Bemelegítés és szívkalimpálás

2010.03.15. 09:51

megjegyzés

A versenyeket leszámítva soha nem melegítettem be. Hazajöttem, átöltöztem futóruhába és már mentem is futni. Mivel ajtótól ajtóig futok, ezért nem is gondoltam bemelegítésre. A szomszédok ne lássanak sokat cicanadrágban. :) Tegnap azonban kipróbáltam azt, hogy még a lakásban ugráltam, szökdécseltem, gyorsan mozogtam, hogy a pulzusomat 140 bpm környékére felvigyem. Sikerült is, úgy is tartottam egy percig. Utána gyorsan lementem és amíg nem váltott zöldre a lámpa, kocogtam körbe-körbe, 130 körül tartva a pulzusszámot. Utána "kilőttem" és érdekes módon most nem kereste a szívem a megfelelő ritmusát, hanem szépen lassan kúszott fel az utazósebességre. Ez nem tudományos eredmény, de holnap megismétlem, kíváncsivá tett. Józan paraszti ésszel is érthető, hogy 80-90 bpm-ről indulva a hirtelen megnövekvő igények kielégítése miatt 150-re felugrani nem lehet leányálom a szív szempontjából. Főleg, ha nem csak 100 m-ig tart, mint Usain Boltnak, hanem egy picit tovább. Úgyhogy be fogok melegíteni, vagy legalábbis a szívemet felpörgetem indulás előtt. Alább látható legutóbbi edzésem szívfrekvenciájának görbéje az idő függvényében.

A bejegyzés trackback címe:

https://mizuno.blog.hu/api/trackback/id/tr201840550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tza13 2010.03.15. 12:47:51

Főleg, ha nem csak 100 m-ig tart, mint Usain Boltnak, hanem egy picit tovább..ez jóó:)

Amúgy én csak a közeljövőben tervezek úgy 10-15 Ft körül egy pulzusmérőt, mert igen látom már, h nem rossz dolog az. A Dekiben láttam akciósan Polart, saját márkásat stb tegnap. Amarőr újrakezdőként nem is kell több nekem sztem...

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.03.15. 18:53:23

@tza13: eleinte engem sem izgatott nagyon a pulzusmérős futás, de azért vettem 5 rugóért egy órát a Hervisben. Jól mért az is, de annyira belejöttem a pulzusfigyelésbe, hogy vettem egy Polart, ami rögzíti másodpercenként a paramétereket. Ekkor vettem észre, hogy az elején össze-vissza megy a szívem. Edzést még soha nem csináltam úgy, hogy adott pulzustartományban tartom a ritmust, de mostmár ezen is elgondolkodtam. Sőt, mondok rosszabbat! Munkám során sokszor van a kezeim között olyan készülék, ami az EKG-t rögzíti, utána kiértékeli. Még az is megfordult a fejemben, hogy azzal is futok egy kört. :))

tza13 2010.03.16. 16:06:59

@BGy: Ha van olyan ketyeréd még szép:) Én a navimat raktam volna át gyalogos módba, minek is?+ hülyén is nézett volna ki, hogy menj előre 500 métert, fordulj vissza utána újratervezés meg minden:)

Idő kérdése mondom, és tényleg veszek én is egyett majd, mert látom ha már van akkor elkezd az ember vele szórakozni, összehasonlítani, táblázatba rendelni stb az adatokat. Kíváncsi leszek majd rá nagyon...ha lesz fejlemény majd mondanám...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.03.17. 08:07:31

@tza13: jó dolog a pulzusmérés, én támogatom, bár még sosem csináltam és nem is fogom szerintem... :)félek, h kiderül nem vagyok olyan jó futó, mint képzelem. :D

@BGy: az okés, hogy a futás elején nem ugrál a pulzus, de szerintem a bemelegítőnél pont ugyanúgy kileng, hiszen pörgeti fel a motort, főleg ha ugrálással, gyors mozgással teszed. futásra szándékoltan lassú futással kell melegíteni szerintem. én versenyek előtt ezt pl összekötöm egy klotyó vagy nyugodt környékű fa keresésével... :D

fejdip · http://marathon.blog.hu 2010.03.17. 20:00:12

@BGy: Elképzelem, hogy húzod magad után az EKG cubehört, közen nyomtatja azt a hosszú papírt :) Csak jó hosszú 220-as kábel kell végülis.
A viccet félretéve úgy látszik mindenkit elkap a gépszíj egy idő után. Én is alíg várom a GPS-es órámat! Akkor majd nekem is lesznek ilyen szép grafikonjaim!

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.03.17. 20:12:16

@tza13: navigációval már futottam, a kezemben tartottam, de csak azért, hogy az útvonalat eltárolja és lemérjem pontosan a távolságot. Az erdőben nem talált utat, úgyhogy meg sem nyikkant. :))
@rrroka: biztos ugrál a pulzusom bemelegítés alatt, de azt még nem látom és ezért jó. :) Holnap új próba lesz.
@fejdip: tényleg van 24-72 órás EKG, ami akkora, mint a tenyerem és mindent rögzít. Ilyeneket is árul a cégem, ezért ha legközelebb lesz raktáron, lehet, hogy megyek egy kört vele. De lehet, hogy inkább nem kellene, mert akkor annyi minden kiderülhet, hogy fel is akasztom magam. :) Egy terheléses EKG-n már gondolkodom, de megvárom, amíg teljesen jól leszek és nem érhet meglepetés. Egy kínai cégtől most kértem árajánlatokat navigációkra (8-20 ezer forint) és a Garmin Forerunner 305-öt 54 dolcsiért adják. Egy kicsit gyanús ez az ár. :))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.03.18. 05:33:58

@BGy: sokszor elgondolkodtam, h vmi új kütyű nekem is kéne, de jól megvagyok egyelőre a sima 75 részidős órámmal és a futótérképpel. :) egyszer egy pulzusmérőt talán... te nem akarsz megválni a régitől? vagy rosszul emlékszem hogy neked volt hervises...?

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.03.18. 10:08:43

@rrroka: én is azért vettem a Hervisben 5 rugóért az előző órámat, mert sokat áldozni nem akartam rá, de egy kicsit azért érdekelt a dolog. Aztán egyre többet vártam el tőle és így jutottam el a Polarig. A hervisest a nejem használja, bár még egyelőre nagyon nem hozza lázba a "pulzusmérés tudománya". Most, amikor ezt a bejegyzést írom az irodámban, egy intenzív osztályon használt betegőrző monitor van rajtam, 63 a pulzusom. Figyelgetem magam, de ma már vissza kell küldeni a kórháznak, mert csak javítani volt itt. :)))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.03.18. 12:29:28

@BGy: rajtam meg tréning gatya van... :D

pecsenye 2010.03.22. 20:05:17

nekem egy timex volt (van). tavaly eltörött a szíja, vhogy nem jött össze a csere. közben lemerült az elem is. a futással meg nem álltam le. aztán már nem is hiányzik. félreraktam a tudományos futást, érzésből, ösztönből, etc. futok. és tök jól érzem magam így is..most nem azt mondom, h nem hasznos, sok kollégát ismerek aki esküszik rá. és sokat akiket szintén nem:) jó pulzusmérést..:)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.03.23. 05:24:34

@pecsenye: én szeetem tudnia végén, h milyen tempót mentem az adott távon, de ennyi. se pulzus, se más tudományos alap.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.03.23. 05:47:18

@pecsenye: eleinte én is óra nélkül futottam. Aztán elkezdett érdekelni az időeredményem. Az első félmaratont is óra nélkül futottam. :) A pulzusmérős órámmal elkezdtem a pulzusszámhoz igazodva edzeni. Aztán hagytam a fenébe, nem vezetett sehova, vagy csak türelmetlen voltam, de a pulzusszámot figyelem azóta is. Egy egészen jó visszajelzés a szervezettől. Igazad van, hogy lehet anélkül is futni, de én az adatok, grafikonok elemzését imádom, úgyhogy nekem ez kell. :))
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
süti beállítások módosítása