Terveim szerint az idén, 2010-ben akartam lefutni életem első maratoni távját a Kassai Maratonon. Elhalasztom. Nem úgy alakult a nyaram, hogy fel tudnék készülni addigra, de talán a fő indok az, hogy a bécsi pálya jobban tetszik. A tavaszi bécsi félmaratonom nagyon jólesett, élveztem minden pillanatát. Nem volt teljesítménykényszer, az idő másodlagos volt és ehhez képest is jól sikerült. Már akkor gondoltam rá, hogy ott kellene az első 42 km-s távot is lenyomni. A kassai pályával az a gond, hogy két kört kell lefutni, amit nem szeretek. Fejben szétzilál, ha mégegyszer ugyanott kell szenvednem, mint két órával azelőtt. Ez is egy oka annak, hogy a bécsi versenyt választottam, ahol egy nagy kört kell futni. Ráadásul a terepfutás most jobban izgat, meg lehet unni az utcai versenyeket is. Az idei Nike Félmaratonra még nem neveztem, de egy kicsit úgy érzem, hogy nem is fogok. Tavaly nem volt túl nagy szám, elég semleges érzéseim vannak vele kapcsolatban. A lényeg, amiért írom ezt a bejegyzést, hogy már lehet nevezni a 2011-s Bécsi Maratonra! Mi legyen? Még 36 hét van addig. :)) Két hét múlva félmaraton a Börzsönyben és most pénteken a Tokaji hegyre akarok felfutni a temető felől. Beszámolok erről és arról is, miként csináltam meg a lyukas sarkú Mizunómat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
szaszit 2010.08.06. 12:54:47
Addig meg vegyél egy új Mizunót is, nehogy a maratonon kidörzsöljön:)
Utolsó hozzászólások