Ez volt a második alkalom, hogy a Nyírségi Futrinkák név szerepel egy terepfutás nevezésében. A Bükki források után a mátrai Vidróczki 31 teljesítménytúrán is indultunk ezen a néven.

A szokásos hajnali ébredés most jól sikerült. Más a májusi reggel 5 óra, mint januárban mínusz tíz fokban és sötétben. A csapatot rutinosan összeszedtem és hat óra után tíz perccel már az autópályán repesztettünk Nagybátony felé. Út közben beszélgettünk az energiaitalokról, el is határoztuk, hogy akkor megiszunk egyet. Emiatt még bementünk Pásztóra, ahol egy-egy HELL energiaitallal feltankoltunk. A kocsiban ki is ciccentettük rögtön, az íze ugyanolyan volt, mint a többi hasonló italé. Nem is lepődtem meg nagyon. Nagybátonyban tábla jelezte, merre van Szorospatak, nem lehet eltévedni. Ott a DÁTÉ panzió mellett már sok kocsi állt az út szélén, a parkoló is televolt, mi is az útszéli csapatot erősítettük. Átöltöztünk, kullancsriasztó spray-vel befújtuk magunkat és mentünk nevezni. A nevezési ponton sorba kellett állni tíz percet, olyan sokan voltunk. Kb. 9 óra körül elindultunk Nagybátony felé a PZ útvonalon. Ez a rész lejtett végig, futottunk. Egyszer álltunk meg, amikor tökéletesnek tűnő túrabotokat találtunk az út szélén. Hosszukon igazítottunk egy kicsit és futottunk tovább.

Az első, de hivatalosan a második ellenőrzőpont a falu határában volt, 2,2 km környékén. Elég hamar odaértünk. Innen egy hajtűkanyarral az S jelzésen elindultunk felfelé. Eleinte futva, aztán csak nagyokat lépve. Ezen a túrán lusta voltam és elő sem vettem a térképet, teljesen a lányokra és az előttünk bóklászókra bíztam magam. 6 km-en keresztül 500 m szintet mentünk felfelé a Bec kutat is érintve a Vörös kilátóig. A kilátóba Gabi és én nem mentünk fel, tartalékoltuk az energiát későbbre. Ági felfutott(!), lefelé már csak botorkált, mert a rácsos lépcső nem bizonyult "felhasználóbarátnak". Előre nem ismertük a szinttérképet, nem tudtuk, mi vár ránk. És nem is sejtettük, hogy hamarosan tényleg egy nagy kihívás előtt állunk.

Mátraszentlászlóra beérkezve a frissítőponton zsíroskenyeret ettünk, valaki dupla hagyma adaggal. Ettünk-ittunk, aztán a 18-as távot teljesítőktől elköszönve kocogtunk tovább Mátraszentimrére. Ez is emelkedő szakasz volt, de sokszor futottunk szintvonalon, ami jólesett. Mátraszentimrén sem mertem inni a Piroska szörpből, pedig fekete ribizli volt, ami az egyik kedvencem a bodza mellett. Féltem, hogy megbolygatja a gyomrom békéjét. A Mátraszentimréről Hutahelyre menő szakasz szinte sík volt. Itt kocogtunk a Csörgő patak mellett néha-néha átmentünk rajta, volt aki szárazon, volt aki nem.Haladtunk az 5. ellenőrzőpont felé. Legalábbis reményeink szerint. Oda is értünk a kis csoportosuláshoz, ami egy ellenőrzőpontnál szokott lenni. Még előtte meg is jegyeztem, hogy a mellette lévő hegyre, remélem, nem kell felmennünk. Az ellenőrzőpontnál a srác mondta, hogy a hegyen van egy jelszó, azt meg kell nézni és bemondani. Voltam katona, ott is fapofával szívatták az embereket, ezért többször is rákérdeztem. Neki volt igaza, elkezdtünk felfelé menni a hegyre, amiről egyelőre én nem értettem, mit keres ott, mert itt vettem elő az itinert először és abban ilyesmit nem írtak az 5. ellenőrzőponthoz. Az eddigi legmeredekebb  véget nem érő emelkedőnk, néha sziklamászással kombinálva. A tetejére érve a lábam már remegett, egyszer meg is kellett állnom, mert 180 környékére szökött a pulzusom.

A kilátás szép volt, a jelszót megtaláltuk, majd fent tisztáztuk a helyzetet, hogy bizony-bizony elrontottuk az útvonalat és ez nem az 5., hanem a 8. ellenőrzőpont. Boldogság töltötte el a szívemet. Lemásztunk az Ágasvárról, mert fent kiderült, hogy oda kaptattunk fel és elindultunk visszafelé az oda vezető úton. Szerencsére 500 méternél többet nem hibáztunk, megtaláltuk a fán a V betűt, ahol el kellett volna mennünk a Vándor-forrás felé. A forrásnál ittam egy kicsit, Gabi kapott egy szelet sütit valakitől, talán menekülteknek tűnhettünk. Gyors pecsételés után futás tovább, Márton bátyánk, az öreg Vidróczki barlangja felé. Itt már nem nagyon voltak szintek, elviselhető volt a futás. A Vidróczki barlanghoz vezető út az Óvár söröző kertjében lévő kemence mögül indult. A kemencét nem találtuk meg, de az utat igen. Alacsony bokros-cserjés részen mentünk a barlangig. Itt féltem egy kicsit a kullancsoktól, mert végig súrolta a testemet a sok bozót. A barlangnál pecsételés, barlang megtekintése. Inkább egy kis nyílás a sziklán, de a régi emberek nem kétméteres zsiványok voltak, elférhetett kényelmesen. Vissza az Óvár sörözőhöz, ahol tonik és kávé frissítéssel életet leheltünk magunkba. Az itiner szerint egy meredeken induló út visz a Kosik tanyához. Kicsit megijedtünk, de az ágasvári emelkedőt nem tudta utolérni. Bükkfák között vezetett utunk nagy része, gyér aljnövényzettel. Nekem nagyon tetszenek ezek a szürke törzsű, magas szálfák. Dombra fel, dombról le és máris a Kosik tanyánál vagyunk. Megkapjuk a pecsétünket és irány a 8. ellenőrzőpont, ahol már jártunk, az Ágasvár. Pikk-pakk odaértünk, feltekintettünk a hegyre és a P úton elindultunk a célba, Szorospatakra, ami egy gyenge 5 km-s etap volt. Lejtett végig, ami nem volt pihentető sem a térdnek, sem a lábujjaknak.

Bele-bele futogattunk, de nem esett jól senkinek, nem erőltettük. Kiértünk a falu határában a műútra, ahol a befutó előtti 6-700 métert lekocogtuk és 6 óra 20 perc alatt beértünk a célba.

Az előre megrendelt babgulyással és palacsintával pótoltuk az elmaradt ebédet, majd pihegtünk még egy kicsit, közben egy 46 km-n induló sráccal beszélgettünk. Reményeink szerint az UB-n társul hozzánk. Tényleg! Van még egy kiadó hely, nem jön valaki?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.