A terepfutas.hu oldalon az eredménylistában ne keresse senki a nevemet. A 8 órás szintidőt túllépve, 8:30 alatt értem be. Még egyszer: értem be. Ezért nincs bennem rossz érzés, hiszen sikerült a távot teljesítenem. A baj az idővel van, de azon lehet még farigcsálni bőven. Nem mondom, hogy maradt bennem néhány perc, mert nem lenne igaz. Szombaton ennyit tudtam, ennyire futotta. A cél előtt 7 km-re 7.30-nál jártam és mondta is a pontőr, ha sietek, még beérek 8 óra alatt. Fél óra alatt kellett volna 7 km-t futnom úgy, hogy már 44 km van a lábaimban és 1700 m szint. Nem éreztem reálisnak, ezért nem is erőltettem a 4:17-es ezreket. Szerintem ő sem gondolta komolyan, mert már a felé vezető utat is erősen poroszkálva tettem meg. Hogy kerültem ide?
Ági futrinka fejéből pattant ki az ötlet, hogy teljesítsük ezt a versenyt. Nem sokat gondolkodtunk, neveztünk. Akkor még az első maratonomra koncentráltam, de folyamatosan a fejemben volt ez a terepverseny. Éreztem, hogy nehéz. Nem is az 52 km-rel van a bajom, még az 1700 m szintemelkedés sem rémisztő. Az fészkelte magát bele a fejembe, hogy ebből a szintből 530 m egy maratoni táv utánra esik, részletesebben, 2 km alatt 381 m szintemelkedés lesz. Ismerem magamat az emelkedőkön, úgyhogy joggal voltam berezelve. Vittem a túrabotomat, majdcsak feltornázom vele magamat. Fel is tornáztam. De milyen állapotba kerültem a tetejére!
Reggel 7:15-re értünk a rajthoz, egy iskolába. Rengetegen voltak. A különböző blogokon megismert emberekkel találkoztunk, végre a való életben is. Ebben a bejegyzésben csak blognevükön említem őket, nem tudom, ki mennyire akarja kiadni magát. Találkoztam Helga84-gyel, Szaszittal, Ulrikkal, Cs. Krisztinával, K. Dórival, B. Fruzsival és B.Tamással. A célban, a Kisrigóban Csiripiszli12 osztotta a pólókat, régi ismerős a blogszférából. Szokás szerint kapkodva öltöztem át a kocsiban. A kompressziós zoknit alig bírtam felvenni. A lányok, mint mindig, már menetfelszerelésben ácsorogtak és rám vártak. Egy kicsit gondolkodtam, hogy vigyek-e botot magammal, mert kevés embernél láttam, nem akartam, hogy kiröhögjenek. Szaszit meg is kérdezte, hogy vadászni megyek-e. A rajt pillanata elég hamar eljött, pedig kicsit melegíteni, akklimatizálódni akartam. Nem sikerült, soha sem sikerül. Mindig kapkodunk, sietünk. Utálom. Tömegrajt volt, az eleje elhúzott, én a lányoktól tudatosan lemaradva indultam. Szaszittal kezdtünk futni. Az első 2-3 km-t velem futotta, szerintem beért volna 6 óra alatt, ha itt hallgat rám és gyorsabban fut. Mondtam neki, hogy menjen, mert én lassan fogok futni az elején. Az erdőbe beérve egy sziklás hegyecske fogadott, amire libasorban, nem futva mentünk fel. Az órám elkezdett csipogni, 181-es pulzus! Na, el lett rontva, 170 fölé nem akartam engedni. Pedig gyalogoltam felfelé, bár a víz már itt ömlött rólam. Alig vártam, hogy erdős szakaszhoz érjünk, ahol egy kicsit lassítok, vissza kell állnia 160 alá. Nem állt vissza. Mindenki futott, nem állhattam meg pulzust visszaállítani, menni kellett. Itt éreztem, hogy ez nem lesz jó, mert a következő emelkedőt magas pulzussal kezdem, meg fogok dögleni, ezt nem bírom sokáig. Már egyedül futottam, minden vágyam ez volt. Befordulni, testem jelzéseire figyelni, kontrollálni, amit csak tudok. Nem sikerült. Szeretem a kutyákat, de a szűk ösvényen bizony útban voltak, minden oldalra kilépésnél meg kellett nézni, éppen nem jönnek-e úgy hátulról, mint egy puskagolyó, jól