Nehez induló, végül jóleső reggeli futás

2011.08.08. 09:50

megjegyzés

Múlt hétvégére egy hosszú futás volt a tervek között. Egyéb elfoglaltságok miatt ebből nem lett semmi, pedig futrinka társaim 56 és 25 km-t teljesítettek. Vasárnap este még bekajáltam, mert megígértem magamnak, hogy hétfő reggel lefutom a bevitt energiamennyiséget. Egész éjszaka rosszul aludtam, reggel fél hatkor keltem iszonyatos fejfájásra. Összeszedtem magamat és elindultam hét óra körül. Az első km-t 5.10 alatt teljesítettem. Ez gyors kezdés ahhoz képest, hogy hétfő van és csak negyed nyolc felé jár az idő.

Lassítottam egy kicsit, másként mozogtam, egy picit mackósra vettem a futást. Úgy terveztem, hogy az erdő másik széléig futok, ott a síneknél visszafordulok, az kb. 8,5 km lesz. Az erdőben eső utáni pára és puha homok (nyírségi) fogadott. Jólesett a futás, folyt rólam a víz. Az erdő másik szélén az jutott eszembe, hogy meglepem a feleségem és odafutok a buszmegállóhoz, ahol le szokott szállni. A buszmegálló környékén köröztem még egy negyedórát, mert nem jött a busz. Az egykor szebb napokat látott Krúdy Vigadó körül töltöttem ezt a kis időt és meglepődve olvasgattam, hogy ez bizony nincs is nyitva.  És sajnos nem azért, mert reggel van. A feleségemmel nem találkoztam, mert kiderült, hogy az előző busszal jött, úgyhogy elindultam haza az út mellett. Nem siettem, 5.40-es ezrekkel kocogtam hazáig. Félúton felrémlett bennem, hogy narancsos sör van a hűtőben. Érdemes volt hazamenni, gyorsan be is dobtam egyet, zuhanyzás és indulás dolgozni bringával. Az irodában még egy fél óráig kigombolt inggel üldögéltem, mert a futás utáni regeneráció itt is tartott. Ittam egy pocsék kávét (lassan vennem kellene ide is új kávét) és nekiálltam dolgozni. Reggel nem szeretek futni, nehéz elindulni, semmi kedvem, de a felétől mindig élvezem, jó megérkezni. Ez most 12.5 km lett.

Ti melyik napszakban szoktatok edzeni?

Az alábbi képeket a Google térképről szedtem, az útvonal, amit ma lefutottam.

   
 A stadion mellett szoktam elfutni  Az erdei tornapálya
 Amikor nagy a fű az erdőben  Néha emelkedő is van
   
 Ezt a sorompót át szoktam ugrani  Ez már bezárt
   
   

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mizuno.blog.hu/api/trackback/id/tr453133390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2011.08.09. 13:27:16

Én csakis este, reggel-délelőtt taccsra vágja az egész napomat.

helga84 · http://lhrunner.blogspot.com/ 2011.08.10. 16:51:58

En legfokepp hajnalban, 5-6 korul, de minden mas napszak is elofordul... Faustregel: amikor raerek es nem lop idot a csaladtol a futasom :)

Tok jol nez ki amugy a palyad, szivesen futnek ilyenen!! Csak egy keresztkerdesem van... reggel munka elott narancsos sor?!:D

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.08.18. 09:50:33

Optimális esetben este, hétvégén meg napközben. Gyakorlatilag pedig amikor éppen van időm két óra között, mert este 9-kor már nem mindig van hangulatom elindulni :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása