Ági futrinka beszámolója
Minden túrafutáshoz kötődik valami különös esemény, ami miatt emlékezetes marad számomra. A mostaninak több különlegessége is volt. Kezdjük azzal, ami az igazi sava borsát adta, az a tűzkeresztségen való átesés. A csapatból egyedül maradtam, Gabi a nagyobb távra nevezett, Gyuri családi nyaraláson süttette a hasát, én pedig őrlődtem, hogy belevágjak-e egyedül vagy sem. A hatvanast, jelenlegi edzettségemet és állapotomat tekintve elvetettem, úgy gondoltam szép kihívás lesz a Mátra 40-es távja a maga 2000 m szintjével. Így viszont egyedül kell teljesítenem, csak magamra hagyatkozva. Bemerem én ezt vállalni? A kihívás kisördögként motoszkált a fejemben, egyszer fel kell nőni és szembenézni azzal mire is vagyok képes egyedül
Előző bejegyzésemben megemlítettem, hogy nem tudok vállalható képet feltenni magamról a Délibáb futásról. Az igazat megvallva így vagyok ezzel egy jó ideje. Minden verseny után nézegetem a képeket, melyiket mutathatnám meg itt. A futókhoz mindenki egy testalkatot társít, amitől az utóbbi egy-másfél évben erősen eltértem. Lassú folyamat volt. 2005 környékén látványosan fogytam, erősödtem. 1:43-1:47-es félmaratonokat tudtam futni minden erőlködés nélkül. Az edzésnaplómban az edzések 4.30-4.40 közötti ezrekkel folytak. Ha 4.50-re sikeredett, megjegyzésként beírtam, ma nem ment jól. De a tendencia jól mutatta, hogy hízok folyamatosan. A 4.30-as edzésekből 5.30-5.40-esek lettek, de ezt arra fogtam, hogy hegyi terepre edzünk, oda ez jó lesz. Azt kell mondanom, egy lófaszt! Ott aztán tényleg visszaüt a nagy segg cipelése. Nem mindegy, hogy 81, vagy 90 kg-ot cipelünk végig egy 50 km-s versenyen, amit még 1750 m szint is nehezít. A legutóbbi Bükk Fennsík 50 km-s verseny után alig bírtam kiszállni a kocsiból, annyira fájt a csípőm. Futottam nemrég 4.52-es ezrekkel egy 12 km-t, utána ismét előjött, amit a másnapi Déibáb tovább súlyosbított. Gondolom a csontozatom beadta az unalmasat, nem akar már ennyi "cuccot" cipelni. A Terep 50-en a Vadálló kövek kifogott rajtam. Alig bírtam felvonszolni magamat. Van néhány verseny, amiken a jövőben szeretnék tisztességgel helytállni: a Terep 50, a Terep 100, a Mátrabérc Trail és a Tortúra. A lényeg, hogy a terep ultrafutásra szeretnék koncentrálni. Ehhez viszont legalább 10 kg-ot kell fogynom. Nem lehetetlen, az egyszer már bevált utat fogom végigjárni. DK mondta helyesen, ki kell hangosan mondanunk, hogy dagadtak vagyunk. Nekem ez a bejegyzés a kiáltásom. Tömegemet nem fogom ide írogatni, helyette ugyanazon a távon elért időeredményemet fogom megosztani. Abból sokat fogtok érteni. Legközelebbi terepversenyünk a Zemplénben lesz, oda már 5 kg-mal könnyebben szeretnék menni.
Régóta tudom, hogy a meleget nem bírom futás közben. Ha a Nap közvetlenül rám is süt és éget, az pedig elég hamar leterít. A hortobágyi Délibáb félmaratonra 2009 óta emiatt nem is mentem. Ott nincs árnyék, meg lehet főni. Nem is olyan régen olvastam Mazur Béla beszámolóját 24 órás versenyéről. Ott az edzője, Lőrincz Olivér azt tanácsolta, hogy hűtsék Bélát. A tegnapi hortobágyi versenyemnek ez egy kulcsmotívuma volt. A hűtés.
Ági futrinka beszámolója az Ultrabalatonról:
A hét első napján az ebédlőben az étlap előtt azon merengtem, hogy talán az egész választékot meg kellene ennem, annyira éhes vagyok, amikor egy ismerősöm rám köszön. Dől róla a víz, ki van fulladva a melegtől. Poénosan kérdezi:
- Megy a futás ebben a melegben is? Hétvégén futottál?
- Persze! - válaszoltam magától értetődően. Kis döbbenet az arcán, gondoltam sokkolom tovább - Hétvégén körbefutottuk a Balatont.
- ??
- Na, nem egyedül, csapatban.
- Ti nem vagytok normálisak!
Angelday megkérdezése nélkül felrakom ide is DK-val (Moós Gergő) a Juventus rádióban készült beszélgetését. Érdekes, hallgassátok meg! Ja, és olvassátok a Plastik.hu-t! (cserébe a felvételért)
Várható volt, hogy a most divat (nem divat?) minimál futócipőjét a Mizuno is megalkotja. Most jelentették be, hogy már lehet kapni a Mizuno Be cipőt. A Wave szó nem véletlenül nem szerepel a nevében, egyszerűen nincs benne a megszokott műanyag hullámos lapocska a sarokrészen. Figyelem, marketing blabla következik! Kicsit finomítottam rajta.
Ha azzal kezdem, hogy hazafelé eszünkbe jutott a Dupla Ultrabalaton gondolata, akkor elmondtam mindent a versenyről. Egy kör oda, egy vissza. Meg fogjuk érni, figyeljétek meg! Elsők között leszünk, akik arra is nevezni fognak. Nem a felfőtt agyunk az oka a gondolatnak, hanem az az élmény, amit nyújtott nekünk ez a két nap.
Péntek délután, sajnos a melegnek köszönhetően elég későn, majdnem a tésztaparty zárására érkeztünk Tihanyba a megszokott szállásunkra. A túrós-csusza tepertővel mennyei volt, főleg, hogy az első szilárd táplálék volt bennem aznap. A tihanyi Belső-tó partján sörpadon üldögélve töltöttük a nap hátralévő óráit a csapatépítés jegyében. Megegyeztünk abban, hogy ez a verseny az éves versenynaptárunkban egy unikum. Gyorsan szállt az idő és a szúnyogok is, ezért szállásunkra mentünk. A kocsinál még egy gyenge esőtánccal próbálkoztunk a holnapi napra, de utólag kiderült, ezt még gyakorolnunk kell.
Ági beszámolója:
A verseny után pár nappal, még mindig vegyes érzések kavarognak bennem, csalódottság és kudarc keveréke. Pedig nem kellene, mondják a barátaim. A tanulságokat le kell vonni, építkezni kell belőle és tovább kell lépni.
A Vadálló kövek felé két gondolatom volt:
1.ebből aztán nem írok beszámolót
2.soha többet nem fogok futni és versenyre menni.
Na, nem mintha akkor, ott abban a másfél (!) órában egy szemernyit is futottam volna, sokkal inkább fát támasztottam, guggoltam, ültem, feküdtem. Egy lassított felvétel képkockáiként éltem meg az egészet, mint amikor a főszereplők az Eredet c. filmben a Váróban vannak.
A terepfutas.hu oldalon az eredménylistában ne keresse senki a nevemet. A 8 órás szintidőt túllépve, 8:30 alatt értem be. Még egyszer: értem be. Ezért nincs bennem rossz érzés, hiszen sikerült a távot teljesítenem. A baj az idővel van, de azon lehet még farigcsálni bőven. Nem mondom, hogy maradt bennem néhány perc, mert nem lenne igaz. Szombaton ennyit tudtam, ennyire futotta. A cél előtt 7 km-re 7.30-nál jártam és mondta is a pontőr, ha sietek, még beérek 8 óra alatt. Fél óra alatt kellett volna 7 km-t futnom úgy, hogy már 44 km van a lábaimban és 1700 m szint. Nem éreztem reálisnak, ezért nem is erőltettem a 4:17-es ezreket. Szerintem ő sem gondolta komolyan, mert már a felé vezető utat is erősen poroszkálva tettem meg. Hogy kerültem ide?
Sajnos kevés időm van mostanában bejegyzést írni, de hogy a jövő heti Terep 50-nek megágyazzak, néhány dolgot itt el kell mondanom. Rengetegszer említettem már ezen az oldalon, hogy hegyhiányban szenvedünk itt az Észak-Alföldön. Bokaforgató, süppedős homokot találunk jeges, északi széllel, de comb és vádli izmot megdolgoztató hegyet, dombot, dombocskát nem. Szintes terepversenyre síkon nehéz felkészülni. Mit tehetünk? Kocsiba ülünk és elmegyünk Tokajba, vagy Miskolcra, ahol már elég nagy és meredek dudrok vannak. Voltunk egyszer a Tokaji hegynél és legutóbb a Bükkben. Tarcalra (Tokaj mellett) úgy mentünk, hogy egymás után kétszer felfutunk. Felfelé 5,1 km a táv, 370 m szinttel. Nekiveselkedtünk, de elég hamar felismertük, hogy száguldozás nem lesz. A vége felé egy 20 méteres sétával fűszerezve a hegytetőn eldöntöttük, hogy lemegyünk és még egyszer nem futunk fel. Lefelé 4.17-es ezrekkel vágtáztunk.
Utolsó hozzászólások