tartom-e a botot, nehogy felnyársaljam őket. Az első EP 8 km-nél volt, pont egy óra alatt lett meg. Gyors fejszámolás, még szintidőn belül vagyok. Ez nem volt nehéz szakasz, szinte végig futottam, 263 m szintnél jártunk. Kólával frissítettem, mert abban cukor is van és folyadék is. Mást nem kívántam. Mondjuk 8 km után nem is illik. Egy nagyobb emelkedő következett, amin csak egy darabig erőltettem a futást. Nagyon meleg volt, ahol nem volt árnyék, ott égetett a Nap. A pulzusom az egekben. Volt olyan rész, ahol 175-ös pulzussal gyalogoltam felfelé! Túl voltam hevülve, pedig szívogattam a vizet a hátizsákomból. Már vártam a lejtőt. Ott visszaállt a pulzusom 165-re. Lefelé futva! Nagyon sok, nem lesz ez így jó, borulás lesz a vége. Itt falvakon mentünk keresztül, aszfalt, és fehér, kápráztató kövekkel leszórt, árnyékmentes utakon. Bevallom, itt fejben erősen elgyengültem, pedig még csak 17-18. km környékén jártam. Nem bírom a meleget és ha tűz rám a Nap. Érzem, hogy szívja ki belőlem az erőmet. Piliscsév után erdőben ment tovább az út. A pulzusom továbbra is magas, nem tudtam vele kezdeni semmit. Ha megálltam, lement 140-ig, de lejjebb nem. Tudtam, hogy ez semmi jót nem jelent. Klastrompusztához, a féltávhoz 3:23 alatt értem oda. Engedélyeztem magamnak 7 perc pihenőt. Iszonyat mennyiségű vizet megittam, mosakodtam a kútnál és az árnyékban feküdtem 5 percet. Nagyon rossz volt elindulni. Belerázódtam, mert tudtam, emelkedő jön, fel kell menni Dobogókőre. 6-7 km, egy óra alatt meg kell lennie. Emelkedőkön ismét gyors gyaloglás, mert magas, 175 a pulzusom. Nem hiszem el! Ez nem az én napom! Szasza az EP előtt készítette második képét rólam. Mondtam neki, nem mennek az emelkedők. Dobogókőre 5 óra alatt értem, már csak pihegtem, árnyékot kerestem mindenhol. Innen lejtő következett, nagyon vártam már. Ott legalább visszaáll a pulzusom, árnyék is van, pihenhetek futás közben. Elindultam, de a lábaim nagyon merevek voltak, a talpam fájt, minden követ megéreztem. Ha az ember ilyen futások alkalmával csak a kínjaira figyel, problémákat kreál magának, akkor elkezd alkudozni és mentálisan összeomlik. Ezt tudom, mégis hisztiztem fejben. A lefele futásokba is bele kellett néha gyalogolnom, mert már fájt a lábam. A dömösi EP előtt egy srác megelőzött, de a pont előtt 10 méterre félreállt hányni. Ulrik futott oda egy kanna vízzel. Ezt az EP-t pont 6 óra alatt értem el. Két órám van 11 km-t és 500 m szintet legyűrni. Sima ügy! Persze, sima ügy lenne, ha nem lenne 40-41 km a lábaimban. A homlokom a sok sókiválástól már olyan volt, mint a smirglipapír. Cs. Kriszti az EP-nél öntött rám egy kis vizet, fejemre, hátamra. Meglepett, hogy ennyire kiszolgálják az embert, hálás is vagyok ezért! Lesték minden gondolatunkat, pedig nem a nagymenők közül voltam, hanem csak egy terep ultramaratont itt kezdő kiscsávó. Dömösön minden kútnál megmosakodtam. A képet Bellus Áron készítette és a Facebook oldaláról töltöttem le. Köszönet érte! Készültem a Vadálló kövekre, 2 km csak! De 381 m szint! Előtte pedig egy maraton. Odaértem a rettegett részhez, nagy levegőt vettem, elindultam. Hm. Annyira nem is vészes. Jött egy szélesebb rész, ahol cikkcakkban kezdtem menni, úgy nem olyan meredek. Elértem néhány nagyobb, egy kupacban lévő követ. Leültem rá pihegni, gondoltam, ez a Vadálló kövek. Jött egy srác, azt mondta, az van ráírva, hogy Csaba kövek. A fenébe. Jöttek turisták lefelé, megkérdeztem őket is. Igen, a Vadálló kövek még feljebb van, még egy fél óra. Meredekebb, sziklásabb rész. B@ssza meg! Ez jutott eszembe. Elkezdtem a felfelé menetet a sziklás, köves, bazi meredek részen. Minden szemből jövőt megkérdeztem, messze van-e a vége. Messze volt. Kikészültem, megálltam a botomra támaszkodtam, a homlokomat a botok végére tettem és álltam félúton. Alig éltem. Pulzus 175 és úgy mozgok, mint a csiga, a Nap éget, haza akarok menni. Kész, ennyi volt, fejben itt estem széjjel. Mire felértem a Vadálló kövekhez, ahol már volt egy kis árnyék, többször megálltam. Felérve egy mohás, nagy kőre leültem, aztán lefeküdtem. Már nem volt melegem, fáztam, rázott a hideg és hányingerem volt. Eddig semmit nem ettem, egy müzlit le kéne gyűrni. Már a gondolattól majdnem hánytam. Ittam vizet, hányinger fokozódott. Megnéztem az órámat, 7:05-nél jártam. Még van remény a 8 órás szinthez. Lefeküdtem a kőre és elkezdtem hangosan beszélgetni magammal. Megbeszéltem, hogy ki vagyok készülve, a Nap és az emelkedő kikészített. Elment ezzel egy negyed óra. Ezután már nem érdekelt a szintidő, csak be akartam érni, haza akartam jutni. A Prédikálószékig még felküzdöttem magam, a kilátásra vetettem egy pillantást. Itt már alig éltem. 7:30-kor csekkoltam a Prédikálószéknél. Már csak 7 km volt hátra a célig. Simán beérek, de nem a szintidőn belül. Elkezdtem futni, mellkasi szorítás. Hú, bazz! De kiderült, hogy csak az iváskor beszorult buborékok okoznak gondot. Poroszkáltam lefelé, telefonáltam haza, hogy elúszott a befutó pólól, hívtam Ágit és Gabit, nem vették fel a telefont. Biztos akkora buli van a Kisrigóban, hogy nem hallják. Futogattam, nézelődtem. Egy utolsó, hosszú egyenesben ismerős mozgást vettem észre. Hahóztam, fütyültem, kiabáltam. Utolértem egy kis kocogással. Vele értem célba. 8:30.
A lányok eredményét most ismét nem írom meg, mert lesz még egy beszámoló!
A Kisrigóban megfogadtam, soha nem jövök többet a Vadálló-kövek miatt. Egy alvás után más a véleményem. Jövőre megyek, ismerem a gyengéimet, fel tudok készülni. Na, nem valami csúcsidőre, hanem a 8 órán belüli teljesítésre. Mik a gyengéim? Az emelkedők! Nagy testet nehéz felcipelni. Vékonyabban kell odamenni, nagyon sokat számít! Erősebb combizom és farizom kell. Ezeket itthoni tornával fogom erősíteni. Ha kisebb tömeget kell cipelnem, akkor a pulzusom is jobb lesz. Szóval mindent a tömegemre vezetek vissza. Megpróbálom ebből az alkatból kihozni a legtöbbet. Jövőre találkozunk! (ez mekkora sablonduma!)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Belus Tamás · http://kmkovek.blog.hu 2012.05.14. 10:02:26
csétomi 2012.05.14. 10:06:14
Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2012.05.14. 11:25:04
yyeti71 2012.05.14. 12:30:25
helga84 · http://lhrunner.blogspot.com/ 2012.05.14. 17:53:27
Az izmosabb fenek es comb kene-dolog nekem is felmerult a fejemben, de sikon szerintem megbosszulnak magukat.
Szerintem neked is az adrenalin rontotta el, semmi mas, mert enni nagyon kellett volna, elejetol a vegeig, sot is meg mindent, foleg ebben a hosegben! A nap sem segitett, teny es valo, de szerintem siman megcsinaltad volna ha nincs ki a gyomrod! Most mar en is tudom, hogy az mennyit szamit...
yyeti71 2012.05.15. 12:16:59
bellone 2012.05.17. 13:44:26
dvorcsakl 2012.05.18. 13:35:49
Tovább tartott, többet dolgoztál, és szinte folyamatosan mentél 8,5 órát! Hát mi ez, ha nem egy szuper teljesítmény - szintidő ide, szintidő oda!?!?
Utolsó hozzászólások