Az utóbbi futásaimat felváltva végeztem a Cabrakan és a Precision cipőkkel. Egyszer terepen futok dombra fel-le, máskor hosszútávokat futok erdei ösvényen. Egy hónapja tűnt fel, hogy a jobb sarkamat egy kicsit dörzsöli a Precision. Ezen a héten csütörtökön bele is néztem, mi van ott. Teljesen megdöbbentem! A jobb sarkamnál a cipő belül a szövetet és az alatta lévő szivacsréteget is teljesen elveszítette egy fél centiszer fél centis területen. Lehet, hogy a sarokcsontom olyan hegyes, hogy nyomott oda egy lyukat? :) Megpróbáltam megfoltozni úgy, hogy a lyukba egy kis hungarocellt tettem és az egészet leukoplasttal leragasztottam. A sarkam már teljesen sebes volt, de menni kellett futni, hiszen jövő héten Bécsi Félmaraton. A gyerekekkel elmentünk a hétvégi Nyuszifutásra. Mivel az 500 m-s gyerekrajtot lekéstük, én indultam 6 km-s távon. A sarkam nagyon fájt. A második körben már annyira fájhatott, hogy a fájást jelző bitek túlcsordulhattak és nem éreztem semmit. Mikor beértem a célba, és a cipőt levettem, akkor szembesültem a ténnyel, hogy mészárszéket cipeltem a lábamon. Tíz liter vért veszíthettem. :)) Ki kell találnom valamit, mert egy hét múlva Bécsben kellene helytállnom, ahol a két órán belüli időeredmény a cél. De milyen cipőben fussam le, meggyógyul-e addig a lábam? Utolsó lehetőségnek még ott van az előző Wave Tempus-om, ami soha nem hagyott cserben. A Cabrakan terepcipő, abban nem futhatom. És mi lesz a Mátrabérccel????
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
helemburgis 2010.04.06. 10:51:19
En terepcipöben futottam varosi futoversenyt, igaz csak 10kiliset, s tul lehet elni. Epp Berlinben voltunk, s szembejött egy verseny, csak azert nem hagytam ki, mert nem volt nalam rendes futocsuka, csak terep.
Nem tudom, nalad milyen allapotban van a lenyugdijazott cipöd, de en a multkor az enyemet felvettem, s mar 4 kilinel iszonyat fajt mindenem, abban tuti nem nyomnek 21k-t, inkabb akkor a terepcipö.
Nem jarsz mar addig Bp-en, Kassan, hogy tudj ujat venni? Vagy esetleg online? Ötlet, hatha segit:
shop.vienna-marathon.com/laufschuhe/laufschuhe/herren.html
Annyit esetleg megprobalok segiteni, hogy megveszed a cipöt (gondolom, tudod pontosan milyen kell) en berongyolok erte a boltba, aztan feladom vmi megaexpresszel postan.. ugy latom , hogy rendes rendelessel ui. nem erne idöben Mo-ra.
BGy · http://babosi.blog.hu 2010.04.06. 16:21:19
Navixaf · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.04.06. 18:33:44
Sajnos én is "hasonló cipőben járok", a jobb sarkamon van egy dudor, ami szűk egy év alatt lyukat fúrt a cipő belsejébe. Ekkorra viszont amúgyis megérett a cserére (átlépte az 1000km-t), úgyhogy talán együtt tudok élni a jelenséggel.
BGy · http://babosi.blog.hu 2010.04.06. 18:43:03
helemburgis 2010.04.07. 18:33:00
BGy · http://babosi.blog.hu 2010.04.07. 18:52:11
helemburgis 2010.04.07. 20:18:24
Ha csak szombat du. tudtok otthonrol indulni, akkor eleg necces lesz a rajtszam/startcsomag felvetel. Arra vigyazzatok, hogy csak szombat 18.00-ig van rajtszam/startcsomag kiadas, utana, vasarnap, verseny elött közvetlenül mar nincs! Ha majd ugy latod, hogy addig nem tudtok ideerni, akkor esetleg majd küldd at nekem idöben a jelentkezesi visszaigazolasaitokat, s akkor szivesen felveszem a cuccost, nem problema, faradtsag, itt van a vasarcsarnok egy köpesre..tudod, ne ezen muljon mar a reszveteletek..
BGy · http://babosi.blog.hu 2010.04.07. 20:32:07
helemburgis 2010.04.07. 20:38:06
BGy · http://babosi.blog.hu 2010.04.08. 20:39:08
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.04.14. 18:49:24
BGy · http://babosi.blog.hu 2010.04.14. 19:02:27
rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.04.14. 19:17:03
de lehet h egy fél számmal nagyobb kell következő cipőnek.
Utolsó hozzászólások