Egy évvel ezelőtt életem első, komolyabb terepfutása a Téli Mátra L volt, 32 km-rel. Nem sikerült a terveim szerint. Másnapos voltam, alig aludtam, nagy mellénnyel indultam és az első ellenőrzőponton, Lajosházán (6,4 km) már a végemet jártam. Az utána következő emelkedőn már a fülemben dobogott a szívem, onnantól Galyatetőig filmszakadás volt. Mátraszentimrén egy helyben állva 140 1/perc volt a pulzusom. Ezek miatt az idén el kellett menni, kiköszörülni a csorbát, megmutatni, hogy ennyire balfácán nem vagyok. Tetéztük ezt még azzal, hogy nem a 32, hanem a 40 km-s távra neveztünk.

Csapatunk kiegészült Andrással, így a hajnali négy órai kelés után 5.15-kor már együtt voltak a futrinkák. Mátrafüredig András elmesélte, hogyan készül az augusztusi CCC-re. Remélem, a beszámolója itt is olvasható lesz! Mátrafüredre már világosban értünk, majdnem ugyanott sikerült is leparkolni a kocsit. Az már látszott, hogy nem négyen leszünk a hegyen. Felkapott útvonal ez, a héten voltam Budapesten a Spuriban géleket venni és Szűcs Csaba is megkérdezte, hogy a Téli Mátrára lesz? Nem használok műkajákat, de most a tavalyi megborulás miatt úgy döntöttem, kipróbálom a Powerbar géleket. A kulacsövemre egyre jobban haragszom. A kis kulacsok egészen jól rárakhatók, de a telefonom és a kulcs, a müzliszelettel már nem fér bele. A géleknek egyáltalán nem volt hely, azt Andrásnak adtam, tegye el. Ennek lesz még jelentősége! Az erdészeti szakközépben neveztünk, rengeteg ember volt. Hivatalosan 7:45-kor indultunk el. Kocogva, kerülgetve az embereket. Ez nem ment mindenhol könnyen, mert sokszor egy nyomon ment az út, félre nem nagyon állt senki. Nem tudom eldönteni, hogy nekem kellett volna tiszteletben tartani, hogy ők lassan túráznak, vagy nekik azt, hogy mi futunk. Azt hiszem, kölcsönösnek kellett volna ennek lennie. Én mindig félreálltam, amikor futók előztek. Ez itt nem is volt még nagy baj, mert alig volt hó, ki lehetett lépni az avarra, aztán előzni. Még Lajosháza előtt teljes lett a hótakaró, de széles nyomon le volt taposva, elfért mindenki. Innen indul az igazi hegy. Az új botjainkat élesítettük, beállítottuk. András ideadta az itineremet, ami már csak nyolcrét hajtva fért a kulacsövembe. Kezdődött az emelkedő, ami tavaly kikészített. Már a tövében meglepődtem, hogy annyira nem is vészes. Olyan erőre kaptam, hogy egy "kőszáli kecske" felkiáltással kiálltam a sorból és tökön-paszulyon (árkon-bokron) megelőztem több embert. Az emelkedő nem volt hosszú, hamar kiértünk a sárga jelzésre, egy dózerútra, ahol lehetett futni. Egy terepfutó társsal megismerkedtem, tetszett a felvarró a hátizsákján. Kis csapatomnak én is fogok szerezni. Ez a szakasz nagyon jól futható volt. Mátraszentimréhez közeledvén a hóréteg vastagsága is egyre nagyobb lett. Andrást nem láttam magam előtt, a lányok lemaradtak mögöttem. Mindenki egyéniben nyomta ezt a szakaszt. Fél órával jobbak voltunk, mint tavaly. Mátraszentimrén turistaházat ígért az itiner, ehelyett egy kocsmává alakított hordó előtt osztogatták a pecsétet és a teát. A tea nagyon jólesett. Elmajszoltam a müzlimet, ami csonttá volt fagyva és megjárt már velem néhány túrát. A csoki rétegen már kivált az a szürke valami, amire a csokipapíron régen mindig felhívták a figyelmet. Emlékszünk? A kis kulacsaimba is friss, ilyenkor nagyon finom menzás teát öntöttem. Az egy picit meglepett, hogy röviditalokat is lehetett kapni, de lassan már nem csodálkozom semmin. Várt minket Galyatető. Ismerős volt az út, harmadszor mentünk rajta, utoljára az Őszi Mátrán. Jöttek sorban az emlékek. Csillagvizsgálóig meredekebb, aztán futhatóbb és Galyatetőn ismét egy dudor, amit le kell küzdeni. A hó itt már elég nagy volt, egy-két nyom szélesen volt kitaposva, mellette lábszárközépig érő hó, alatta ki tudja mennyire egyenletes talajjal, esetleg kővel. Emiatt az előzés nagy lutri volt. Nem is vállaltam be sok esetben, inkább bóklásztam a túrázók mögött. Ha a túrázók bottal vannak előtted, érdemes 2 méter távolságot tartani, mert ha az orrát akarja megtörölni és a hónaljba dobja a botját, könnyen