27 km fölött tűző napon

2011.07.10. 08:43

megjegyzés

Most, hogy már túl vagyok a majdnem 28 km-en, azt mondom, megérte kipróbálni. Íme az útvonal, hogy értsük, merre is sikerült ekkora kört találnom.

Az útvonal tökéletes. A tervezésnél fontos volt, hogy csak egy kör legyen, messzire menjek, ahonnan kénytelen vagyok visszajönni és a vége ismerős szakasz legyen, mert féltem, hogy ott adom fel fejben. Az időjósok kánikulát ígértek erre a napra, ezért reggel hétórási indulást terveztem. Ebből nem lett semmi. Fél nyolc körül indultam, az hőmérséklet érzésem szerint alulról már ekkor súrolta a 30 fok Celsiust, mert a Pazonyi út elején már folyt rólam a víz. A tempóm ekkor 5.30 és 5.40 között mozgott. A bicikliútra ráfordulva nem találtam a tempómat. Nem tudtam, hogy gyorsítsak, lassítsak, mert nem éreztem a szétrobbanó erőt magamban. Kabalásig (7.km) nyögvenyelősnek tűnt a dolog. Reggel nem is szeretek futni, de most a kánikula és egy esti elfoglaltság miatt döntöttem a korai időpont mellett. Itt, Kabalásnál éreztem először, hogy összeállt a mozgásom. Fejben is ott voltam, jól haladtam, bár visszafogtam magam. A bicikliútra valaki km. jelzéseket festett, így az órámmal tudtam ellenőrizni a sebességemet, 5.40 körül haladtam. Jól bírtam, de egy kicsit lassítottam 6.00 körüli ezrekre. Ekkor már nagyon meleg volt, ömlött rólam a víz. Frissíteni még nem akartam, be volt osztva a kulacsövemen cipelt Gatorade. Első frissítés Nyírturán, a 10. km után. Beértem a faluba, rögtön balra kanyarodtam a Temető utcába. Elég hamar megértettem, miért ez a neve az utcának. Az egyik oldalán végig a temető húzódik. Vele szemben vannak még eladó házhelyek, ha érdekel valakit. Örök panorámás kilátással az 5 méterre lévő temetővel. Itt megittam az egyik kulacsomból a Gatoradet. Azonnal megfogadtam, hogy soha többet nem hozok magammal ilyen édes , ragacsos szarokat. Vizet kívántam. Mivel frissítési stratégiám volt, ezért a következő löttyöt Libabokorban terveztem elfogyasztani. Nyírtura és Libabokor között fákkal szegélyezett egysávos műút van, tetszett, itt jó volt futni. Reményeim szerint Libabokor felé haladtam, amikor a 15. km-nél szembe jött velem egy Nyírtura feliratú tábla. Megijedtem, agyban elindítottam az "újratervezést", de nem tudtam, hol vagyok. Na, itt fejben szétcsúsztam. Már a Nap is nagyon sütött, melegem is volt és elveszettnek hittem magamat. Nem baj, megyek tovább. A falu másik végén egy Libabokor vége tábla volt, megnyugodtam, de már mentálisan nem voltam topon. Megittam a Gatorademet, ismét nem esett jól, összeragasztotta a számat és árnyék sem volt már, az aszfalt ontotta a meleget. Körmenditanyán már fájt a fejem, féltem, hogy napszúrás közeli állapotban vagyok. Megálltam egy kútnál, ittam egy liter VIZET és megmostam a fejemet. Futottam tovább. A hajam percek alatt megszáradt és meglepetésemre elég hamar elértem a 18. km-t, a Kemecsei utat. Itt újra kerékpár út van. Elkezdtem azon futni, de a Nap égetett, szívta ki belőlem az energiát. Átmentem a másik oldalra, ahol ritkán volt egy-két árnyék. Kis idő múlva feltűnt a 8. km kő, ami Nyíregyházát jelezte. Igaz, hogy erről az útról még le fogok kanyarodni, de ha itt fel kell adnom, akkor ez már nem egy nagy távolság. A 6. km kőnél, ami nekem már a 21. km volt, ismét meg kellett állnom egy kútnál, mert egy pillanatra úgy éreztem, hogy megszédültem. Alig vártam, hogy beérjek az erdőbe a Korányi út végén. Ott még útbaigazítottam egy szlovák srácot, aki az "Aquacityt" kereste. Én az Aquarius felé küldtem, remélem, arra gondolt ő is. Az erdő egy megváltás volt. Végre árnyék és egy picivel hűvösebb levegő, ez már ismerős terep! Az erdei tornapályán ismét megálltam mosakodni. Az utolsó másfél kilométeren néha már úgy éreztem, hogy nincs futómozgásom, de nem érdekelt, haza akartam érni.

Tanulság: bírok ennyit futni, de ilyen melegben ezt nem próbálom meg újra. VIZET kell inni frissítésnek nem ezeket az cukros, ragacsos űrpiákat. Hamarosan újra megpróbálom.

Az eredményem az alábbi:27.6 km, 2:49.09, 6.07 perc/km  Elsőnek nem rossz.

A bejegyzés trackback címe:

https://mizuno.blog.hu/api/trackback/id/tr863054142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.07.11. 13:24:06

Gratulálok a kitartáshoz. Tényleg nagyon meleg volt, pénteken én még a 18 km-emmel is nagyon megszenvedtem, pedig általában jól bírom a kánikulát. Szerintem kellenek néha ilyen extrém körülmények, anélkül nagyon egyhangúak lennének a futások. :-) Akkor ősszel maraton?

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.07.11. 13:29:14

Én szeretem a ragadós űritalt, még melegen is. Egy nyírségi futrinkának viszont lehet, hogy nem ez a megfelelő frissítő. :-)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.07.11. 19:31:49

@azilinha: próbáltam én is az űrkajákat, de egyelőre nem jött be egyik sem. Maradok a Pilóta keksznél, aminek egy darabja 93 kcal! Egy km-nyi energia. :)) Inni csak vizet, vagy felhigított űrpia, mert nagyon édesek és ragad a szám utánuk.

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.07.11. 22:43:38

Gratulálok a futásodhoz!
Közelebb jutottál a döntéshez a maratonnal kapcsolatban?

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.07.23. 10:28:59

@csiripiszli12: eddig csak sejtettem, de most már tudom is, hogy a maraton nem egyszerű dolog. Augusztusban futok még ilyen hosszakat, és döntök.

Vegyi Ali 2011.07.24. 14:04:52

Én nagyjából pont ott tartok, ahol te. Vagy 3 éve futok félmaratonokat, és már nagyon izgat a maraton, de nem merek belevágni. Én is épp néhány hete futottam egy 27,5km-t, nekem 2óra44 lett, de akkor épp nem volt olyan nagy hőség. Én is nagyon agyalok az ősz maratonon, de pillanatnyilag még nem látom, hogy hogy fog ez kijönni.
Amúgy én egy Wave Precision 10-ben futok :D
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása