Elég-e ennyi felkészülés egy maratonra?

2012.10.01. 09:28

megjegyzés

kalocsai.pngLegutóbb valamikor márciusban tettem itt közzé az edzésnaplóm egy részletét, melyben az első maratonomra való felkészülést lehetett megtekinteni. Ebben az évben nem terveztem több maratont, de a már sokszor emlegetett Kassai Maraton szöget ütött a fejembe. Ott futottam első félmaratonomat (1:47) 2008-ban, majd a legjobbat is (1:43) egy év múlva. De az a verseny igazából a maratonról szól. Két kör a 21 km-es pályán. Ez  még nálam tolerálható fejben, mert egyébként utálom a körözős versenyeket. Négyszer futottam a pályán, már ismerem, tudom, mi után mi következik, ami a mentális erőhöz nagyon sokat hozzáad. Van a helynek egy tömény történelmi légköre is. II. Rákóczi Ferenc és családja sírboltja mellett futunk el oda- és visszafelé is. Rodostóból hazahoztuk, hogy itthon, magyar földben nyugodjék. Nem sikerült ez sem. Emiatt is érzem, hogy mennem kell, nem felejtjük el, nem felejthetjük el. Nekem nagyon felemelő érzés ilyen helyen futni. Eddig olyan zokniban futottam, aminek a szára piros-fehér-zöld volt. Most mást tervezek, a Spártai Hős, Lubics Szilvia meze ihletett meg, a kalocsai hímzés. Ha sikerül, péntekre elkészül, az egyik futópólómon lesz egy szolid minta. A fenti színkombinációt szomorú kalocsainak is hívják.

Azt, hogy most maratont futok, egy hónapja döntöttem el és rögtön a közepébe ugrottam a felkészülésnek. Futottam kétszer 30 km-t, egy hegyi 34 km-t és tegnap előtt egy aszfaltos 34 km-t. Nem sok, de talán arra elegendő lesz, hogy a 4:29-es bécsi időmet egy ici-picit megjavítsam. Bár nem tudom, miért javítanék, amikor arra többet készültem. Szombaton a 34 km-s futásomhoz vittem a Polar G3 GPS modult is, hogy reális képet kapjak az állapotomról. Az alábbi ábrán a vékony, kék vonal a sebességemet és a zöld a szintet jelzi. Látható, hogy kicsit lassultam a végére, de még így is sikerült 5.48-as átlag ezrekkel lefutnom a távot. Ezért 6 perc környéki ezrekkel tervezem a kassai két körömet. Az elején a fák zavarták a GPS-t, a végén pedig egyszer meg kellett állnom inni, mert már porzott a vesém. Emiatt egy kicsit kevesebbet mért, de az út mellett, km kövek mentén futottam, így a táv tuti.

seb_1.png

Sajnos akkor és most is egy héttel a verseny előtt lázas és náthás vagyok. Szinte már vártam! A Terep 50 előtt gyomorrontásom volt, semmi nem maradt meg bennem egy hétig. A legutóbbi futásomon nagyjából végiggondoltam a versenystratégiámat. Szeretnék egy picit gyorsabban kezdeni, mint Bécsben, persze csak akkor, ha a pulzusom engedi. Ott 10 fok Celsius volt, Kassára 22-t ígérnek. Emiatt a frissítést nagyon okosan kell csinálni. 15 km környékén már el fogok kezdeni iszogatni. A gyomromat féltem, mert néha a víztől is beindul. Legutóbbi edzésemen már nem savasodtam el, talán azért, mert előtte ittam Mg-ot. Fontos még nekem a zene. A zenelistámat még nem állítottam össze, de a mostanság kedvenc Hobo 30 éves koncert lesz többségében. Érdekesség még hogy ebben az évben 1951 km-t futottam eddig. Ha ezen a héten 7 km-t futok, akkor éppen a maratoni befutómon lesz meg a 2000. km is. Ezen még gondolkodom. :)

Ja, és amiről majdnem megfeledkeztem! Új cipőm van. Már lassan egy hónapja vettem egy Mizuno Wave Fortis 3-t, ami a Wave Rider olcsóbb változata. Két lépés alatt összecsiszolódtunk, mintha évek óta ebben futnék. Semmi haverkodás, előjáték nem előzte meg a kapcsolatunkat. Éreztük, hogy jól választottuk meg egymást.

wave_fortis_3.png

Szerző: BGy

3 komment

Címkék: maraton kassa fortis

A bejegyzés trackback címe:

https://mizuno.blog.hu/api/trackback/id/tr434812815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.10.03. 07:06:19

ennyi sok hosszúval nem az a kérdés, hogy menni fog-e a maraton, hanem hogy milyen idővel, és mennyire fogod jól érezni magad. :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.10.03. 08:08:40

@rrroka: még mindig taknyos és kába vagyok, de ennek ellenére jólesős futásnak tervezem. Az mp3 lejátszómat telepakolom talpalávalókkal, aztán ráállok egy tartható tempóra. Ha 38 körül faszagyereknek érzem magam, akkor gyorsítok. Ha-ha-ha!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.10.03. 08:31:37

@BGy: hová lett az előbbi jobbulást üzenetem? mindegy, akkor mégegyszer: jobbulást, még van 4 nap! taknyot kiviheti egy jó kis szauna, ha bírod.
a terved szerintem tökéletes, én is hasonlóképpen szeretnék eljárni vasárnap. :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása