Kompressziós zoknik

2011.11.16. 07:41

megjegyzés

Másfél évvel ezelőtt szembesültem azzal, hogy Paula Radcliffe nem esztétikai megfontolásból fut hosszúszárú zokniban. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt kezdett kínossá válni az ilyen hosszúszárú zoknik viselete, valami divatcsináló találhatta ki, hogy ez ciki, ezért le is álltunk róla. Nemsokára kitalálja, hogy mégis divat, de hagyjuk ezt a vonalat, nem erről szeretnék írni, hanem arról, hogy miért futnak néhányan ilyen zokniban. Tavaly az UB-n egyik csapattársam úgyszintén ilyen zoknit viselt és akkor mesélte el, hogy ez bizony kompressziós zokni, ami szorítja az alsó lábszárat. Próbáltam utána olyan leírásokat találni, ahol nem gyártócégek magasztalják az egekig ezeket a termékeiket, de nem találtam. Elég drágán forgalmazzák őket, amiből két dologra lehet következtetni. Vagy hatalmas kutatómunka van mögötte, vagy totál semmi. Ennek járok utána ebben a kis bejegyzésben.

Az alsó végtagok kompressziójának története nagyjából 50 évre nyúlik vissza. Olvastam olyan cikket is, ahol arról írnak, hogy a római katonák azért tekerték be a lábszárukat bőrszíjjal, mert tudták, így a menetelés során nem fárad el annyira a lábuk. Ez utóbbit fenntartással fogadom, de az öt évtizede létező kompressziós harisnyák a bizonyítékok arra, hogy nem újdonságól van szó. A futás területén viszont igen. Mindig meglep, amikor az egészség példaképeként emlegetett futók egy olyan dolgot kezdenek használni, amit beteg embereknek találtak ki. Miért is használjuk ezt 50 éve? Azért, hogy támogatást adjanak a vénáknak, amik betegség, terhelés (egész napos állás) hatására elveszítik a képességüket arra, hogy a lábból visszapumpálják a vért a szívbe.

A vér áramlását a keringési rendszerben, beleértve a vénákat is, elsősorban a szív pumpaműködése tartja fenn, a vénás keringést azonban ezen felül még elősegíti a jobb szívfél szívó hatása, a negatív mellűri nyomás belégzés kapcsán bekövetkező növekedése, valamint a vénákat komprimáló vázizomkontrakciók (izompumpa) is.[1]

A venulákban (20um átmérőjű visszerek) a nyomás 12-18 Hgmm. Ez az érték a nagyobb vénák felé haladva folyamatosan csökken, a mellüregen kívüli nagyvénákban kb 5,5 Hgmm. A jobb pitvarba történő beömlés helyén a nagyvénákban a nyomás (centrális nyomás) átlagosan 4,6 Hgmm, ami azonban a légzéssel és a szívműködéssel egyidejűleg ingadozik. A perifériás vénás nyomást a gravitáció ugyanúgy befolyásolja, mint az artériás nyomást. A perifériás vénás nyomás a jobb pitvar szintjétől lefelé haladva centiméterenként 0,77 Hgmm-rel nő.[1]

A venulák felől a nagyvénák felé haladva a vér áramlási sebessége nő, minthogy az erek összkeresztmetszete csökken. A nagyvénákban a vér áramlási sebessége kb. negyede az aortában mérhetőnek, átlagértéke 10 cm/s körül van.[1]

A nagy vérköri vénás nyomás annak a függvénye, hogy mennyi vér van a vénás rendszerben, ill. annak adott szakaszán. Ennek megfelelően a vénás nyomást az alábbi keringési tényezők (kiemelés tőlem) határozzák meg:

- mennyi vér áramlik a vénákba az artériás rendszer, ill. a kapillárisok felől, mennyire tágak a prekapilláris rezisztanciaerek ("hátulról ható erő", "vis tergo")

- mennyi vért továbbít a jobb szívfél a pulmonalis (tüdő) keringés felé ("vis a fronte")

- mennyire vannak összehúzódott állapotban a posztkapilláris rezisztanciaerek, ill. a nagy vénák simaizomelemei [2]

Keringésen kívüli tényezők. A vénás nyomás értékét keringésen kívüli tényezők is befolyásolják. Ezek közé a tényezők közé tartoznak:

- az intrathoracalis (mellkasi) és az inraabdominalis (hasüregi) nyomás változásai

- a testhelyzet és

- a váziziomzat működése (izompumpa)

Fiziológiásan a nagy vénák nagyon kicsiny keringési ellenállást képviselnek. Az intraabdominalis (hasüregi) nyomás tartós emelkedése összenyomja a hasüregi vénákat, ezért az alsó végtagokból a vénás visszaáramlás nehezített, ott a vénás nyomás a normálishoz képest emelkedett. Ez visszahat a vénák előtti kapilláris érszakasz nyomására is; a hidrosztatikai nyomás emelkedése miatt fokozódik a kapilláris filtráció/csökken a visszaszívódás, ödéma jöhet létre.[2] Az előző mondatot különösen ajánlom azoknak, akik az egész testüket kompressziós ruházatba bújtatják.

Fekvő helyzetből való felállásnál az alsó végtag vénáira megnövekedett hidrosztatikai nyomás nehezedik. A rövid ideig tartó mozdulatlan állás miatt akár 500 ml vér is raktározódhat többletként az alsó végtagok vénáiban. Ez belső vérvesztésnek felel meg. Ez az állapot nem jönne létre, ha a vénák merev falú csövek lennének. Ez a belső vérvesztés megszüntethető az alsó végtagot feszesen körülfogó pólyával vagy rugalmas harisnyával.

A vénás keringésre ható további nem keringési tényező az izomműködés.[2] A végtagok vénái a vázizmok között futnak le, és amikor az izmok működnek, kontrakciójuk összenyomja a vénákat. A vénák mellett futó artériák pulzációja hasonló hatású lehet. Mivel a vénás billentyűk a retrográd áramlást akadályozzák, a vénák összenyomása a vért a szív felé továbbítja. Nyugodtan álló emberben, amikor a gravitáció hatása teljes mértékben érvényesül, a vénás nyomás a boka magasságában 85-90 Hgmm. [...] Álló testhelyzetben, ha az alszár izmai ritmikus kontrakciókat végeznek, a kontrakciók a vért a szív felé továbbítják, és ezzel az alszárban a vénás nyomást 30 Hgmm alá csökkentik. Ez a szív felé irányuló véráramlás visszértágulatban szenvedő betegekben csökken, mivel a tágult vénákban a billentyűk elégtelenül záródnak, ezért ezekben a betegekben vénás pangás és bokaödéma alakulhat ki. A végtagizmok kontrakciója még az elégtelen vénás billentyűk mellett is alapvetően a szív felé irányuló véráramlást segíti elő, mivel a szív felé eső nagyvénák ellenállása kisebb, mint a disztálisabb helyzetű kisvénáké.[1]

A fentiekből megtudhattuk, milyen folyamatokba akarunk beleszólni a kompressziós zoknikkal. Nézzük meg, mit mondanak a zoknik gyártói!

CEP zoknik:

"A külső kompresszió optimalizálás révén sokkal több oxigén és energia jut el a fáradt izmokhoz, míg a tejsav elszállítás felgyorsul, így az izmok nem csak gyorsabban regenerálódnak de nem is fáradnak el annyira (Egyes felmérések merész 5%-os teljesítményjavulást írnak le a CEP kompressziós zoknival!). "  "Egyes" felmérésekre való hivatkozás azt jelenti, hogy a marketingesek szerint. Az oxigént a hemoglobinok szállítják, az, hogy mennyit sikerül megkötniük a tüdőben nem a vénákra gyakorolt kompressziótól függ, hanem a bennük található vas ionok affinitásától. Energiát nem szállít a vér, csak energiahordozókat. Ezzel nem azt mondom, hogy nem működik, csak a magyarázat áll gyenge lábakon. Mindezt 14 ezer forintért.

Zensah zoknik:

"A kompressziós, azaz nyomásos kezelés lényege, az adott testfelületet folyamatosan nyomás alatt tartani, aminek következtében a serkenő vérkeringés minden pozitív hatását éreztetni fogja (teljesítménynövelés, fáradság kitolása, görcsök megelőzése, regeneráció gyorsítása stb.). " Azt mondja, a nyomás alatt tartott területen serken a vérkeringés. Ez a cég, karra is gyárt kompressziós cuccokat. Oda miért is kell? Ha az ember felemeli a kezét, a fentiek alapján levezetheti, hogy a vénákból könnyedén visszacsorog a vér a szívbe. Ki lehet próbálni! Engedjük le a karunkat és várjuk meg, amíg a kézfejen kidagadnak a vénák. Utána emeljük fel és csodák csodája, lelapulnak. Meggyőző volt? A Wikipedia vonatkozó szócikkét is ők írták, vigyázat! Mindezt 8 990.- Ft-ért.

SLS3 zoknik:

Angol nyelvű leírást találtam csak. Kiemelik az ödéma megelőzést ők is, sőt az izomvibráció(!) csökkenését is. Ezt hosszú hónapok fejlesztésével érték el, a zoknijaik 24-26 Hgmm nyomást gyakorolnak a lábszárra. Kicsit soknak érzem, nehogy el is zárják a vénákat. Ez tetszik sok fórumozónak, gondolom azért, mert érzik, hogy valami szorítja a lábukat. Mindezt 12 000 forintért.

Lastin AMA zoknik:

" A keringést javító kompressziós hatást a speciális kötés-technikának köszönheti. Ez a különleges rugalmasság nem csak segíti a fáradt vér visszaáramlását, de hosszú utazásoknál a láb elvizesedését is meggátolja." Ezt ugye elfogadjuk. Bár a fáradt vérről a fáradt olaj jut eszembe. Mindezt 2 590 Ft-ért.

Nike, Adidas, ASICS, Mizuno zoknik:

A nagy gyártók csak mennek a kis műhelyek után, rányomva a zoknikra a logójukat. Mindezt 5-6 ezer forintért. A legszebb idézet, amit a Nike zoknijáról olvastam:" háromdimenziós kialakítású" Szerencsére! A háromdimenziós lábunkra nehéz is lenne felvenni egy 2D-s zoknit. Tovább megyek, az én lábam 4D-s, ha a negyedik dimenziónak elfogadjuk az időt és a GE megengedi, hogy használjuk. Ha nem, akkor Real-time 3D.

Találtam egy tanulmányt, ahol 12 futót vizsgáltak, három különféle erősségű zokniban futottak többször is 10 km-t. Utána lemérték, mekkorát tudnak ugrani, a vér tejsavszintjét és a szívfrekvenciájukat. Nem találtak szignifikáns különbséget a próbák során.

Olyan tesztet kerestem, de nem találtam, ahol a tesztalanyok egyik lábukon viselik a zoknit, a másikon pedig nem.

Tegyünk említést a zoknik viselésének pszichológiai hatásáról is! Miért? Mert van és nem is kevés. Felmérések bizonyítják, hogy azoknak az atlétáknak, akik az egész lábat szorító harisnyát viselték, csökkent az O2 felhasználásuk. Ők hittek(!) a dologban. Sok hosszútávfutó azért viseli, mert látta máson is és ha ez a versenye jól sikerül, akkor rendszeres használója lesz, mert a sikert a zokni használatához köti.

A fentiekből azt tudom leszűrni, hogy a kompressziós zoknik megakadályozzák az ödéma kialakulását azzal, hogy a fokozott vérellátás miatt, amit a futás közbeni izommunka okoz, segítHETIK a vénás áramlást. De hogy? Fentebb említettük, hogy az izommunka során 30 Hgmm alá csökken a nyomás a bokánál lévő vénákban. A sportolásra használt kompressziós zoknik 15-20 Hgmm nyomást fejtenek ki. Ez akár jó is lehet, mert így egyensúlyt képez a belső és külső nyomás, nincs a vénák falára irányuló nagy nyomásgradiens, a szív felé történő előrehaladást segíti. Mivel cenitméterenként változik a nyomás a gravitáció miatt, ezért a zoknik szárában a nyomóerőnek felfelé haladva csökkennie kell. A CEP és SLS3 zokniknál ez megvan, írják az oldalukon. Remélem, a többinél is, bár nem térnek ki rá.

Mindezek után kijelenteni, hogy szükséges-e, vagy a futótársadalomnak nem tudnak már mit eladni, nehéz eldönteni. Én hajlok afelé, hogy nem sok értelme van, de ha a kezeim közé kerül egy jó árú, akkor biztos, hogy kipróbálom.  Még valami! Minden orvosi vélemény mögé oda kell képzelni egy erős céget, egy lobbiszervezetet. Ennek tudatában viszonyuljunk minden "forradalmian új" dologhoz! "Egyes" tanulmányokra való hivatkozásokra pedig ne adjunk egy fabatkát sem!

A végére pedig egy idézet:

"Consumers need to keep in mind that this is a business, and that they are trying to sell you their product," said Eckert, a doctoral student in the School of Health, Physical Education and Recreation.

Felhasznált irodalom:

[1]: William F. Ganong: Az orvosi élettan alapjai. 3.kiadás, Medicina, Budapest, 1995

[2]: Fonyó Attila: Az orvosi élettan tankönyve. 2. kiadás, Medicina, Budapest, 1999

"Lower Leg Compression Sleeves: Influence on Running Mechanics and Economy in Highly Trained Distance Runners" included Robert F. Chapman, Joel M. Stager, S. Lee Hong and Jeanne D. Johnston, all faculty members in the Department of Kinesiology in the School of HPER.

www.edzesonline.hu, www.zensah.hu, www.sportkompresszio.hu, www.runnersworld.com, www.runningtimes.com, www.spingerlink.com

Szerző: BGy

komment

Címkék: zokni kompressziós

A bejegyzés trackback címe:

https://mizuno.blog.hu/api/trackback/id/tr283386412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2011.11.16. 12:23:03

Jól összeszedted, kb ugyanezt olvastam már máshol is, hogy jelenleg bizonyítottan leginkább placebo hatása van.
Ha jól értem egyébként, akkor ártani végül is nem ár nem? (tehát nem nyomja el az izmokat vagy ilyesmi, legalábbis rövid távon).

Szóval akinek van rá felesleges pár ezer HUF-ja (én 6 pénzért láttam a múltkor), az vesz egy jó zoknit, amitől majdnem olyan királynak érezheti magát, mint amilyennek én éreztem, amikor 7 évesen beléptem az osztályteremben, és egy original Batman kulcstartó függött az oldalamon, amiről a többiek még álmodni sem mertek. Ez az érzés akkoriban simán megért volna akár 1 évnyi zsebpénzt ez a zokni meg azért olcsóbb móka :)

bellone 2011.11.16. 12:23:25

Részleges vádli húzódásom volt, ezután vettem egy Zensah szárat (nem zokni: szár!:))
Tapasztalatok:
1) A cicanadrágokhoz hasonlóan összefogja az izmot, érzésre is változik a mozgás.
2) A trauma után másfél héttel a szárral tudtam futni, nélküle nagyon fájt.
3) A vádlira tett kompresszió hatására, a combjaim gyorsabban fáradtak, sőt síkfutás után (is) ott lett izomlázam.

Következtetés:
1) A cucc tényleg tehermentesíti a "kezelt" területet, de máshol plusz ráfordítást generál. (Mindennek ára van, ugye...)
2) Az egész testre kiható kompresszió esetén feltehetően az agyunk dolgozna (fejben futás):)
3) Ez sem csodaszer, de van értelme és a képen szereplő rózsaszín még szép is.:P

Használom azóta is, nem futáshoz, hanem regenerációra. Erre teljesen jó, de nem speciális futó változatból lehet(-ett volna) kapni sokkal olcsóbbat. Rövid távon így is megérte, hosszabb távon majd még tesztelem, egy próbát pedig másnak is megér (szerintem).

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.11.16. 12:30:53

@bellone: kösz, hogy leírtad a tapasztalataidat! Én is inkább úgy érzem, hogy regenerációnál, rehabilitációnál van nagyobb haszna.

2011.11.16. 12:33:18

@bellone: Tehát ha a fejemre húzok kompressziós sapkát, akkor a gondolkodás a lábaimat fogja terhelni? Este kipróbálom, hogy okosabb e a combom :)

komolyra végülis azt BGY is írta, hogy sérülésnél évtizedek óta használnak ilyen cuccokat, a kérdés inkább az, hogy egy egészséges embernek adnak e bármi pluszt.

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2011.11.16. 12:34:12

hasznos kiegészítő, valóban képes mérsékelni a láb fáradását és egyben tartja az izmokat...legalább ekkora a szerepe a regenerációban is szerintem...én szárban futok és zokniban regenerálódok! :-)

bellone 2011.11.16. 12:39:54

@viito: Az egyértelműen marketing, hogy x százalékkal növeli a teljesítményt, de azon komolyabban elgondolkodtam, hogy mi lenne, ha a combomra is tennék ilyen cuccot...

