rrroka lelkes olvasónk és sporttársunk javaslatára az érhetőséget növelve az alábbi képet szúrom ide.

Ebben a részben az utolsó két szakaszomról és a befutóról írok, valamint az egész UB utáni állapotomról. Ja, és ne felejtsem megemlíteni, hogyan szerepelt a Mizuno Wave Precision 9 cipőm!

Szóval ott hagytuk abba, hogy megérkeztünk Balatonberénybe és vártuk Zsolát. Ez egy kicsit hosszabb pihenő volt, aminek nagyon örültem, mert a Keszthely előtti rész sokat kivett belőlem és a leghosszabb szakaszom, a 13,4 km volt a következő. Ettől egy kicsit tartottam, mert éreztem, hogy nem regenerálódok elég gyorsan. Talán nem kellett volna bicikliznem. Most erre ügyelek és elkezdek kajálni. Gélt és egyéb műkaját nem akarok enni, ezért egy balatoni büfében vettem 5 palacsintát. Kicsit beszélgettem a tulajjal, hogy teljesen kihalt a Balaton, gyér a forgalom. Elszomorító, de talán mindannyian tudjuk az okokat. Szóval megettem 5 kakakós palacsintát (nanométer vastagságúakat - 1. ok), és még jutott egy diós-nutellás, amit Zsoláék nem tudtak megenni. Hogy keveredik ide Zsola? Úgy, hogy közben befutott és Szaszit váltotta, akit továbbra is Helemburgis kísért biciklin. Szaszit piszkosul nyomta itt is, 4.10 körüli átlagjai voltak az összes szakaszán! Mi még egy kicsit szórakoztunk Balatonberényben, majd gyorsan kocsiba pattantunk és átmentünk a következő ponthoz,Balatonfenyveshez. Itt sem kellett sokat várni, mert Szaszit pikk-pakk lenyomta a 12,9 km-ét. Én ropival és egy kis Led Zeppelinnel készültem a 13,4 km-re, ami közeledett hozzám. :) Balatonfenyvesen Helemburgis váltotta Szaszitot a biciklit pedig egy újrakezdő bringás tekerte. Aggódva mentünk Fonyódligetre, a féltávhoz és egyben következő váltópontunkhoz. Időben odaértünk. Én lesétáltam a Balatonhoz, hogy egy kicsit megízleljem bőrőn át a vizet. Kellemes volt, ahol csak tudtam, megmostam benne magamat. Hátha erőt ád. :) A kocsimban továbbra is Led Zeppelin szólt, természetesen nyitott ajtóknál. Zsolának ez gyenge volt és megkérdezte, nincs-e nálam AC/DC."Véletlenül" volt nálam, aminek az lett a vége, hogy izomból bömbölt az AC/DC, Zsola pedig ráénekelt. Mint kiderült, az AC/BC együttes énekese is egyben, úgyhogy egy próbával egybekötött előadást tartott ott a parkolóban. Nekem beindultak a rongylábaim és táncolnom kellett. Ügyelvén arra, hogy a szituáció abszurditását fenntartsam, oda nem illő mozgással és ritmussal követtem le Zsola produkcióját. Ezzel sok idő elment, ami nem baj, mert legalább nem arra gondoltam, hogy bírom-e a 13,4 km-t. Helemburgis fitten és erőtől duzzadva érkezett a váltópontra, ahol Félix váltotta.Kis pihegés után indultunk Balatonlellére.

