Tavaly fejben-testben szétcsúszva a 35. km környékén fel kellett adnunk a Tortúra teljesítését. Akkor úgy gondoltam, hogy soha többet nem megyek olyan időben hegyre futni. Eső, havas eső, hó. Vizesen elérni a hóhatárt nem volt nagy élmény. A Sugaró réten hatalmas szél. Be is tette a kaput. A januári Téli Mátra XL megerősített abban, hogy már futni is utálok hegyen hóban. Azóta a téli képeslapok látványától is rosszul vagyok. Nem a harmóniát látom rajtuk, hanem magamat, ahogy csonttá fagyva bandukolok a tájban.

Egy hónapja elindult a Facebookon egy önszerveződő esemény, a Vasárnap Reggeli Szeánsz, leánykori nevén Szombati, ezért a rövidítése SZESZ. Pásztóról induló közösségi futásként lett definiálva, nekünk pedig kapóra jött egy kis felmérésnek a Tortúra előtt. A kiírás szerint 35 km a táv. Reggel a szokásos kis csapatunk felkerekedett és hosszú utazás után Pásztón horgonyoztunk le, ahol a terepfutás legnagyobb ikonja, Németh Csaba is tiszteletét tette. Bedobtuk a közösbe a kaját-piát, néztük a felhőket, amiből eleinte eső, majd havas eső esett. Nehezen döntöttük el, hogy mit vegyünk fel, vigyünk-e magunkkal botokat, amik az Ágasvárra való feljutáshoz tavaly nagyon kellettek. Botot nem láttunk senkinél, így azok a kocsi csomagtartójában landoltak. Sok ismerős arccal találkoztam, akiknek a kis profilképét a Facebookról más ismertem. Nagyjából százan lehettünk.

A csapat összeállt egy képpé és máris indult a futás. Mire mi felocsúdtunk, az eleje már az utca végén járt. Semmi baj, még van 35 km-ünk, hogy utolérjük őket. Az aszfalt hamar véget ért és klassz, süppedős, cuppogós sárban találtuk magunkat. Libasorban tudtunk haladni, a tempó jó volt. Amikor egy kicsit már szélesedett az út, gondoltam, megelőzöm Gabit, de megcsúszott a bal lábam, ami pont kirúgta jobbat, így nem maradt más, mint egy hatalmas firkálás a sárban. A legjobb helyen, mert felfelé mentünk, így mindenki jól láthatta, aki utánunk jött. Bár reményeim szerint mindenki az előtte futó sarkát bámulta, nem az én fünfkomafünf mozdulatsorommal volt elfoglalva. Gabi kérdezte is, mit csinálsz, normális vagy? Erre csak annyit tudtam mondani, hogy csak viccelek. Ilyenkor persze az esés lendületét kihasználva kell felállni, szenvtelen arcot vágni és úgy csinálni, mintha nem történt volna semmi. Sebeinket ráérünk nyalogatni majd magányunkban. Megúsztam sérülés nélkül. Futás tovább. Sunyi kis emelkedő volt, ami kitartott 6 km-en keresztül. A végén nem bírtam már futni, bedurrant teljesen a vádlim alatti rész. Itt a Nyikom csúcsra mentünk fel, aminek az utolsó száz métere elég meredek volt. A csúcsra felérve letöröltem a szám széléről a tüdőm maradékát. Ott várt bennünket Németh Csaba, mondta rögtön, hogy na, akkor induljunk is. Itt volt a lehetőség, hogy az ikonnal futhassak, de alig kaptam levegőt, így ezt el kellett halasztanom máskorra. Ittam egy kis izót, majd elkezdtem én is a száguldozást lefelé. Itt tűnt fel, hogy már hóban futunk. Megmondom őszintén, nem is emlékszem, honnan volt havas a táj. A kis tenyérnyi hófoltokra még emlékszem az elején, de utána már csak a teljesen havas tájra. Lefelé a Nyikom csúcsról a rövid és a hosszútáv elágazott. Jó szokásunkhoz híven ezt elnéztük Andrással, aki itt ért utol. Egy finom kis öt percecske elment az itiner nézegetésével, értelmezésével. Összejött egy 8-10 fős csapat, aztán eldöntöttük, hogy rossz irányba futunk, zurück. Mátrakeresztesig meghúztam egy kicsit, ami lejtőn nem nagy dolog. Volt egy rész, ahol sűrű fenyvesben futottunk, évek alatt összegyűlt fenyőtüske szőnyegen. Ez lenyűgöző volt, a lábam és a szemem is szerette ezt a részt. Innen kiérve leszakítottam magamról a többieket és ez arra volt jó, hogy egy elágazásnál szem elől tévesszem ismét a jelzést. Pici bizonytalanság után megleltem az utat. Várt Mátrakeresztes. Egy részen a meredek hegyoldalban kellett futni egy kb. 1 lépésnyom széles részen. Második esésem itt volt. Megcsúsztam. Jobb lábam a "szakadékban", majd hirtelen a bal is, én meg kapaszkodok valami csenevész fában. Visszamásztam az útra és futottam tovább. Mátrakeresztesre egyedül érkeztem, ahol ismét kis csapat várt. Mintha én lennék az indító kürt, máris rohantak tovább. "Jó" szokásomhoz híven 5 percet ismét sikerült itt eltönteni. Kaja-pia. Kólás izó. Hm. Ott jólesett, pedig csak a 10. km-nél jártunk.