Az a baj (továbbgondolva a fentieket), hogy a kompressziós sapka csak annál működik, akinek nem nőtt még be a feje lágya!:)

2011.11.16. 12:44:20

@bellone: akkor én vagyok a kompressziós sapka fő célközönsége :)

Amúgy lehet, hogy ez is olyan cucc, hogy az igazi kihasználásához más szinten kell mozogni (gyk, nekem szerintem teljesen mindegy, hogy egy kő nehéz agyonstabilizált cipőben vagy egy pehely könnyű versenycsukában tolom, az én szintemen mindkét esetben kicsivel 2 óra feletti félmaratont fogok kapni. Viszont egy Paula Radcliffe-nek lehet, hogy 1.5 percet jelent ez a különbség, ami mondjuk azt jelenti, hogy az 1. vagy a 15. helyen végez. Így nekem elég feleslegesnek tűnik erre áldozni, de attól még lehet, hogy működik.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.11.16. 12:46:24

@ringsider: egyszer próbáld már ki azt, hogy csak az egyik lábadon van a kompressziós cucc. Kíváncsi vagyok, hogy fogsz-e érezni különbséget. Este próbáld, vagy hivatkozz a tudományos érdekekre. :) De úgy, hogy a másik lábadon is van valami, nehogy a nyomás keltette érzet befolyásoljon fejben.

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2011.11.16. 12:47:38

@BGy: azt tudom hogy milyen nélküle meg benne futni...:-) de itt a hosszú nadrágos idő, lehet kipróbálom vmikor...

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.11.16. 12:48:25

@viito: valóban, még arra akartam kitérni a bejegyzésben, hogy vajon az amatőröknek, akiket most megcéloztak a gyártócégek, van-e értelme 10 km erejéig befektetni egy ilyen dologba, vagy csak egy bizonyos terhelés fölött ad segítséget.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2011.11.16. 16:17:08

nekem ez a cikk nagyon tetszik, főleg hogy megadod ahivatkozásokat, ez nagyon derék dolog!

a kompressziós sapkát nagyon nagy dolognak tartanám, képviselőnek legyen kötelező hordani.

nekünk meg ah fejben segít már jó a cucc, ha fizikailag is akkor pláne. ezzel egyben megtaláltuk azt is, hogy miért vesznek annyian rohadt drága cuccokat: sokkal elégedettebben futnak benne azzal a meggyőződéssel, hogy _igazán jó_ futócuccban vannak.
mivel a futás egy része fejben dől el, ez egy nagyon komoly szempont.

Dgabica 2011.11.16. 22:26:44

a gyógyszertárban lehet kapni (receptre is felírják) vénát szorító, speciális sűrű szövésű harisnyát. Visszeres lábra. tuti, hogy teljesen ugyanaz. árban viszont kedvezőbb. Azt hiszem 2000 körül van.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.11.17. 13:29:52

@Dgabica: Igen, ezek is ugyanolyanok, mint a gyógyszerári, csak azok erősebben nyomnak, ezek "csak" 8-15 Hgmm-rel. Mókusvakítás ez egész. :)

Zzizzi 2011.11.17. 14:11:53

A gyóccertári harisnyák azoknak vannak, akiknek krónikus vénás megbetegedésük van. Konkrétan: ki vannak tágulva a vénáik. Ez azt jelenti, hogy vagy genetikai hajlam miatt tényleg tágabb a véna, és/vagy az érben a visszafolyást gátló billentyűkkel van gond, így gyakorlatilag pang a vér az érben és egyre nagyobb a nyomás, mert több a folyadék... Ha úgy képzeled el, mint egy lufit, akkor ha nagyobbra fújod, vékonyabb a fal, és hamarabb leereszt. Ez van a vénákkal is, ilyenkor ha nincs külső nyomás akkor a folyadék a szövetek közé szivárog, és nem a normális útján a vénában a szív felé. Ettől jól bedagad a láb. Jó kis idült gyulladásokat lehet kapni, fáj, és "nehéz" az ember lába, "húzza lefelé". Ha csak ezt megszünteti bármely kompressziós szár/zokni, + szupercucc effektus fejben megvan, akkor lehet hogy tényleg javul a teljesítmény:)

A mélyvénákat jó esetben nem tudod elszorítani, gondolj az elsősegélyből tanultakra! Szorítókötés-szerű zoknival inkább az artériákat lehet, amitől meg nem lesz vérellátása a lábadnak... A szoros zoknit szokni kell ha nem futáshoz veszi az ember akkor is. Nagyon szorossal óvatosan!

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.11.21. 12:20:44

@Zzizzi: ez így van! A futók kompressziós zoknija "csak" 8-16 Hgmm-rel szorít, valószínű azért, hogy bajt ne okozzon, de lehet, hogy nem is nagyon használ. :)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása