Ági futrinka osztja meg velünk a jövő tavaszi bécsi maratonra való felkészülését. Első rész.

Négy éve, amikor elkezdtem futni, elérhetetlen és teljesíthetetlen sportteljesítménynek tűnt a táv, a maga 42195 méterével. Ha még figyelembe vesszük, hogy évekig maratont futó szomszédaim voltak, akik sportemberként délelőtt, délután edzettek, versenyeket nyertek, olimpián vettek részt szintén hozzásegítettek a táv tiszteletéhez és megközelíthetetlenségéhez.

Megelégedtem a magam kis erdei tornapályás, 4.4 km távval, egész nyáron át. Télen leálltam, hiszen ki fut hidegben és hóban?:) Persze azóta ezt másképp látom, hóesésben, csendességben valami csodálatos dolog, de akkor még ezt máshogy gondoltam. A maraton pedig vad álmaimban sem jelent meg. Én és a maraton, ugyan már! Aztán jött a következő tavasz, a maga Michelin versenyével. Nem mertem elindulni a tíz km-es távon, az ötösre neveztem. Aztán megismerkedtem egy futó pajtival, aki sokat egyengette az utamat. Akkor már a tél is alapozással telt, készültem a 2009-es őszi félmaratonra, de előtte még egy tizennégyes versenyen is indultam. Életem első félmaratonját a következő évben, egy harmincas táv követte. Szép lassan az elhatározás és a szemléletem is változott. Eldöntöttem, hogy 2011 lesz, a maratoni versenyem éve.

Az év a maratoni felkészülés jegyében telt. Minden kilométer úgy éreztem közelebb visz a versenyhez. Voltak hullámvölgyek, elbizonytalanodások, egy csúnya túraesés az érintetlen Zemplénben, ami majdnem kettétörte a „sportpályafutásomat”. Aztán a verseny előtti héten sikeresen elkaptam a gyerekeimtől az influenzát. Volt ott természetes gyógymód, C vitaminbomba, de csak a lefolyást sikerült elhúzni, a betegség mégis előtört. Óriási vívódás volt bennem, ne éljetek át hasonlót. A verseny reggelén meghoztam egy döntést, ilyen állapotban nem állok a rajthoz az első maratonomon. Illetve oda álltam, de a kordonon kívül. Aztán ott volt nekem a Less terepmaraton. Kárpótolt mindenért, de annyira dolgozott bennem az át nem élt élmény, hogy elkezdtem eszelősen keresni az aszfaltos versenyeket. Az már jól látszott, hogy idén, itthon nem futok aszfalton maratoni távot, a külföldi nagy versenyek pedig elérhetetlenek voltak számomra. A bécsi maraton prospektusa, mint egy jel ott volt az asztalomon, és egyre többször a kezembe került. Talán, ha időben nevezek, belefér a családi költségvetésbe. Csapattársakkal egyeztetés, döntés meghozatala, elhatározás és nevezés. Itt tartunk most.

Az összeállított edzésterv már megvan, két hét és indulhat a felkészülés. Nem lesz könnyű, hét közben esténként, a gyerekek tanulását követően, mínuszokban elindulni a borbányai aszfalton. Majd néha – néha beszámolok, hogy is haladok.

Addig is hajrá VCM!!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.