Július végén voltam a Pecsenye által szervezett "jótifutin", amit az Angyalszív Down Alapítvány céljainak támogatásáért szervezett. Minden évben van ez a futás, az idén Székesfehérvárról Gyulafehérvárig futottak. Én a Hajdúszoboszló-Debrecen szakaszon szálltam be egy cirka 35 km erejéig. A futás vége a Campus-fesztiválon volt, ahol megható fogadtatásban volt részünk, a végéről le is léptem, mert a dicsőség Pecsenyééket illeti. Hazafelé azon gondolkodtam, hogy ha már futok, miért ne tehetném ezt olyan versenyen, aminek van valamilyen segítő szándéka. A másik alapítvány, akiket már sok versenyen láttam, a Suhanj! Alapítvány, és a legjobbkor tették közzé első versenyük felhívását a Facebookon. Hat órás verseny Szigetmonostoron, start éjfélkor. Nagyon jó, mert meleg nem lesz, a Nap nem szívja energiánkat, hat óráig meg csak futogatok ott valahogy. Megkérdeztem csapattársaimat is, akik az első szóra igent mondtak. Hosszas egyeztetések és egyéb elfoglaltságok miatt úgy alakult, hogy kétfős csapatban fogjuk lefutni ezt a hat órát, ahol az a cél, hogy minél több kilométert gyűjtsön az ember ennyi idő alatt.

A rajtszámfelvétel 23:00-ig volt lehetséges a szigetmonostori versenyközpontban, mi 22:45-re értünk oda. Rengeteg ismerős, a rajtszámosztó sátorban Csiripiszli, aki már a T50-en is segítségünkre volt. Visszasétáltunk a kocsihoz, átöltöztem, bekészítettem három pólót, amiben a három etapomat kívántam futni. Magnéziumos italomat az ülésre tettem, hogy meglegyen rögtön, ha keresem. Pulzusmérő övet (csecspánt) nem tettem fel, utólag kiderült, lehet, hogy kellett volna. Az éjféli rajtra most egy icipicit melegítettem (kb. 100 m), mert nem volt túlzottan meleg. Új fülhallgatómat bedugtam a fülembe, bekészítettem az új mp3 lejátszómba a Hobo Blues Band 30 éves jubileumi koncertjét. "A rendszer új, de az ország a régi, terülj a nyakamba helyettük, bébi!"

Gusztos Péter dudaszóval indította a mezőnyt. Nem volt különösebb tolongás, sikerült jól eljönni. A pálya egy 1 km hosszú, a Duna töltésén lévő aszfaltozott csík volt, a végén fordítóval, így egy kör 2 km volt. Frissítő az időmérő szőnyeg előtt, a váltópont pedig az időmérő szőnyeg után 200 méterre. Ezzel volt is bajom, de majd később. Nem tudom, milyen gyorsan indultam, de a tervem az volt, amíg bírom, meghúzom az elejét, gyűjtünk rögtön egy kis kilométerkét a zsákba. Elfutni nem lehet az elejét, mert itt nincs definiált vége a távnak. Ott van a vége, ahol megállunk. Lehet menni, ahogy a csövön kifér. Persze ésszel. Közel négyéves cipőmben voltam ismét. Nem bír lerohadni a lábamról és még így 2000 km környékén sem okoz gondot a térdemben. Éreztem, hogy 5 perc körüli ezreket futunk. Megelőzött Szasza, DaMartian, Dvorcsák Laci, de hát bennük van az UFO faktorból nem is kevés, mehetnek. Aztán egy picit magasabb fordulatra kapcsoltam, mert éreztem, van itt keresnivalónk. Az első kör baromi gyorsan meglett, a kanyart alig bírtam bevenni, annyira rohantam. Aztán egyszercsak a nagy neveket elkezdtem utolérni. Meg is előztem őket, még oda is szóltam, hogy futni kéne. Remélem, poénnak vették és nem egy nagyképű beszólásnak! Nincs klasszikus futómozgásom, de éreztem, most repülök, visznek a lábaim. A zene zakatolt a fülemben, erőt adott az is. Teltek a másodpercek, a percek, a körök. Ági szurkolt nekem a pálya szélén, de nem mindig vettem észre, mert sötét volt, a fejlámpák elvakítottak. Egy alkalommal előttem egy fénykörben megjelent a fenekem árnyéka. Hm, valaki azt nézi. Elég hosszan. Ha-ha-ha! Éreztem, hogy a megbeszélt egy órás futásba 12 km simán belefér. Frissítenem nem kellett, nem volt meleg, bár izzadtam. Az első etapom végetért 6 kör után. A 2 km-sköridők alapján számított ezrenkénti időim: 5.17, 5.00, 4.55, 4.50, 4.46, 4.45. Ági a váltózónában várt, de a fejlámpáját előre bekapcsolta, ami arra volt jó, hogy szembevilágított, nem láttam semmit. Főleg azt nem, melyik lámpa mögött lehet ő. Szerencsére kilépett elém, így gondoltam, ő lehet az. A rajtszámot már előre lehámoztam magamról, gyorsan odaadtam neki és figyeltem, hogy húzza el a fénycsíkot. Szasza meg is örökítette ezeket a fénycsíkokat.Visszasétáltam a "depónkhoz", ami egy földre terített pléd volt. A bekészített söreim a kocsiban, a vizem a kocsiban, száraz póló a kocsiban. Kocsikulcs nem tudom hol, de nem nálam, mert cipzáros zsebem nem volt. Más zsebében nem fogok kotorászni, így pénzt vettem elő és egy citromos Gösserrel frissítettem magamat. Ági serényen rótta a köröket, nekem egy órám volt, hogy ismét versenyképes állapotba hozzam magamat. Mivel a hivatalos frissítők a pálya végén voltak, abból nem tudtam enni-inni, magamnak kellett megoldani. Ennivalót nem hoztam, a gélről megfeledkeztem, ami a szatyrunkban volt, így csak reménykedni tudtam, hogy nem állok fejre a következő egy órás etapom alatt. A pálya szélére álltam biztatni az embereket, legfőképpen Ágit. Figyeltem, milyen állapotban van, ha éppen felismertem a sötétben. Az egy óra leteltével gyorsan váltottunk, az eredményt folyamatosan nyomon lehetett követni, láttam, mennyivel vannak mögöttünk és mennyivel előttünk. Ekkor még a 6-8. között mozogtunk, versenytársaink 0,5-1 percre voltak tőlünk. Nem behozhatatlan, de azt is jelenti, a nyakunkon vannak. Lazsálás nincs. Ismét gyorsan kezdtem, nem fájt semmim. Viszont a zenét a fülemben nagyon rosszul választottam meg. Ismét Hobót, de az egyik leglassabb bluesokat tartalmazó albumát választottam, a Férfibánatot. "A kocsid és nem a nőd a 17 éves"

Erre próbáljatok meg hajnali háromkor 5 perces ezreket futni. Nekem sem sikerült, 5.00-5-15 körüliek jöttek össze. Közben a harmadik körömben látászavarom volt, mintha egy villódzó keretes szemüvegen néztem volna a többieket. Ebben az etapban értem utol az előttünk lévő DK Tücsögök és a futóélet jeles képviselőjét, Gergőt. Meg kell előznöm és akkor egy hellyel feljebb jövünk. Sokáig 1 méterre haladtam mögötte, de éreztem, ha megelőzöm, nem fogok tudni utána olyan gyorsan futni, hogy leszakítsam magamról. Ennél gyorsabb tempójú versenyre viszont abban a pillanatban képtelen voltam. Így telt el két kör (4 km). De legalább nyulazott nekem. Áginak a váltás előtt szóltam, hogy megállok inni a frissítőpontnál, hogy nehogy úgy járjak, mint az előző esetben, hogy váltás után nincs mit innom. Ha az időmérő szőnyeg előtt állok meg inni, a saját időmön rontok, ha utána, akkor Ágién. Bujkált bennem a kisördög, de végül a saját időmet rontva megálltam és a piros színű izoital ízlett. Végre nem egy édes cucc! Savanykás volt és nagyon jólesett. Váltás közben mondtam is, hogy a pirosat kóstolja meg. Egy mikrogasztronómiai pillanat volt. Váltás után elkezdett fájni a derekam. Nem estem kétségbe, van egy órám regenerálódni. Sejtettem, hogy nem lesz elég, de reméltem. Ismét a büfében vettem egy kis itókát. Ekkor gondoltam, hogy beszélgetni kellene a többi versenyzővel, akiket ráadásul ismerek is a különböző fórumokról. De ekkor már annyira izzadt voltam és a tiszta pólóim továbbra is a kocsiban, hogy kihagytam ezt a lehetőséget. 10 perc alvást engedélyeztem magamnak, hajnali negyed négy volt. Öt perc "alvás" után a pálya szélére álltam, figyeltem Ágit, hogy van, kell-e valamiben segíteni. Nem kellett, jól bírta, nyomta rendesen. A kétfős csapatváltóban az is nehéz, hogy az éppen nem futó versenyző figyeli a másikat, lesi minden kívánságát, de emiatt nem tud pihenni. Ezért is csodálkoztam néhány emberen, akik hálózsákba begubózva aludtak a töltés mellett. Ezt a hat órát szerintem ki lehetett volna bírni alvás nélkül is. Ne legyünk csak félig Rambók!

A pálya szélén ácsorogva a hidegben teljesen lemerevedtek a lábaim. Nyújtani próbáltam, kihasználva a gát lejtését. Nem ért semmit. Tudtam, hogy a harmadik futásom szenvedés lesz. Gyorsan kerestem is egy másik Hobo albumot, amin lendületesebb számok vannak. Az 1983-as Még élünkre esett a választásom, ez a szám volt az, ami miatt elkezdtem hallgatni őket. "B. elvtárs Szegeden a Volgájába szállt, a hátsó ülésen a titkárnője várt."

Ugye, erre már lehetne 5 perces ezreket futni? Ez a szám mára sem vesztette el aktualitását, csak az elvtársakat most képviselő uraknak szólítják. Sok esetben ugyan azokról van szó!

Nem indult jól a futásom. Fájt a derekam, a lábaim olyan fából voltak, mint a mostani magyar focistáké. Alig mozogtak, éreztem, hogy dülöngélve futok, mint egy medve. Egyébként is, de most nagyon. A fordítónál Csiripiszlinek oda is szóltam egyszer, hogy már nehezen megy. Az előzgetés ismét megvolt, de most nem én, hanem engem előztek. Éreztem, hogy a hat kör nem lesz új rekord. A felénél nagyon robotossá változott a mozgásom. Lehet, hogy a magnéziumos vizemet meg kellett volna inni. Vajon az segít ezeken a problémákon? A válaszokat várom nyílt postai levelezőlapon a Szabadság tér 1...izé..ide a hozzászólásokba. Az ötödik köröm vége előtt szóltam Áginak, váltson le, mert nem bírom tovább. Ekkor már 5.55-6.00-ás ezreket futottam. A frissítőnél ismét megálltam, egy kis szőlőcukor és piros izoital. A váltás nekem most felért egy megváltással. Elnézést is kértem Ágitól, hogy 5 kör után cserét kérek. Az órámon utána láttam, hogy egy óra letelt, csak most egy körrel kevesebb sikeredett. Lehengeredtem a plédünkre, aztán arrébb gurultam a fűre, mert rájöttem, hogy nem illik más plédjén izzadt ruhában fetrengeni. Utána ácsorogtam ismét a pálya szélén, majd egy isteni szikra után egy sörpadot vittem oda, amin rögtön el is fogytak a helyek. Egyesek szerint edzőbá'nak tűntünk én pedig úgy éreztem, mintha egy sor vécén ülnénk. A testtartás azonos volt. A sötét elillant, Nap nem volt, de szürke felhők igen. A hat óra letelte előtt odaadtam Áginak a homokkal töltött lufit, amit ott kell letennie, ahol a dudaszót meghallja. Közös visszaszámolás és Gusztos Peti dudaszavára véget ért a verseny. Kétfős csapatunk 64,1 km-t teljesített és ezzel a kétfős váltók között a 6. helyet érte el. Az előttünk lévő váltó 1,5 km-re többet futott, a mögöttünk lévő pedig 1 km-rel kevesebbet. Tehát ha én az utolsó etapomon 5 kör helyett sikeresen lenyomom a 6 körömet, akkor a 4. helyig fel tudtunk volna jönni. Jövőre megpróbáljuk!

A hatórás futásunkat mozdulatlan fekvés a töltésoldalon és mozizás követte egy órán keresztül. Volt bundás kenyér is, és tombola is. A mi bundás kenyér jegyünk természetesen a kocsiban volt. Mondtam, hogyha elmegyek a kocsihoz, vissza már nem jövök. Kicsit később szóltak, hogy jegy nélkül is lehet enni. Erre már meg bírtam mozdulni, sőt repetáztam is. Kedélyes beszélgetés a szomszéd pléden lévőkkel, majd miután a többség távozott, mi is összeszedtük a cuccainkat és elindultunk haza. Jólesett utána még 300 km-t vezetni, de a Nyírségi Futrinkák sorsa minden verseny után ez. Sőt, előtt is...

A szervezés tökéletes volt (csak a váltás után is adhattak volna innivalót), ha lesz jövőre, megint ott a helyünk. Sajnálom, hogy fórumokról megismert emberekkel nem beszélgettem, valószínű, hogy a nehezen megmagyarázható beszariságom az oka.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.