Kevesen maradtunk. A múlt heti Less Nándor terepfutás beszámolóját még a versenyt megelőzően elkezdtem írni. Nagyon sok dologról akartam szólni, aztán rájöttem, semmi közük nincs a futáshoz, így letöröltem az egészet. A Less Nándor idei versenyét nagyon vártam, tavaly az egyik kedvencem volt, rövid és gyors pálya. Az utóbbi időben - érzésem szerint - sokat fejlődött az emelkedőkön való futásom. Ebben a fejlődésben bíztam, három óra alá be akartam hozni az időeredményt. Előtte futottam egy 15 km-s próbát az erdőben, szárnyaltam (az én szintemen). Jók voltak az előjelek, a frissítést teljes mértékben az EP-kre bíztam, nem cipeltem magammal semmit. Ezt akkor döntöttem el, amikor valaki a terepfutás Facebook csoportba betett egy rajtképet valamelyik versenyről és az első gondolatom az volt, ez a Meleg Büszkeség Napján készült. Hogy ne buzizzam le őket, inkább azt mondom, a metroszexuális jelzőt vita nélkül rá lehet a többségre aggatni. Ebből ki akarok maradni. A természetben "természetesen" kellene futni, amennyire lehet, tartom magamat ehhez az elvemhez. A tendencia nekem nem tetszik, ami felé a terepfutás Facebook csoport ment, így kiléptem onnan. Sőt, kiléptem a Facebookról is, nem találtok már meg ott. Ezért is írtam az elején, hogy kevesen maradtunk. Már csak az jön ide olvasni, akinek szólok, hogy van új bejegyzés, esetleg száz éve berakott valami RSS olvasóba.

De térjünk vissza a Less Nándorra! Az indítás után elfutott mindenki, hárman maradtunk. A Kaptár kövekig együtt futottunk, ott elszakadtam tőlük. Elkezdtem utolérni embereket, 4-5-öt meg is előztem. A Hór patak völgye csodálatos volt, Dobi rétre egyedül érkeztem, gyors frissítésemnek köszönhetően két embert meg is előztem. Az oszlai EP előtt turistacsoportba akadtam, akik nagyon feltartottak. Az EP-n kedélyesen csevegtem, ettem-ittam (itt már szomjas voltam nagyon) és éppen indultam, amikor Ági befutott. Nosza, menjünk tovább együtt! Így is tettünk, bár az Ódor-vár EP-nél se szó, se beszéd, otthagyott, alig értem utol. A célba együtt futottunk be, 3:32 lett. Mivel fényképezéssel és nézelődéssel ment el az idő, egy jó edzésnek tudom be az egészet, de jövőre ez 3 óra alatt meglesz, az tuti!

Egy héttel a verseny után úgy éreztem, futnom kell egy maratont. Csak a saját szórakoztatásomra. Induláskor belémnyilalt a felismerés, hogy a legrosszabb esetben 4 és fél órát elvesz a vasárnapomból. Emiatt úgy terveztem az utat, hogy bármikor ki tudjak szállni, haza tudjak menni. Jól tettem.

5:30-as ezrekkel indultam, ekkor még működött a GSP-em. Az erdő gyönyörű volt, bár már nem annyira, mint a hét közepén. Akkor volt levél a fákon és a fák alatt, most inkább csak a fák alatt. Úgy éreztem, ebben a tempóban ki tudok futni a világból, de mégis lassítottam. Frissítést nem terveztem, mert meleg nem volt és egyébként sem kajálok a maratoni futásaim alkalmával (eddig kettő volt, tehát "óriási" a rutinom). Sóstóra kiérve a tó széléhez egy lánnyal egyszerre értem oda. Ő szemből jött. Azonos volt a tempónk, ezért kicsit gyorsítottam. Mellé érve egy szőlőcukrot nyújtott át, amit nem fogadtam el. Ő a 38. km környékén járt és jó volt a tempója, mondtam is neki. Kicsit beszélgettünk és szóltam, hogy én belehúzok, mert még 34 km-em hátra van. Szaporáztam a lépteimet, majd egy kanyarban hátranéztem, hogy lassíthatok-e, mert gyors a tempó. A lány kb. 2 méterre volt mögöttem. Hm, nem lazíthatok, menni kell. Talán ez a 3 km volt az, ami később visszaütött. A tornapályánál valami rendezvény volt, mert ahogy közeledtem, két oldalt tapsoltak és kiabálták, hogy hajrá. Kitértem a felénél, akkor rájöttek, hogy nem egy befutót látnak. Az első köröm 12 km lett. A Tölgyes Csárda mögött elkezdtem cikkcakkban futni, hogy 3-4 km-t itt is összeszedjek. Sikerült, új utakat fedeztem fel, sőt egy kis dombot is. Rákanyarodtam a második sóstói körömre. Ekkor még nem éreztem, hogy fáradok, vagy hiányozna valami. Valahol félúton hirtelen az éhség hasított a gyomromba. Ha ott éppen ökörsütést tartanak, egyedül meg bírtam volna enni. Rágás nélkül. De nem tartottak és éreztem, hogy az éhség a gyomromból felkúszik a fejembe és negatív gondolatokat kelt. Például olyat, hogy elég 25 km-t futni, otthon lehet kajálni és ehhez hasonlókat. Kitartott elég sokáig a gondolat, egészen a második kör végéig. Ott engedtem neki, de még annyit magamra erőltettem, hogy a Tölgyes mögött menjek néhány cikkcakkot az újonnan felfedezett utakon. Ott még a hascsikarás is bejelzett, úgyhogy egyértelmű volt, hogy hazafelé vettem az irányt. Így lett a 42 km-ből kb. 27 km. Gyenge fej és elégtelen frissítést. Persze a másodikból következik az első. Nincs veszve semmi, holnap újra megpróbálom. Nem a maratoni távot, de 30 km fölé szeretnék jutni. Hamarosan itt a Tortúra, ott is van mit javítani. Ahhoz persze még egy cipőt is kellene vennem, de arról majd egy másik bejegyzés fog szólni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.