Innen indult az Ágasvár "csúcstámadás". Az Ágasvár nem a legszebb emlékeim között szerepel. Tavaly nyáron a Vidróczki futásunkon már voltunk ott. Akkor nagyon kikészített, egy földről felvett bottal bírtam magamat felküzdeni. Az itiner szerint a zöld kör vitt volna a turistaházhoz, ahonnan indul a buli. Andrással ketten haladtunk. Volt egy gyanús elágazás, de tiszteletreméltó magabiztossággal kijelentettem, nem itt kell menni. Amikor már olyan útvonalak csatlakoztak be a miénkbe, amik a leírás szerint ott nincsenek, az már elbizonytalanított. A szerencsénk az volt, hogy az itteni utak nem Rómába, hanem Ágasvárhoz visznek. Ki is lyukadtunk a hegy tövében, éppen akkor, amikor az egykor jóval mögöttünk lévő kis csapat ért oda. Utólagos mérés szerint ez nekünk 1 km pluszt eredményezett. Az Ágasvárra 500 méter az út, de 115 méter szinttel. Most valami miatt egészen jól vettem ezt az akadályt. Fent kortyoltam a magammal vitt kólás izóitalból. Nem lesz a kedvencem, de ilyenkor minden jólesik. Csak ne lett volna annyira hideg. Innen száguldás lefelé 4 km-en keresztül, majd Mátraszentimrére felfelé 2 km-t. Hopp, ez egy picit megfektetett. Nagyon éhes lettem. Volt nálam egy gél, amit még a kassai maratonon kaptam. Egy kicsit fejben is elfáradtam. Mátraszentimrén megettem a gélt és megittam az összes vizemet. Ez hiba volt, mert a frissítő állomás még 7-8 km-re volt és a hideg ellenére érezhetően sok vizet veszítettem. Sebaj, odáig lefelé kell menni, nyújtsuk meg a lépteinket. Itt tűnt el valahol a havas táj. Néhány patakon való átkelés tette izgalmassá a dolgot. Ezekből egy bokáig merülés sikerült is. Nem mindig a legnagyobb kő áll a legbiztosabban. Ezt most megtanultam. Mátrakeresztesre egészen jó iramban értünk be. Ismét leálltam kajálni, piálni. A ropi nagyon ízlett, már sósra vágytam. Minden gél és izóital émelyítően édes. Ha csak egy falat kolbászt kaphatnék ilyenkor, főnixmadárként kelnék életre. Ezt be is írom a Tortúra kellékek közé.

Innen már csak 8 km volt hátra, 200 m szinttel. Nem nagy kihívás, egy órát szántam rá. Ezt Áginak mondtam is a telefonba, mert felhívott, hogy hol vagyok ilyen sokáig. Jól is indult minden, rögtön 150 m szintet leküzdöttem, onnan futás. Persze! Csak a hatalmas sarat nem vettem bele a számításaimba. Futottam, ahogy tudtam. A kulacstartó övem elkezdett lötyögni. Ennyit fogytam futás közben? Feszítettem rajta egy kicsit. Kiértem egy hatalmas pusztaságra, ahol a köd miatt 100 méteres látótávolság fogadott. De akkor honnan tudom, hogy hatalmas?  Akkor legalább 200 méter széles és kb. 2 km hosszú pusztaságra, aminek a középvonalán futottam. Itt élveztem a futást. Bele a tejföl ködbe. Köd előttem, köd utánam. Egyszer csak egy futómozgású alak sziluettje derengett előttem. Lassan-lassan utolértem, András volt az. Innentől együtt mentünk. A falu határában lévő szőlőktől szügyig érő sár, amiben nem bírtunk futni, gyalogolni is alig. Itt András is belevágott egy kontrollálhatatlan mozdulatsorba, aminek az eredménye, az adott körülmények között, a legalacsonyabb energiaállapot elérése volt. Alig vártuk, hogy szilárd talajra érjünk. Onnantól aztán futás és minden pocsolya meghódítása, hogy a kétcenti vastag sarat lerobbantsuk a cipőnkről.

A Tortúra 65 km-e előtt jobb eredményre számítottam, de ezek a körülmények hűen modellezték a tavalyi időjárást és nehézségeket. Fejben szerintem készen vagyok, testben még három hetem van, hogy felkészüljek. Ez sem lesz piskóta.

Mozgósítanom kellett a már nyugállományba vonultatott Mizuno Wave Cabrakan cipőmet. Ez aszfaltos cipőben nagyon nehéz terepfutás lett volna.

Köszönet a szervezőknek! Várjuk a tavaszi fordulót! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.