Balatonlellén éppen a BME üdülőjénél volt a váltópont. Előjöttek az egyetemi emlékek. :) A kukában Helemburgis talált egy hullát. Én félve néztem bele. Tényleg hulla volt, egy félbevágott bazi nagy hal bűzlött benne. Le is fényképezte, ha szépen kéritek, akkor át is küldi nektek a képet. Félixet izgatottan vártam. Eljött az igazi kihívás, a harmadik szakasz, a 13,4 km. Kb. 1 órával voltunk a tervezett időnkön belül, bár ebben nekem nem sok részem volt, mert én tartottam az előzetesen megígért 5.40-6 perceket kilóméterenként. Helemburgis ekkorra már többször is elmesélte, mire gondolt futás közben és mennyire megkönnyítette a dolgát, ha éppen nem szólaltam meg. Ez hiányzott nekem is, ez a valami, ami megkönnyíti a futást, a "flow". Nem gondoltam volna, hogy ez éppen a legfélelmetesebb szakaszomon jön elő. Nem mertem gyorsan kezdeni, de mikor láttam, hogy a szívem 140 körül ver, nyugalom lett úrrá rajtam. Az egész szakasz egy örömfutás volt, a Nap éppen ment le a Balaton mögött, lengedezett a szél, de szerencsére nagyon nyálas nem volt a dolog. Egyetlen egy sunyi emelkedő volt, Balatonszemesen egy fákkal szegélyezett úton. Itt gyönyörű villák sorakoztak, talán ezek is segítettek a "flow"-ban. A végefelé kezdett besötétedni, egy kicsit magasabb fokozatra kapcsoltam, mert éreztem, hogy jól megy, nincsen semmi bajom. Egyszer meg kellett állni, mert jött a vonat. Ez látszik a pulzusgörbémen is, rögtön le akart nyugodni a szívem. :) A befutónál, Balatonföldváron már sötét volt, szerencsére Szasziton fejlámpa volt, nem okozott gondot.

Holnap folytatom, most megyek futni, hétvégén Hegyi Maraton a Bükkben!

