: pilis beszamolo terepfutas

A bejegyzés trackback címe:

http://mizuno.blog.hu/api/trackback/id/tr264523937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bellone 2012.05.18. 14:57:13

Nagy küzdés volt, gratulálok!:)

Szerintem a frissítést kéne gyakorolnotok. Az izóporok előnye pl. hogy, ha túl édes csinálhatod hígabbra, ha ízetlen sokkal sűrűbbre is.:) Nem terheli a gyomrot, könnyen emészthető és 4-5 órát biztos el lehet menni "rajta", hogy nem eszel mellé semmit (persze aránytól függően a bevitelre figyelni kell). Van 100 fajta, én általában citromos Isostart használok. Már próbáltam a pofátlanul olcsó DM-st is: nehezebb bekeverni, de az is működik...

Vitargóból, vagy maltodextrinből van teljesen íztelen, ahhoz lehet keverni teát, pálinkát, bármit (elektrolit nincs benne, sókat mindenképpen kell hozzáadni) és egy csomó probléma áthidalható.

(Ha pedig egy jó kifogást keresel: Most néztem, hogy tavaly a 8:30 bőven szintidőn belül lett volna, de idén karcsúsítottak egy órát... Ez azt is jelenti, hogy legalább annyira számítasz teljesítőnek, mint a tavalyi teljesítők.:))

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.05.18. 15:03:22

@bellone: erről jut eszembe, hogy nekem Dömösnél mondták, hogy egy órával kevesebb a szintidő. Én meg azt hittem, hogy a 8-at csökkentették még tovább. Kellet pár perc, mire tisztázódtak a dolgok.
A frissítést illetően teljesen igazad van! A lányok nevében nem tudok nyilatkozni, de magamról tudom, hogy pocsék frissítő vagyok. A porokat ki kell próbálnom, nincs mese.

bellone 2012.05.18. 17:56:27

@BGy: Egyébként megértem a porokkal kapcsolatos fenntartásokat. Gondolj csak bele, kimegy az ember az erdőbe talpig műanyagban, "műanyag" cuccokkat töm magába és próbál eggyé válni a természettel...:)

Két éve már majdnem feladtam a hosszútávú terepfutást, de meg kellett tapasztalnom, hogy jelen esetben ez az ár amit "fizetni" kell.

Van az a sztori, hogy Németh Csabi egy szaloncukorral futotta le a Tortúrát. Nekem sajnos csak egy Wartburgom van, többet fogyaszt, mint az ő Ferrarija és gyakran kell betolni, de néha ugyanazt élhetem át, mint amiről ő mesél...:)

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2012.05.18. 19:54:05

Ági!! Ne merészeld nekem elfelejteni, hogy 52 km lefutása önmagában egy nagyon fantasztikus dolog!! Már ezért Te vagy a nap hőse, hogy megcsináltad, nem adtad fel, hanem beértél a célba! Mindig ez lebegjen a szemed előtt! Az idővel pedig ne törődj, nem az a fontos, hanem az út amit megtettél. :-)

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2012.05.18. 21:00:00

Hú, Ági, nagyon nagyot küzdöttél, őszinte tisztelet ezért! Teljesen megindító.

tvk · http://kodzaj.blog.hu 2012.05.20. 09:23:21

A beszámoló alapján nekem úgy tűnik hogy nagyrészt a frissítésen ment el a szintidőn belüli teljesítés.

Hogy "mi esik jól" és hogy mi jön jól a szervezetnek az két különböző dolog. Ha még rá is stresszeled magad, hogy ami nem esik jól az biztosan ki fog jönni, az a legrosszabb.

Nyomni kell befelé a kazánba, akár sós meleg lötty, akár édes takony, még azelőtt hogy érzed hogy kiürül a raktár. A kulináris élvezetek ráérnek a célbaérkezés után.

Nekem is volt már hasonló szitu, mikor nem tudtam beszerezni a megszokott gélt viszont amit be tudtam szerezni olyan volt a szaga mint a wc illatósítónak. Úgy fogtam fel, hogy az a bünti amiért nem voltam elég előrelátó, hogy ezt kell ennem.

Rosszalkodó gyomorra gyömbért szoktak fogyasztani a futók, bár nem tudom milyen halmazállapotban.

Gratula egyébként a célbaérkezéshez!

kg_kilo 2012.05.22. 10:35:13

Először is grat!

Másodszor pedig, nem hosszútávfutóként, de ex-országúti bringásként csak annyit tudok és is mondani, hogy néha nem kell nézni, mit eszel, de egyél! Én konkrétan ettem téli edzésen hó alól kikapart füvet, tavasszal éretlen gyümölcsöt, nyáron zsenge kukoricát, "fosatós" szilvát... mindegy, csak legyen benne energia! (Na jó, a falusi kocsmák vasárnapi krémesei is jók voltak). Ezekre kellett hagyatkoznom akkor, ha nem vittem magammal elég kaját.
Ma talán egy fokkal könnyebb a helyzet, számtalan helyen kapni mindenféle sportitalt, gélt, kaját. Orrot befogni, megenni! Még mindig nem kukacot meg döglött halat kell enned, mint Bear Gryllsnek :)

És még egyszer: gratula!

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2012.06.04. 21:13:33

Kemény vagy, a teljesítéshez pedig gratulálok! Jövőre meglesz a helyismeret is, ez volt mondjuk a terepbejárás.

A gélek nekem sem jönnek be, már attól hányingerem van, ha a számba kerülnek. Találtam viszont egy egész jó cuccot, ami olyasmi állagú, mint a puha frutti, az íze sem olyan émelyítő mint a géleké, de az összetétele, energiatartalma nagyon hasonló a gélekhez. Az áruk is egyforma. Itt linkeltem róla egy fotót:
ennyirefutja.blog.hu/2011/09/01/hosszu_futasok_forrosagban
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...