Fussunk-e fáradtan?

2011.07.20. 11:09

megjegyzés

 

Évente többször előfordul, hogy a szervezetem nem kívánja a futást, de mégis megyek, legyen meg a legalább 100 km feletti táv minden hónapban. Pihenés, kihagyás nincs, legfeljebb 1 hét. Az utóbbi egy hétben csak egyszer kívántam a futást. Fejben szerettem volna többször is menni, de a testem nem akart. Egyetlen egyszer engedett csak el futni. Nyaralok, teljesen más a bioritmusom. Alig alszom, mert kempingben vagyunk. Ha az eső esik éjszaka akkor hangosan kopog a sátor ponyváján, ha pedig nem esik, a szomszédban horkol egy germán félisten. Úgy tűnik, más sem alszik rendesen, mert a mosdóban reggelente meg lehetne rendezni az európai Derrick találkozót, annyi táskás szemű ember mos ott fogat. Szóval egy hét alatt csak 9.3 km-t sikerült bekarcolnom az edzésnaplómba. Hogy elég-e mindez, az majd egy esetleges októberi maratonon kiderül.

Ami nekem külön öröm itt, Olaszországban, hogy sok helyen látok Mizuno cipőt árulni. 40-110 euró között mozognak. Szerencsére ez a márka még nem kurvult el, tartja magát az Asics-szal együtt, csak a sportolókra koncentrál, semmi divatcucc, semmi utcai ruha. Jól van ez így.

Szerző: BGy

9 komment

Címkék: fáradtság mizuno

A bejegyzés trackback címe:

https://mizuno.blog.hu/api/trackback/id/tr113082862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.07.20. 12:18:29

Szerintem: fussunk fáradtan, igen. Sokszor csak az eleje nehéz, sokszor az egész táv, de a végén mindig kárpótol az eufória. :-)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.07.23. 11:55:04

@azilinha: Igazad van, bár néha jó lenne a végével, az endorfinos résszel kezdeni. :)))

helga84 · http://lhrunner.blogspot.com/ 2011.07.23. 20:03:09

total egyetertek! Sot, ha az ember faradtan is elindul, a vegen meg sokkal jobb erzes, mint egy "kellemes" futas utan...

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.07.24. 10:56:13

@helga84: láttam a blogodon, hogy van egy Mizuno Wave Creation cipőd is. Mi a véleményed róla? Nézegettem már én is, de félek, hogy a műanyag vékony kis "pillérek" eltörnek a sarokrészen. Ráadásul 110 euróért lehetett is kapni egy olasz Intersportban. De szigorú voltam magamhoz és nem vettem meg.

helga84 · http://lhrunner.blogspot.com/ 2011.07.24. 13:54:55

Imadom!! Tavaly osszel volt egy eleg fajdalmas par hetem, runner's knee, es miutan elkezdtem a Wave Creation-ben futni, irto hamar elmult. Nagyon jo a cushioning-ja, epp azok miatt a kis pillerek miatt, amik amugy nagyon masszivak, es nem hogy nem tornek, de ez a legtartosabb, legjobb minosegu cipom, ami valaha volt! Mostanra biztos tettem bele 1000km-t, sot tobbet, es olyan, mint ha alig hasznaltam volna!
Ja es hatalmas hely van a labujjaknak, ami nekem nagyon fontos.Egy kicsi hatranya, hogy kicsit nehez, de nem veszesen. Csak mondjuk versenyre azert nem az igazi.
Kulonben es 50 GBP-ert vettem online, 110 EUR kicsit utos, bar az eredeti ara tudom, hogy meg tobb volt...
Amikor ujra cipot nezek majd telre, biztos hogy megnezem a koveto modellt.

Vegyi Ali 2011.07.24. 17:26:46

Asics: hát, keress rá az Onitsuka Tiger-re. Én amúgy úgy vagyok ezzel, hogy akkor megyek, ha jól esik. Én hobbifutó vagyok, messze az amatőrök mögött. Egy hobbinak meg akkor van értelme, ha nem kényszer. Ha nincs kedvem, vagy rossz az idő, akkor nem futok egy hétig, aztán meg futok egy héten 40-50 km-t, ha az esik jól. Persze van olyan, hogy azért megyek el futni, mert tudom, hogy ha többet kihagyok, akkor később rossz lesz, de ha már a legelején rosszul esik az egész, nem áll össze a mozgás, stb, akkor megállok 10-nél, és kész. Nem lesz tőle lelkiismeret-furdalásom. Nem szabad, hogy én legyek a futásért, a futás legyen értem.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.07.29. 08:31:14

@helga84: Az új Mizuno Wave Prophecy-t láttad már? Az a Creation újabb kiadása. Egy kicsit túlzásnak tartom, van valami hasonló ugrálós cipő, talán kangoo aerobikhoz használják. A Wave Creationt egyszer már majdnem megvettem, de nem hittem el, hogy elég erősek a műanyag részei. Erdei ösvényen használtad már?

Elkezdek gondolkodni, melyik is legyen az új cipőm. :)))

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.07.29. 08:32:20

@Vegyi Ali: Igazad van! Mostanában én is inkább a pihenést választom, ha úgy érzem jobbnak. Régebben mentem futni, mindegy mennyire voltam fáradt. Most már tényleg a futás van értem.

helga84 · http://lhrunner.blogspot.com/ 2011.07.29. 18:03:03

Igen, lattam mar, nekem tetszik! :) De en iden telen meg ugyanebben a Wave Creationben fogok futni, semmi baja nincs. Tavasszal nezek majd ujat :)
Vicces, hogy a hegyi osvenyt kerdezed, mert nem egyszer futottam benne sarban, osvenyen, kavicson, kemeny osvenyeken, es ugy is ereztem, hogy hibrid ez a cipo, utra es terepre is kivalo. Parszor a hugom is futott benne terepen (idonkent cserelunk), o amugy csak terepcipoben fut, csak terepen, es azt mondta, hogy szerinte is kategoriakkal jobb terepre, mint barmilyen masik uti cipo. Ja es meg valami: a hugom, akinek van egy kicsi csontkinovese a labfejen (elol), azt mondja, hogy a puha anyaga miatt igy is nagyon kenyelmes neki, en ezt nyilvan nem tudom. MOndom meg egyszer, hogy a hatranya CSAK a sulya, most nyaron egy minimal Brooks-ban futok, erzem a sebesseg kulonbseget...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása