Ági futrinka beszámolója:

Évadzáró túraként a Tortúra 65-öt terveztük be, méltó zárásaként az évnek. Tavaly Gabival teljesítettük a 32-es távot, végig hóesésben. Velem ellentétben, rá olyan hatással volt, hogy egész évben hiába próbáltam rávenni az idei indulásra, erősen ellenállt. Gyurival viszont régóta készültünk erre a túrára, arra már nem emlékszem hol volt az a pont, amikor futrinkatársunk megváltoztatta a véleményét, és úgy döntött, hogy vele együtt vágjunk neki a hosszabb távnak.

Nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is tartott a felkészülésünk. Néha már idegesítőek voltunk, Gabi meg is jegyezte: „Ti másról nem is tudtok beszélgetni!!!” Módszeresen készültünk, több száz levelet váltottunk a frissítésről, a felszerelésről, az időjárásról, a ruházatról, mások túrabeszámolóiról, a tanulságokról.

Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, a hét közepétől esett az eső. Péntek este az egyik fórumon olvastam, hogy valaki meg is jegyezte, a tortúrások egyenek meg még egy tál tésztát, mert kemény menet elé néznek. Biztosra akartam menni, így én a vacsorából megmaradt sültkolbászt választottam. Megszokott túrajáratunkhoz 4.30h-kor csatlakoztam. Útközben még pontosítottunk, hogy ki mit vesz fel, mit visz magával. Az ablaktörlő lapátja pedig szakadatlanul dolgozott. Nem hagyott alább Miskolctapolcán sem. Sebaj. Neveztünk, öltözködtünk, csomagot leadtuk fényképezkedtünk, majd Andrással kiegészülve elindultunk 6.45h-kor a sötét és esős Z □-en. Érdekes és izgalmas volt sötétben futni, teljesen más érzés kerített hatalmába, mint nyáron az UB-én. Az aszfalt után bekanyarodtunk az erdőbe, ahol egy melegebb technikai felsőt le is vettem, s a derekamra kötöttem. A póló és a soft shell zöld-rózsaszín kombinációjú felső-, amit Gyuri egyszerűen csak kockásfülű nyúlnak keresztelt el - elégnek bizonyult. Az idő kellemes volt, ki is gondoltam, hogy a derekamra kötött pulcsit le is adom majd Bánkúton, nem szeretek feleslegesen cipekedni. Akkor még nem is sejtettem, hogy az élet mást fog produkálni A sár és a talaj feladta a leckét, néha az út melletti avarban futottam, aztán meg már mindegy volt, hogy hol, mert egy idő után már nemcsak oldalt, hanem felül is behatolt a víz a cipőmbe. Az elején még zavart és figyeltem, ahogy minden egyes lépésnél a lábam kiszorítja a vizet, a víz feltör és cuppan egyet. Egy idő után, már nem különösebben foglalkoztam vele.

A Nagy – Som hegy oldalát már nagyon vártam, emlékszem tavaly zöldfülűként itt kaptam elő az itinert, hogy hol várható még a táv során hasonló megpróbáltatás, annyira „megviselt” ez a szakasz Azt nem mondom, hogy észre sem vettem a kaptatót, de viszonylag könnyedén jutottam fel a hegytetőre. Miután mindenki felért a csapatból, együtt futottunk be Bükkszentkeresztre, az első ellenőrzőpontra. Gyors teaivás, mosdólátogatás és indultunk is tovább az S jelzésen. A növendék fenyvesek most hó nélkül álldogáltak, akárcsak a nagyobb fenyvesek, amelyek mellett elhaladtunk ezen a szakaszon. Hollóstető után kisebb – nagyobb emelkedőket követően elértünk a Rejtek, majd Sugaró réthez, továbbra is hol szakadó, hol szitáló esőben. A Kecskeláb réten a favágásoknál feltámadt a jeges szél. Itt láttam először a túratársam arcán azt, amit a közös túráink során még soha. „Mindenem átázott”- mondta. Kicsit megijedtem az arckifejezésétől, de próbáltam arra gondolni, hogy nincs itt olyan nagy baj. Az én „kockásfülüm” jól tartotta magát, alatta még száraz volt minden. A szél viszont egyre erősebb lett, a hó nagyobb pelyhekben hullott, a vizes kesztyűmben egyre jobban kezdett fázni a kezem. Éreztem, hogy mégsem kellene leadni a derekamra kötött pulcsit, sokkal inkább fel kellene venni. Inkább a folyamatos mozgásnál maradtam, mint hogy öltözködni kezdjek. András viszont ruha és felszerelés igazításba kezdett, itt láttam őt utoljára a túránk során. A makadám úton a Z jelzésnél sikeresen benéztünk egy jobb kanyart és máris a ZK jelzésen folytattuk utunkat. A hó egyre jobban esett, a táj kezdett kedvemre válóvá változni. A szakasz nem volt ismerős számomra, de azzal hitegetem magam, hogy a múltkor egészen havas volt minden, nem csoda, hogy nem így emlékszem a tájra. Egy kerítéshez értünk, amikor már világossá vált számunkra, hogy nem jó helyen járunk. De hol is vagyunk? Sikeresen ellátogattunk Jávorkútra, ami jelen helyzetben nem okozott túl nagy boldogságot nekünk. A térkép használhatatlanul szétázott. Szerencsénkre felbukkant két idős túrázó hölgy, akiknek az útbaigazításával elindultunk vissza, az elkavarásunk helyszínére. Itt kezdődött a csendes, majd szótlan útkereséses futásunk. Jó hosszú szakasznak tűnt, míg végre visszataláltunk a Z jelzésre. A hó már szakadt, a táj fehérbe burkolózott. A Faktor réten Gyuri ecsetelte, hogy minden réteg ruha vizes rajta, a kabátja eddig bírta. Én bíztattam, hogy ha emlékezetem nem csal, nemsokára beérünk a következő ellenőrzőpontra. Kicsit hiteltelen lehettem, mert éreztem, hogy kezdett leszakadni mögöttem, egyre inkább távolodott tőlem. Érdekes dolog ez, amikor egy szemvillantásból, mozdulatból látod a másikon, hogy itt nagyon nincs rendben valami, a baj az nagy. Csurom vizesen nincs értelme és nem szabad továbbmenni Bánkút után. Itt került kimondásra Gabival, hogy Bánkúton kiszállunk. „De mit fog szólni Gyuri?”- kérdezte Gabi.” „Szerintem Gyuri is egyet fog érteni”- nyugtattam. Egy nagy csapat túrázó körében értünk föl Bánkútra. Felvilágosítottak bennünket, hogy nem jó helyen járunk, vissza kell fordulni és a K+ jelzésen kell a következő EP-t keresni. De még mielőtt hátraarcot vágtunk volna, betértünk a Fehér Sas étterembe, mivel az is kiderült, hogy a mosdó nincs a hőn áhított ellenőrzőpontunkon. A meleg mosdóban vizes sapka, vizes kesztyű le. A kezem használhatatlan volt, a sapkából és a hajamból csavarni lehetett a vizet. Miután rendbe szedtük magunkat, a kint várakozó Gyurival megosztottuk „a Bánkúton kiszállunk verziónkat”. Nem kellet győzködni, benne volt ő is. Ezek után megkerestük a K+ jelzést és sikeresen beértünk a Hármaskúti üdülőházhoz.

Meleg tea, párolgó emberek, hátizsákot le nem vevő, és utat törő túrázók, valamint zsíros kenyér és hagyma várt bent bennünket. A pecsételést és adminisztrációt követően megszerveztük a fuvarunkat, melyért cserébe beálltunk kenyeret zsírozni és vajazni, ami nagyon jó volt. Mindig is szerettem volna a másik oldalon is kipróbálni magam. Indulásunkkor futottak be böszörményi barátaink, akikkel sikerült is pár mondatot váltani. A kedves és segítőkész alkalmi fuvarozónk segítségével visszaértünk Tapolcára. Hátravolt még egy út Egerbe, mivel be kellett gyűjteni az előreküldött holminkat. Rossz érzés volt így bemenni a célba, de egyáltalán nem bántam meg a döntést. Az biztos, hogy jövőre szeretném átélni túratársaimmal azt az érzést, ami most ez alkalommal kimaradt, és belépni a sikeres teljesítők hős táborába.

A bejegyzés trackback címe:

https://mizuno.blog.hu/api/trackback/id/tr933518491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.01.05. 06:02:44

jó döntés volt és a részteljesítésért is elismerésem! azt nem értem, hogy szegény BGy hogy tudott ennyire alulöltözni, ha ennyit beszéltetek a felszerelésről?
én már attól fázok ahogy mesélitek, és mostmár biztos vagyok benne, hogy én ilyen téli futáson sosem fogok részt venni, mert borzasztóan fázós vagyok.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.01.05. 07:21:14

@rrroka: azt hittem, faszagyerek vagyok, de itt kiderült, még nem. :-)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...