Felkészültem a maratonra?

2012.04.05. 09:37

megjegyzés

A jövő heti Bécsi Maratonra a felkészülésem kezdetének hivatalos időpontja 2012. január 1. Persze az előtte, futással eltöltött évek is ide számítanak, de az nem szigorúan erről szólt. Említettem egy másik bejegyzésben, hogy a sok-sok edzésnapló átolvasása után saját edzéstervet készítettem. Leírnom sem kellett sehova. A lényege, hogy minden hétvégén hosszút kell futnom. Januárban 25 km, februárban 30 km, márciusban 35 km-t. Hétközben 10-12 km-s rövidekkel acélosítom a szervezetemet. Mi valósult meg ebből? Egyben tekintve minden. Lentebb heti bontásokban olvasható az edzésnaplóm. Januárban és márciusban volt két hosszabb terepfutás/futókirándulás a Mátrában, aminek a sebessége lassú. Ezt ellensúlyozandó, futottam egy 1:37-es 20 km-t is. Ami zavar jelenleg az, hogy -10°C és +10°C közötti hőmérsékleten, sokszor hóban és jeges szélben készültem. Most 20°C fok van és süt a Nap. Erre nem készült fel a szervezetem, okozhat még meglepetéseket, de legalább számítok rá. Ennyit tudok tenni. Fontos megjegyezni, hogy az egészet egy olyan cipővel csináltam végig, ami jelen állás szerint 1800 km környékén van. Semmilyen térdpanaszom nincsen! Mivel ebben nem csak hab, buborék vagy gél csillapítja a becsapódást, hanem egy rugalmasból merevbe átmenő műanyag hullámos lap, nem veszített sokat a csillapításából. A habrész az gyűrődött, le fogom fényképezni és itt is megosztom. Mizuno Wave Tempus.

A hátralévő 10 napban nem szeretnék leállni, bár mindenki és minden azt javasolja, ne fussak, legfeljebb 5-6 km-t, de ezalatt a 10 nap alatt legalább egy 20 km-s távot szeretnék még futni. Érezzem, hogy a feléig el tudok menni biztosan. A lelki nyugalmam érdekében. Nemsokára okosabbak leszünk, meglátjuk, mire volt ez elég.

Hét Összes távolság Összes idő Kalória Átlag tempó Leghossz. táv Legröv. táv
1 45.8 4:22:14 4158 00:05:44 20 7
2 44.4 4:08:37 4068 00:05:36 25.8 8.2
3 49.7 4:35:03 4572 00:05:32 25.8 4.4
4 49.2 8:16:37 4516 00:10:06 40.4 8.8
5 21.4 2:07:47 1969 00:05:58 10 4.4
6 54.0 5:13:37 4876 00:05:48 27 1
7 50.4 4:44:50 4637 00:05:39 30 4.4
8 67.8 6:11:13 6237 00:05:29 30 9.3
9 74.5 6:52:24 6826 00:05:32 35.1 9.3
10 69.4 9:09:11 6385 00:07:55 32 10.4
11 60.2 5:34:59 5538 00:05:34 35 10.2
12 70.7 6:33:31 6504 00:05:34 37 10.2
13 64.4 5:48:27 4912 00:05:25 32.4 12
14 nem teljes hét! 24.5 2:09:06 2254 00:05:16 16 8.5
ÖSSZESEN 746.4 75:47:36 67452 00:06:06 40.4 1

Szerző: BGy

komment

Címkék: maraton bécsi mizuno

A bejegyzés trackback címe:

https://mizuno.blog.hu/api/trackback/id/tr954364897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.04.05. 11:40:37

Szerintem fölöslegesen fárasztod magad egy huszassal, de eddig se hallgattál senkire, szóval hajrá! :) Hivatalosan az utolsó öt napban nem nagyon szokás egy-két 5-10 km könnyűnél többet menni. Nekem eddig bejött ez a rápihenés.
Az első felén nyugisan kezdeni a maratonnak, ez a lényeg, különben nagy küzdés lesz a vége, nem egyenletes tempó.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.04.05. 11:47:18

@rrroka: igen! A napokban olvastam Muhari Gábor írását a maratonról. Még aznap kipróbáltam a 32 km-s távomon, hogy qrva lassan indulok az elején, így a végét is jobban bírom. Sőt, a végén még gyorsultam is 10 mp-t ezrenként. Az a stratégiám, hogy lassan, 6.00 min/km-ekkel indulok és tartom a tempót. Ha 35 km környékén még faszagyereknek érzem magamat, akkor egy picit rákapcsolok. A cél a tisztes teljesítés, ami nálam azt jelenti, hogy a táv 95-100%-át futómozgással kell megtenni. Ez összesen kb. 2 km sétát engedélyez, de ezt csak a végső esetben engedem meg magamnak. :))

bellone 2012.04.05. 11:50:35

Az állóképességed tuti, meg van a maratonhoz. Amennyire ismerlek, makacs ember vagy, ezért azt gondold át, hogy +20 km mit adhat az eddigiekhez?

A fáradtság hasonló tünetekkel jár(hat), mint a felkészületlenség, másrészről fontos, hogy biztos legyél magadban, hogy mindent megtettél. Az első a szervezetedről szól, a második az egódról, az optimum középen van...:)

Bárhogy is döntesz, fontos tapasztalat lesz, sok sikert! (A tippem bőven 4 órán belüli, de nem mondom meg.:))

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.04.05. 11:53:19

@bellone: Ááá, hat perces ezrekkel szeretném lefutni, az 4:15 körül jön ki. Ennek már nagyon örülnék, mert elég vagány eredmény ahhoz, hogy a nyílvános edzésnaplóba bekerüljön. :))))

bellone 2012.04.05. 12:02:17

@BGy: Makacs vagy és kishitű!:) (Utóbbi nem jó.)

A 37-est milyen tempóval futottad?

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.04.05. 12:06:07

@bellone: a 37-est 6 perces átlaggal futottam. Ott viszonylag gyorsan kezdtem (5.30), így a végére már 6.15-ök is becsúsztak. Sőt, meg is kellett állnom inni, mert az idei év egyik legmelegebb napja volt. Legalább átéltem a szenvedés ezen változatát is. :)

bellone 2012.04.05. 12:29:22

@BGy: A meleg engem is folyton megtréfál, de az ilyen mértékű belassulás - főleg ha hirtelen jön - általában rossz (víz, szénhidrát, elektrolit) bevitelre utal.

A 97 perces 20 km-ből és a kemény alapozásból kiindulva, a 4:15 nagyon óvatos vállalás, a stratégiád viszont jó, csak így az első 2 km-t fogod "sétálni"...:)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2012.04.05. 13:22:18

Szerintem lenyomhatod még azt a 20-ast, de tedd meg minél előbb, ne tartogasd az utolsó pillanatokra. Én egyébként úgy gondolom, hogy a maraton végére mindenképpen elfárad az ember, akármilyen tempóban is kezd. Ezért nem tartalékoltam Debrecenben az energiát, hanem mentem az elején, ahogy birtam. Igaz, hogy a második felében nagyon küzdöttem, de úgy gondolom, ez akkor se lett volna másképp, ha kevésbé húzom meg az elejét.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.04.05. 13:26:23

@azilinha: nem csalódtam benned! :)) Egyetértünk, futni kell a verseny előtt is egy 20-ast. Azt nem ígérem, hogy a versenyen mindent beleadok, mert fogalmam sincs, meddig tart az erőm. A következőn, ha lesz ilyen, már okosabb leszek.

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2012.04.05. 17:56:36

Sok sikert Bécsben! Akkor amúgy nem biztos, hogy húsz fok lesz és napsütés (bár utóbbiban reménykedem :) ).

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.04.05. 18:25:35

@csiripiszli12: köszi! Lehet, hogy élőben is találkozunk! :)

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2012.04.05. 21:12:47

@BGy: Igen, jó lenne összefutni a Futrinkákkal :) Még amúgy fogalmam sincs, hogy lesz az a két nap, nem látok el jövő hét végéig :))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.04.06. 06:51:04

@azilinha: persze hogy elfárad az ember a maraton végére! de azért nem mindegy, hogy visszaesik egy percet a tempója, vagy 5-10 mp csak. a kemény kezdéshez nagyon komoly felkészülés kell, nem csak testben, hanem fejben is ki kell bírni. első maratonon én továbbra sem hiszem, hogy komfortzónánál gyorsabban kéne kezdeni, abból nagyhalál lesz.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2012.04.06. 15:45:15

@rrroka: Hát igen, valószinűleg igazad van. Nem vagyok még annyira tapasztalt, hogy kiforrott taktikám legyen erre, csak azt irtam le, ahogy legutóbb történt velem. Azt viszont azóta se tudom, hogy ha lassabban kezdtem volna, akkor több energiám maradt-e volna a végére. Nagyon kifáradtam, de inkább a távolságnak tudtam be, mint a sebességnek.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2012.04.06. 17:43:54

@azilinha: hát ha így érezted, akkor valószínűleg nem lett volna jobb, lassabb tempóba meg bele tud ülni az ember, és akkor sem gyorsul, ha szeretne. egyébként nem hiszem hogy tapasztalatlannak számítanál, azzal a piszok jó maratoni idővel. :) biztos futottál hozzá pár hosszút. :)

helga84 · http://lhrunner.blogspot.com/ 2012.04.15. 01:10:11

Gyuri, minden jot a mai megprobaltatasodhoz!! Gondolok majd rad :)) DO toho!!!!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása