Ezen a hétvégén immár második alkalommal képviseltük a Nyírségi Futrinkákat ezen a versenyen. A verseny ötletgazdájának, Kisgyörgy Ádámnak az emlékének volt szentelve a verseny, aki idén márciusban elhunyt. Bővebben olvashatunk róla ezen a linken. Az időjárás is elszomorodott emiatt, a verseny előtti éjszaka esett, alaposan fellazította az erdőben a talajt. "Hajnal" hétkor a feleségemmel felvettük Gabit és Danit a szokott pontnál és robogtunk Miskolcra. Még időben érkeztünk, de parkoló már csak hátul volt. Rajtam kívül már mindenki futócuccban volt, ezért a nevezést gyorsan meg kellett ejteni. A nevezésnél találkoztunk azilinhával, aki a maratoni távon indult és b.fruzsival, aki jött velünk a félmaratonra. Visszasétáltunk a kocsihoz, átöltöztem, és a rajtterületen még köszöntünk az ismerősöknek. Itt is, akárcsak az UB-n, fél Nyíregyháza jelen volt. Gabi mindenkit ismert, én csak látásból tudtam róluk, hogy nyíregyháziak. Futónagyhatalom lett városunk!

Tíz órakor elstartolt a mezőny. Hatalmas vágtába kezdtek sokan, én a helyismeret miatt visszafogottabb voltam, mert tavaly bele kellett sétálnom, úgy megborultam a hegymenetben. Minden erőmet a felfelé irányuló hegyi szakaszra tartalékoltam. Gabival azonos sebességgel haladtunk. Itt még tömeg volt, kerülgettük a pocsolyákat, a kiálló vizes köveket. Sokan aszfaltra való cipőben jöttek, ők bajban is voltak végig. Csúsztak le az útról. A Mizuno Wave Cabrakan cipőm tökéletesen tapadt, könnyedén haladtam ezeken a szakaszokon. Vékony futózokni volt rajtam, először a terepcipős futásaim alkalmával. Nem is volt semmi baj, nem ázott fel a talpam, nem keletkezett vízhólyag. Úgyhogy nem a cipővel, hanem a zoknival voltak a gondok a Kohász Kék versenyen.

Így haladva egyszer kezdett gyanússá válni a terep. Tavaly nem futottunk a kisvasút mellett. Egy idő után a tömeg elején valahogy kiderült, hogy nem jó úton vagyunk, ez a 6 km-s maratonka útvonala, nekünk le kellett volna már fordulni jóval előrébb. Na, akkor az egyéni csúcs elérésének lőttek, de hogy nem 21 km lesz a vége, az biztos. Visszafordultunk, utólag derült ki, hogy 2.1 km-mel több lesz a vége. Lillafüredig kocogtam, kellett az energia. Gabitól itt lemaradtam a tumultusban, de nem sokkal ment előttem. A Garadnára vezető után eljött az igazi kihívás. Felfutni Csókás tetőre. Az idén már kétszer voltam itt egy-egy túra alkalmával, tudtam, milyen út visz oda. Az elején egy debreceni lány tartotta velem a tempót, de első alkalommal volt, vissza is vett, aztán már csak a célban láttam egy óra múlva. Itt "őrült sebességgel" elvágtáztam Gabi mellett, aki jól futott, az eddigi terep megmozdulásaink hegyi szakaszainak tapasztalatait hasznosítottuk. A lényeg, hogy a hegyet nem szabad tegezni!

A Csókás tetőre felérve egyszerűsödött a helyzet. Innen már csak lefelé kellett menni, egyetlen egy nagyobb emelkedő volt. Nem mertem nekiiramodni rendesen, mert szemerkélt az eső, sáros volt a talaj és a kiálló kövek csúsztak nagyon. Ennek ellenére itt 5.30-as ezreknek éreztem a tempómat. Gabi ott volt mögöttem 30-40 másodpercre. Az erdőből kiérve a Chinointól aszfalton futottunk ismét kb. 1,5 km-t, aminek éppen a végén megint egy klassz kis emelkedő volt. Itt ősember testtartással "felfutottam" és egy utolsó hupli után beértem a célba. Gabi kb. félperccel mögöttem ért be, szép teljesítmény. Nagyon jól éreztem magam a versenyen végig, nem volt holtpont, az eltévedés után egy kicsit már örömfutás jelleget öltött nálam a dolog. Gabi fia, Dani a 6,2 km-s Maratonkán 6. lett, innen is gratulálunk neki!

Jövőre ismét megyek, egyik kedvenc versenyem ez a bükki futás.

 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.