A januári Téli Mátra után kis csapatunk megfogadta, hogy a Kékestetőre vezető utat, ami a Pisztrángos tótól a Gabi halálát és a Sötét-lápát érintve halad, kipróbáljuk száraz, nem térdig érő havas viszonyok között is. Bellone sporttársunk hívta fel a figyelmünket a március eleji versenyre, a Mátrahegyre. Előtte két héttel már az időjárás-jelentéseket bújtam, remélve, hogy eltűnik a hó a Mátrából. A Kékestetői webkamera szerint a sípályákon van hó, de én a mögötte lévő erdőben figyeltem a hóviszonyokat. Ez volt az az időszak, amikor a sípálya üzemeltetőjének és nekem mások voltak az érdekeink.

A szokásos hajnali keléssel, indulással, OMV kutas kávézással már nem is foglalkoznék, ezek a versenyeink rögzült motívumai. Fél nyolc körül értünk Mátrafüredre, ahol találtunk még szabad parkolót, mert bár sokan voltak, közel sem annyian, mint a Téli Mátrán. Szívem szerint a két versenyt kicserélném egymással. Jövőre Téli Mátra nem, Mátrahegy 40 km igen. Így három év alatt mindkét versenyt kétszer teljesítenénk. A nevezés nagyon jól meg volt oldva, pontban nyolckor elrajtoltunk az erdészeti szakközépből.

Az első ellenőrzőpont (EP) a Muzsla tetőn volt, ami 2,5 km futást és 170 m szintet jelentett. Nem kezdtünk erősen, de kétórányi kocsikázás és bemelegítés nélkül nem esett jól egyikünknek sem. Nekem a vádlim alsó része feszült, de piszkosul. Igen, nem ehhez vagyunk szokva az Alföldön. Kb. 18 perc alatt értünk oda, nem rossz. Hó nincs, süt a Nap! A túrabotok még összezárva. Az EP-ot egy rövid és enyhe lejtő követte, ami arra pont jó volt, hogy futás közben kicsit kilazuljon az alsó lábszáram. Ide már nem sütött a Nap, a keskeny úton jég volt. A nappal megolvadó, éjszaka megfagyó, egyszer már lábnyomosra taposott hó. Miért részletezem ennyire? Mert később egy ilyen lábnyomba lépve jelzett a bokám, hogy neki is van tűréshatára. De ez jóval később lesz még. Haladtunk tovább Mátraháza felé hegynek fel. Gyönyörű kilátás volt innen Keletre tekintve, már itt elejtettünk olyan megjegyzéseket, hogy szebb az útvonal, mint a Téli Mátrán.

Mátraháza előtt a hasam egy kicsit bugyborgott (ugye van ilyen szó?), ami nem töltött el jó kedvvel, hiszen itt nem nagyon van aljnövényzet és a hang is jól terjed. Bőszen előzgettük a gyalogosokat, amikor az egyik emelkedőn bevillant, hogy mi a fenéért nem nyitottuk még ki a botokat? Mire tartogatjuk? Kinyitottam őket. Megcsodáltunk néhány újonnan épült, vagy felújított hotelt, szállót. A parkolóban volt egy pénzzel működő wc, de nem sikerült bemenni, úgyhogy a hasbugyborgást vittem tovább. Ja, és az egész wc-automatás szenvedésemet egy fickó lekamerázta. Otthon biztos ezt nézegeti, de elfogadom, hogy mindenkinek mástól ébredezik a libidója.

A második ellenőrzőpont Parádsasváron volt. Odáig kerülgettünk gyalogosokat, egy futóruhába öltözött házaspárról megállapítottuk, hogy kezdő futók lehetnek, de az értékelési szempontjaink titkosak, itt nem osztom meg. Annyit elárulok, hogy aki bennünket megelőz, azt kíméletlenül kielemezzük és kitárgyaljuk! :))) Csór hegyre nem vitt fel az út, mellette tekergőzött el. A táj csodálatos volt, az idő is. Ági ekkor már rövidujjúban futott, nem fáztunk. A hó viszont egyre több lett. A télen annyira megutáltam a hóban kínlódást, hogy nem vágytam rá. Most egy picit jobb volt a helyzet, mert nagyszemű, többször olvadt/fagyott hó  volt, jól futható. Előzni is lehetett, mert a szűz hó felszínét kemény jégpáncél borította, ami csak 2-3 centire szakadt be, ha ráléptünk. Parádsasvár előtt egy csodaszép épületbe botlottunk. Sárga és vörös színek, tornyok, kis tavak, szökőkút, hosszúhétvégés wellness hangok. Utólag tudtuk meg, hogy ez a Sasvár Kastélyszálló. Nagyon tetszett nekünk. Az EP a mellette lévő kocsmában volt, ahol egy fél zsíroskenyeret sikerült megennem és kértem fél liter szódát. Akkor jó ötletnek tűnt. A szokásos, EP-s időhúzásom soha nem tetszik a csajoknak, ezt ott Ágin láttam is. Utána alig mertem mondani neki, hogy ne fussunk, mert a fél liter szódában lévő, felfelé törekvő buborékokat a kocsmában nem engedtem ki, hanem most akarok megszabadulni tőlük. Szerencsére fényképezkedtünk egy keveset, így a buborékprobléma is enyhülni tudott.

Valami miatt a 3. EP 800 méterre volt, a Sós-Cseri-tetőn. A 40 km-en indulókkal itt találkoztunk, láttunk egy Hoka cipőt élőben. Ez csak szúróbélyegzős hely volt, Ági szúrt, én asszisztáltam úgy, hogy néztem a műveletet. Az ellenőrzőlapomat ő kezelte végig. Ha visszagondolok az eddigi terepfutásainkra, 90%-ában a lányok cipelik az ellenőrzőlapomat. Csak nehogy azt érezzék, hogy kihasználom őket! :))

4. EP Parádóhután volt, egy kb. 4 km-es szakasz után. Itt egy igazi terepfutó sráccal előzgettük egymást. Megelőzött bennünket, mi mentünk utána, aztán látom, hogy Ági meg is előzi. Na, ne! Ennyire menők lennénk? Hopp, én is lehagyom, de hallom, hogy jön. Négyen vonatoztunk, itt úgy éreztem, sokáig bírnám ezt, tetszett a hangnélküli "verseny". Eszembe jutott Németh Csaba tavalyi Transcranaria beszámolója, ahol hasonló mikroversenyek alakultak ki. Büszke voltam ezen a részen magunkra. Parádóhután a Hubertus kocsmában volt a bélyegző hely. Ismét vettem innivalót és azzal ment el az idő, hogy a pénzt nem bírtam a kulacsövem zsebéből kivenni, majd a visszajárót beletenni. Ági már az utcán toporgott, ami egyértelmű jelzés, hogy megint sokat tököltem az EP-nál. Sajnos nekem erre szükségem volt, mert teljesen ki voltam száradva, éreztem a szám cserepességét is. Több folyadékot kellene innom versenyek előtt. Rövid kocogás után elértük a Klarissza forrást, ami Parádóhután a Clarissa utcában van. Figyelem, nem elírás! A víz hasonlít a balatonfüredi, vasban gazdag vízhez. Megint elment itt egy kis idő, mert feltöltöttem ezzel a kulacsaimat. Ide vissza fogok jönni kocsival és egy 1 m3-es ballonnal. Elkezdődött a meredek és a Kékestetőig nem szűnő emelkedő. Egy részen elveszítettük a jelzést, de rövid bolyongás után megleltük a Pisztrángos tóhoz vezető utat. Ági pecsételtetett, mondtam neki, induljon Gabi halála felé, ne várjon rám, mert még szőlőcukrozni akarok. Nem mindig halad együtt a kis csapatunk. Ezek egyéni versenyek, ha az erdőben biztonságban van a lemaradó, mert mások is vannak a közelében, vagy biztos, hogy nem téved el, akkor a gyorsabbak mehetnek. A Téli Mátrán mi húztunk el Andrással, most én maradtam hátra. A tavaly augusztusi zempléni versenyen nem csináltunk volna ilyet, mert ott hárman egymásra voltunk utalva. Ezt eddig soha nem beszéltük meg, de így gondoljuk szerintem mind a hárman. Mivel én maradtam le, csak én láttam a Pisztrángos tavat. Ha-ha-ha!

A Gabi halála az első lépés a Kékestető felé. Januárban ez egy nehéz rész volt, most meglepődtem, milyen könnyen és hamar feljutottam. Az út jeges volt, de mellé, a hóba lépve jól lehetett haladni. Mindent megtudtam arról, miért hívják ezt a részt Gabi halálának. 1930-ban egy Gabi nevű favágó itt lelte a halálát. 772 m magasan. Egy tábla és egy 2010-ben állított kereszt emlékezik meg róla. A Sötét-lápa nyeregre is gyorsan felértünk, Ágiék látótávolságban voltak, ekkor már az edzésonline-os eFTomi is csapatunkkal tartott. "Nem hagyunk senkit az út szélén" jeligével egy túrabottal segítette ki Ági. Még én beszéltem rá, hogy mind a kettőt hozza magával! De így sem tudta meg, milyen két bottal felkapaszkodni a Kékesre. Na, majd jövőre! 

Kékestetőn, az 5. EP-nál menzás teát iszogattam és győzködtem Ágiékat, nyugodtan menjenek, mert nekem már kínos volt, hogy miattam áll a menet ismét. Klassz jeges, csúszós út vitt le a hegyről, majd hóban futás következett. Ezt erre az évre teljesen megutáltam. Egy rossz lépésnél sikerült is a bokámat kibicsaklítani (ilyen szó nincs, csak most!). Nem fájt, de éreztem, a következő hasonló lépés nagy bajt fog okozni. Egy picit megint lemaradtam, a tájat nem nézegettem, mert a lépéseimre koncentráltam. Talán be is fordultam emiatt, mert öt hét a maratoni futásunkig, nem szabad megsérülnöm! A hó elkezdett eltűnni és sárral kevert avarban kellett haladni. Nem lett volna rossz ez a szakasz, ha az avar közül nem kandikálnak ki éles bazaltkövek. Az utolsó 6-7 km-em azzal telt, hogy kíméltem a bokámat, a jobb lábamra terheltem inkább. Mátrafüred előtt a Csepegő forrásnál feltöltöttem a kulacsaimat. Ha tehetem, ezeket soha nem hagyom ki, igazi természetközeli élmény. Imádom! Egy szakadéknál Ági készített egy fényképet, utána azon gondolkodtam, hogy valakit a római Trevi-kút gyönyörködtet, mi pedig egy szakadéknál egy sziklát bámulva érzünk gyönyörűséget. Szeretném látni a Trevi kutat is, de ezek a hasadékok is kihozzák belőlem ugyanazt az érzést. Érdekes. Vagy talán ezek ősi reflexek?

Már említettem, hogy az ellenőrző füzetem Áginál volt, ezért én a cél előtt még gyorsan bedobtam a kocsiba a botokat, mert már nagyon idegesítettek. Útban voltak, ráadásul az egyiket alig bírtam összezárni. Pedig én húztam meg őket. Átvettük az oklevelünket, jelvényünket. Ittunk teát, szörpöt. Aztán elköszöntünk eFTomitól és Kertész Dórától, aki a 40 km-s távot a nők között megnyerte 5:54-es idővel. Egy tavalyi túráról ismert sporttársunkat bevittük még Gyöngyösre és irány haza. Itthon derült ki, hogy Ági a 32,4 km-s távon megosztott első helyen végzett! Gratulálunk neki. Én ugyanezzel az idővel 22. lettem a férfiak között. Ha a nettó időt nézzük, akkor 19. lennék, úgyhogy nem is rossz!

Nagyon tetszett a verseny útvonala. Mindennel elégedett voltam, de több EP-nál adhattak volna ingyen innivalót. Növeltük ismerőseink számát és kiderült, új ismerőseink már hallottak rólunk, mint Futrinkákról.

Képek diavetítőn:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.