kiszúrhatja a szemedet. Majdnem félvakon kellett lejönnöm a hegyről. Galyatetőn sífutók karcoltak mintákat a hóba. Szimpatikus volt, hogy lecsúsztak és saját erőből jöttek vissza a hegyre. Ezt a gondolatmenetet nem is folytatom. Galyatetőre negyed órával hamarabb értünk fel, mint tavaly. Semmilyen ellátmány nem volt ingyen. Pénzért volt tea, zsíroskenyér, forraltbor. Egy szó szerint jeges teát vettem és már indultunk lefelé a hegyről, mert várt egy nagyobb, a Kékes. Lefelé itt is nehéz volt előzni, néha már nyugtattam magamat, hogy ne szóljak az előttem lévőnek, hogy állj már ki oldalra, mert haladnánk! A Csór hegyen megkaptuk a pecsétünket és mentünk tovább A Vörösmarty turistaházhoz meleg porlevest inni. Ez egy kis kitérő volt, de a torkomnak jót tett, mert a galyatetői jeges tea -7 Celsius fokban nem kényeztette eléggé a torkomat. A Pisztrángos tóig baktattunk. Több embert kifaggattam, mennyire durva a hegymenet a Kékestetőig. A térképen nagyon sűrűn voltak a szintvonalak, semmi jóra nem számítottam. Az út mentén a porhóba többen is feliratokat tettek, mi a Hajdúsági Hegyezőknek üzentünk, de később kiderült, ők átneveztek az L távra, nem olvasták az SMS-t (Snow Message Service). Az első a Gabi halála volt, ahol három lánnyal próbáltam elolvastatni, mi van az emléktáblára írva, de ők is hunyorogtak, nem látták. Én csak a favágó szót tudtam elolvasni. Miért nem mentünk közelebb? Mert minden felesleges lépés energiafelhasználással jár ebben a nagy hóban és később hiányzott volna. Innen indult az igazi emelkedő. Fel nem néztem, azt figyeltem, az előttem lévő hova lép, utána beleléptem a nyomába, mert a hónak köszönhetően vízszintesek voltak a lábnyomok. Persze amikor egymás után háromszor csúszott meg a lábam lépés közben, káromkodtam magamban. 55 perc alatt tettük meg ezt a kb. 2,8 km távot. Kékestetőn két pohár tea és már indultunk is lefelé. Ez a szakasz jó lenne, ha előttünk emberek százai nem sikálták volna jegesre az utat. Ez onnantól jelentkezett, ahol az L útvonala becsatlakozik. Két helyen gatyafékkel jöttünk le, valahol kötelek voltak kifeszítve. Sokan testi épségüket nem kímélve rohantak végig. Valakinek nem sikerült, mert volt egy nagyobb vértócsa és utána elég sokáig hóra köpött vérfoltok. A Kékestetőről, sőt Mátraházáról is több út visz a célba. Miért nem lehet egy másikon, kevésbe meredek, jeges úton lehozni a népet a hegyről? Tavaly ugyanez volt. A vége előtt néhány km-re az L-en haladó túrázók közül többen úgy gondolták, hogy ők is befutnak a célba, mint mi. De mindenképpen meg kell bennünket előzni. Kigombolt télikabát, rajta egy hátizsák és úgy rohan mellettünk, hogy szinte félrelök. Ha eltaknyol, Mátrafüredig nem áll meg a jégen, tarolni fog, mint egy tekegolyó. Persze 1 km múlva lihegve sétál, miközben mi elfutunk mellette. Nem értem ezeket az embereket. A célba semmi kaja, "finom" tea fogad. Gyorsan adnak egy jelvényt és egy oklevelet. A nettó időnk 7:30 perc lett. Andrást Mátraszentimre után már nem láttuk, csak a célban. A gélemmel. Így nem tudtam meg, hogy azzal jobb lett-e volna futni. Egy müzliszelet és egy liter tea nem hiszem, hogy 40 km-nyi erőt adna a hegyen.

Egy picit úgy érzem, ez már annyira tömegrendezvény, hogy nem tetszik. Az elején befizetünk 1000 forintot és a menzás teán és a porleveses vízen kívül semmit nem kaptunk. A Pisztrángos tónál volt zsírosdeszka, de tea nélkül az fullasztó tud lenni. Sebaj, jövőre nem megyünk.

A fényképeket állandó sajtósunk, Ági futrinka készítette. Az ő beszámolójába is jut kép, remélem! Ha nem, akkor a Hajdúsági Hegyezők biztos szívesen adnak kölcsön. Ugye, Kelly?

A cipőmről. A kétéves Mizuno Wave Cabrakan cipőmben voltam. Az idő múlását egyelőre nem érzem rajta. Beázott, mert a porhó megolvadt a cipőn és idővel bejutott a belsejébe. Nem ázott lucskosra, de a zoknim teteje és az első része nedves volt. Elviselhető mértékben. Nem tervezem, hogy lecserélem, bár a Tortúra után megfordult a fejemben. Most viszont kiválóan viselkedett, vízhólyagok sem lettek a talpamon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.