Most van az előző mondatban említett holnap, ezért folytatom a beszámolót. A balatonföldvári befutónál már sötét volt, csak az utcai lámpák világítottak. Engem Zsola váltott, mint mindig. A futók sorrendje egyébként a következő volt. Félix, Én, Zsola, Szaszit, Helemburgis. Ebben a sorrendben rotálódtunk négyszer. Illetve Félix nem futotta az első szakaszát, az utolsót pedig nem Helemburgis futotta, hanem Félix és Szaszit. :) Remélem, így mindenkit megkevertem alaposan! Balatonföldváron annyira jólesett a diákcsemege, hogy nem bírtam abbahagyni a zabálást, pedig már indulni kellett volna a következő váltóponthoz, Siófokra. Zsolát valószínű, hogy Szaszit kísérte bringán, mert én nem, Helemburgis talán nem, Félix pedig nem is bringázott. Kocsival átszáguldottunk Siófokra, már teljesen sötétben. Itt hallomásból tudom, hogy volt egy kis feszültség, mert elmentek tésztát venni és még ott meg akarták enni, de az idő nagyon szorított. Ezt majd Helemburgis megírja kommentben, mert én ekkor Szaszitot kísértem biciklin. Siófok teljesen kihalt volt, a vízparti hatalmas szállodák sötéten meredeztek az ég felé. Kiábrándító volt. A Palace Discoban nem volt senki. Egy kicsivel lejjebb 4-5 félrészeg orosz srác megkérdezte, hol lehet itt bulizni. Mondtam, ha bemennek a Palace-ba, akkor már lesznek hatan, de megszívták, mert egy csajt sem láttam Siófokon, aki azért lett volna ott, hogy aznap este valaki elkapja a derekukat.Szaszit ezalatt hozta überbrutál formáját és 4 perces km-ekkel rohant előttem. Ezért nem tudtam a bringán pihenni! 11 km-t futott Balatonaligáig. Mivel sötétben futottunk, sok látnivaló nem volt. A kényes kereszteződésekben rendőrök segítettek nekünk. Ekkor rajtam már egy jószabású, gyönyörű láthatósági mellény volt. Nem zöld, hanem piros, mert zöld mindenkinek van. :) Mivel Szaszit nem húzta nagyon az időt, ezért hamar a következő váltóponthoz értünk. Itt Helemburgis váltotta. Mivel más nem maradt, aki kísérné bicajon, ezért maradtam én a nyeregben. A fenekemet már teljesen elnyomta, de oda se neki! Nem készültem hosszabb beszélgetésre Helemburgissal, mert füldugókkal zárta ki a külvilágot. Az elején, gondoltam, megkérdem, mennyit is kell futnunk. Amiatt, hogy mennyi ideig nyomja még a fenekemet a nyereg. Szólt, hogy ne beszéljek hozzá, mert fárasztja a válasz. Oké, akkor csak egy kérdés. 8 km-t futunk? Semmi reakció. 8? Még mindig csend. 8 ? Aztán kitört belőle az első bejegyzés főcíme: "Mi nyolc?!?!?!?!?!?". Gyorsan tisztáztuk, hogy mi nyolc, aztán Balatonvilágosig szó nélkül mentünk. Én a bringával a felezővonalon szlalomoztam, néha Helemburgis elé, vagy mögé beálltam, attól függően, honnan jött kocsi. A szép mellényemmel világítottam. Akkor sem mertem szólni Helemburgisnak, mikor a fejlámpája tíz perce a fák koronáját világította, nehogy beakasszon a küllők közé. A váltópont előtt volt egy iszonyatos emelkedő, amin le kellett szállnom a bringáról, mert a legkisebb áttétellel sem tudtam felmenni rajta. A combom majdnem szétszakadt. Éppen a domb tetején volt a váltópont. Bringát oda Szaszitnak, és Félixszel már el is tűntek a sötétben. Mi még egy kicsit pihegtünk, majd Helemburgis megjegyezte a készenléti rendőröket kísérő kocsinak, hogy vasúti átjáró után nem lehet parkolni. A fickó visszaszólt: "Nem parkolni, megállni!". A legjobbkor szóltak be egymásnak. Engem egy évben többször megállítanak a rendőrök, már gyomorgörcsöm van a látványuktól is. Elindulás után még nézegettem a tükörbe, hogy jönnek-e utánunk, de nem jöttek. Huh. Már tök sötétben átkocsikáztunk a következő váltópontra. Könnyen odataláltunk, így ott el tudtunk tölteni egy jó pár percetpihenéssel. Megittam egy Bombát, ami nem szokásom, mert nem szeretem ezeket a frutti ízű műcuccokat. Pisilni már bárhová lehetett, mert az utcán továbbra sem voltak emberek, úgyhogy én sem okoztam közbotrányt, amikor a parkoló szélén csöveltem egyet. Utána vettem észre, hogy valakik ott vadkempingeznek egy kicsi sátorban, de nem ment rájuk. :) Helemburgis, a csapat rózsabimbója itt döntötte el, hogy az utolsó szakaszát (kb 8-10km) átadja Félixnek és Szaszitnak, hogy még azt meg tudjuk húzni, hajrázzunk. Konkrétan 10 km alatt akarta utolérni a másfél órával előttünk járó csapatot. Ezt megemlítettem neki, de fogjuk a hajnali időpontra, hogy nem reagált rá érdemben. Itt már fáztam, pedig hideg nem volt, csak baromi álmos voltam. Egyszercsak feltűnt Félix és Szaszit. Gyors dugókázás és már rohantam is a balatoni hajnalban. Szaszit még csinált valamit a váltóponton, addig egyedül bóklásztam a fejlámpámmal. Életemben először. Furcsa volt, de meg lehetett szokni. Ha a homlokomról letöröltem az izzadtságot, a kezemet annyira megvilágította, mintha szembevakuztak volna, után 1-2 másodpercig semmit nem láttam. Egy Y elágazásnál az Y rossz szárát választottam, amikor egy hang "megszólalt": heeeeee! Így jelezték a rendezők, hogy a hang felé kellene kanyarodnom. Megcselekedtem. :)

Átmentünk a 71-es út másik oldalára, ami egyszercsak bement egy erdőbe. Ha nincs ott velem Szaszit, tuti, hogy nem megyek be. Fejlámpa ide, fejlámpa oda, ha csak egy sávot lát az ember, nem érzi magát teljes biztonságban. Valószínű, hogy a berosálás lehetősége miatt, itt gyorsabban futottam. A leggyorsabb szakaszom volt az egész UB alatt. Össze-vissza vert a szívem. Ahol elkezdődött a furcsaság, ott értünk be az erdőbe. Annyira persze nem féltem, mint amennyire az ábrán látszik. Talán a mellkaspánt volt rajtam rosszul, mert előtte levettem és víz nélkül tettem vissza. Túlságosan civilizált részre már nem is értünk ki. A terv szerint Zsola váltott volna, de a váltóponton Félix várt, akit Helemburgis kezdett bringán kísérni. Szaszittal nem értettük, hogy mi van. Beültünk a kocsiba és indultunk Alsóőrsre. Valamilyen csoda folytán Alsóőrsön már ott volt Félix. Kiderült, hogy Zsola nem találta meg a váltópontot, emiatt Félix indult el, de néhány száz méter megtétele után találkoztak, így cseréltek. Helemburgis kísérte bringán Zsolát. Mi Szaszittal Alsóőrsön vártuk őket. Nem szarozott sokat Zsola, jött, Szaszit váltotta, én meg Félixszel mentem Balatonfüredre, a Tagore sétány végére, hogy ott Helemburgis utolsó szakaszából 5 km-t fusson. Sok időnk volt, én szétfagytam, és majdnem elaludtam. Szaszitban most sem kellett csalódni, nagyon hamar odaértek. Félix felvette az én fejlámpámat, amibe először én, majd Zsola ízzadtunk bele. Ordított, amikor felvette, de azt mondta, csak az első 1-2 másodperc rossz. Szaszittal bevágódtunk a kocsiba, mert nem volt sok időnk, hogy a Tihanyi elágazásig eljussunk. Folyt róla is a víz és még várt rá az utolsó 4 km, ami fel Tihanyba, a hegyre. Félixszel valamilyen úton-módon eljutottunk kocsival a célba, ahol a tihanyiak legnagyobb örömére még hajnali fél négykor is kihangosítva beszélt a műsorvezető csávó. Néha befutott valaki, azt megtapsoltuk mind az öten. :) Aztán feltűnt Szaszit és Helemburgis. Zsola, Félix és én elébük mentünk és a célvonalon együtt futottunk át!!!!!!!!! Hatalmas érzés volt. Kaptunk érmet, Nemzeti Sportot, aminek a címlapján szerepelt a nevünk, hogy elindultunk. Összeálltunk még egy kép erejéig, aztán már csak a levezetők következtek. Egy kis diskura Szaszával, és azokkal, aki még beértek a közelmúltban. A szállásra reggel öt körül mentünk. Én lezuhanyoztam, mert már centiméteres volt a rámszáradt izzadtság. Érdekes, hogy egész nap senki büdös szagát nem éreztem, és állítólag az enyémet sem más. Ezt vagy udvariasságból mondták, vagy mindenkinek akkora "aurája" volt, hogy kioltotta a másikét. Aludni nem tudtam, pedig nagyon akartam, mert 450 km kocsikázás várt még rám hazáig. De egy ilyen élmény után nem lehet elaludni hetekig!!!!!!!!!!!!!

A cipőm nagyon jól muzsikált. A lyukat a sarkán leukoplasttal leragasztottam és a zoknimon is volt egy széles leukolpast csík keresztben. Ez most jó megoldásnak tűnik, illetve nincs is más választásom, mert őszig nem veszek új cipőt. Ja, a jelszó? UB mindörökké! A csapatnak is köszi mindent! Klasszak voltunk. 17:48 alatt teljesítettük a 212 km-t. Hatodikok lettünk 28 csapatból és 14.-ek összetettben.

És ami fontos: Helemburgis nem egy "mindenhol beszólós hülye némber", ha véletlenül ez jönne le a bejegyzésből. :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.