2010-es futásaim számokban

2011.01.04. 11:00

megjegyzés

A tavalyi évet erősen kezdtem, heti kétszer 14 km és hétvégén 20 km edzésekkel. Ennek, vagy valami másnak köszönhetően kipukkantam február elejére. Szédültem, émelyegtem egész nap, mintha másnapos lennék. Két hetet ki is hagytam, majd márciusban óvatosan elkezdtem az edzéseket ismét. Április közepén Bécsben futottam egy félmaratont 1:50 alatt. Másnap ismét émelyegtem, szédelegtem. Május a rehabilitációval telt, elmentem néhány orvoshoz és az alapvizsgálatok nem mutattak ki semmit. Júniusban rövid idő alatt eldöntöttem, hogy öten lefutjuk non-stop váltóban az Ultrabalatont. Júliusban Miskolcon kipróbáltam magamat egy terep félmaratonon, amibe bele kellett sétálnom, de ez volt az első, nem tudtam, hogy milyen hegyre felfelé futni, legalábbis ennyi ideig. Már vártam az augusztus végét, a Börzsönyi Félmaratont, hogy a csorbát kiköszörüljem. Sikerült, nem sétáltam bele. Szeptermberben a szokásos Nike félmaraton, rá egy hétre a Nyírség félmaraton, aztán az elmaradhatatlan Kassai félmaraton. Novemberben a sok munka miatt lazítottam, decemberben futóblogos társaimmal versenybe kezdtünk. 185 km után meg kellett állnom, mert ismét szédülni, émelyegni kezdtem. Így kezdem a 2011-et is.


Hónap Edzések száma Összes távolság Összes idő Kalória Átlag tempó Átlag sebesség Átlag edzésidő Átlag táv Leghossz. táv Legröv. táv Leghossz. idő Legröv. idő
Január 8 120.5 10:55:29 9514 00:05:26 11.03 01:21:56 15.06 20 10.5 01:51:17 00:58:08
Február 3 9.5 0:56:15 813 00:05:55 10.13 00:18:45 3.17 4.5 2 00:26:17 00:11:45
Március 14 133.5 12:54:28 11191 00:05:48 10.34 00:55:19 9.54 14 4.6 01:18:15 00:33:13
Április 9 102.1 9:19:41 7582 00:05:29 10.95 01:02:11 11.34 21.1 5.4 01:51:31 00:24:47
Május 8 76.7 7:19:19 5567 00:05:44 10.48 00:54:55 9.59 12 6.6 01:05:21 00:39:59
Június 13 130.1 12:24:04 8425 00:05:43 10.49 00:57:14 10.01 13.4 7 01:21:44 00:39:32
Július 13 133.1 12:17:22 10199 00:05:32 10.83 00:56:43 10.24 20.7 3 02:15:32 00:07:20
Augusztus 13 125.9 11:37:40 9961 00:05:32 10.83 00:53:40 9.68 21.1 2 02:08:39 00:12:47
Szeptember 9 102.1 9:34:39 8670 00:05:38 10.66 01:03:51 11.34 21.1 3.4 02:02:32 00:17:25
Október 8 104.1 9:09:24 9577 00:05:17 11.37 01:08:40 13.01 21.1 5 01:52:14 00:26:33
November 6 56.2 5:11:51 5007 00:05:33 10.81 00:51:58 9.37 11.5 6 01:13:11 00:32:45
December 16 185.2 17:37:23 17035 00:05:43 10.51 01:06:05 11.58 18 4.5 01:44:50 00:22:34
ÖSSZESEN 120 1279.0 119:17:35 103541 00:05:36 10.72 00:59:39 10.66 21.1 2 02:15:32 00:07:20

A bejegyzés trackback címe:

https://mizuno.blog.hu/api/trackback/id/tr282559457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása