Nagyjából egy fél éve kezdett el érdekelni a terepfutás. Itthon mindig terepen edzek, hiszen erdőben futok, de ez síkvidék, igazán nagy, megerőltető emelkedő nincsen benne. Városi félmaratonokat meg lehet unni. Ha az elején jól elcsípi az ember a tempót, akkor monoton lesz az egész. Egyedül a város és a futótársak nézegetése lehet a változatosság a 21,1 km alatt. Kassán már kétszer futottam félmaratont, a második nem volt akkora élmény, mint az első. Prágába már nem is tértem vissza másodjára. Az idei Nike Félmaraton sem vonz nagyon, de sok Futóblogos cimbora ott lesz, ezért neveztem én is, nehogy kimaradjak egy ismerős közösség futó élményéből. Jövőre Bécsbe is csak azért szeretnék visszamenni, mert a jelenlegi állás szerint ott futom le az első maratonomat. Éppen Bécsben vettem az első terepcipőmet, a Mizuno Wave Cabrakant, amit akkor még a Mátrabérc motivált. A Mátrabérc kimaradt, mert egy héttel volt később a Bécsi Félmaraton után. A júniusi Ultrabalaton első szakasza emelkedős volt. Már ott is megfordult a fejemben, hogy milyen jó hegyre futni. Ott még aszfalton, de a Bükki Hegyi Félmaratonon már erdőben futottam fel a hegyre (2:15). Akkor még bele kellett sétálnom, mert teljesen tapasztalatlan voltam, milyen stílusban is kell hegyre futni. Után a Tokaji hegyre akartam felfutni, de a legnehezebb oldalát választottam, nem sikerült. Ezek után neveztem a Börzsönyi Hegyi Félmaratonra. Erre már fejben is jobban készültem, tudtam, mi vár rám. A fizikai felkészülés abból állt, hogy az erdőnkben van egy kb. 8 méter magas domb, arra futottam fel egymás után többször. Sajnos nem elég magas, mert a 8 méter magas szinthez hozzá lehet szokni könnyen, a combom meg sem érzi, versenyen viszont nem ér véget az emelkedő 8 méter után. A különböző futóstílusokat viszont ki lehet próbálni. Nagy léptekkel felmenni baromi fárasztó, ezért a "lábujjhegyre érkezés kis lépésekkel" stílust találtam a legkevésbbé fárasztónak.
Augusztus 14-én elmentem Diósjenőre és neveztem a versenyre. A rajthoz kb. 1 km-t kellett gyalogolni felfelé, már az is megijesztett. Beszélgettem közben egy idősebb emberrel, aki Nyíregyházán a veterán EB-n is indult. Nem voltak jó élményei, mert a doki kiszedte a sorból 10 000 méteren.
A rajtnál mindenki melegített. Az útvonal egy aszfaltozott szerpentinen indult, gondoltam az első kanyarig elfutok. Húha, gondoltam két lépés után. A pulzusom 150 körül volt, nem is akartam feljebb menni. Emelkedett rendesen az út! A rajtjelet egy vadász adta, elsütötte a puskáját. Szerintem belelőtt a RAJT feliratba, ami két fa közé volt kifeszítve, de legalább nem ránk hullottak vissza a sörétek. A mezőny (50 ember) elindult. Kb. 40 ember elkezdett eszeveszett tempóban felfelé futni az emelkedőn. Én nem mertem, mert tudtam, hogy 10 km ilyen emelkedő van előttünk. Mögöttem 10 ember volt. Az első kanyarban, kb. 600 m után utolértem 2 embert. A pulzusom nem engedtem 155 fölé. A 2. km után volt egy kis lejtő, ahol sokan nekiálltak vágtázni, én viszont ezt a szakaszt szántam egy kis pihenőnek, 141-es pulzussal futottam lefelé a kb. 800 m lejtőn. Ekkor sokan visszaelőztek. Viszont ismét egy emelkedő jött, ami utána 7 km-en keresztül kitartott. Itt előztem ismét sokat. Aztán egyszercsak nem volt előttem senki, mögöttem sem hallottam lábdobogást. 
Az út sáros volt, mert előtte esett, egyedül a magasabb területeken volt szárazabb, gondolom, onnan már lefolyt a víz. A képen a számok a frissítőállomások számát jelzi. Egy terepjáró platójáról adták a vizet.
Gyönyörű volt az erdő, aljnövényzet nem nagyon volt, messzire el lehetett látni a fák között. A levegőt harapni lehetett, haraptam is rendesen. Egyszercsak feltűnt előttem egy ember, kulacsövvel, fülhallgatóval felszerelkezve. Meg kell előzni ez zakatolt a fejemben. Hamarosan sor került erre is, nem bírta az emelkedőt, belesétált. Néztem az órámat, ami szerint hamarosan elérem a 450 m szintet. Ez erőt adott. És méterre pontosan egyszercsak elkezdett lejteni az út. Nem elbízva magamat, egy kicsit gyorsítottam. Kb. féltávnál jártam. Avarszőnyegen kellett futni, nagyon jó volt. Pocsolyákat nem bírtam átugrani, inkább kikerültem. Öt perc lejtő után a kulacsöves fickó utolért. Ment, mint a meszes, elszáguldott mellettem. A Kemence patakon át kellett gázolni, mert annyira széles volt, hogy átugrani senki nem bírta. Sokszor az úton futó kicsi horhosok miatt nehéz volt haladni. Nem is mertem nagyon kiengedni a lábaimat, hiába lejtett az út. A patak után volt még egy kis emelkedő, itt a kulacsöves embert ismét megelőztem és nem is láttam többet. A befutóig lejtő volt, de annyira köves volt a vége, hogy minden lépést meg kellett fontolni, nehogy a bokám kitörjön. Ez nem panasz, ez tetszett! 2:08 alatt sikerült beérnem. Azóta gondolkodom, hol lehetne még azt a 8 percet lefaragni és csak az emelkedő szakaszokon. De 8 percet? Az nagyon sok! A diósjenői kempingben utána le lehetett zuhanyozni és tisztán, illatosan hazamenni. Jövőre veletek ugyanitt!
Terveim szerint az idén, 2010-ben akartam lefutni életem első maratoni távját a Kassai Maratonon. Elhalasztom. Nem úgy alakult a nyaram, hogy fel tudnék készülni addigra, de talán a fő indok az, hogy a bécsi pálya jobban tetszik. A tavaszi bécsi félmaratonom nagyon jólesett, élveztem minden pillanatát. Nem volt teljesítménykényszer, az idő másodlagos volt és ehhez képest is jól sikerült. Már akkor gondoltam rá, hogy ott kellene az első 42 km-s távot is lenyomni. A kassai pályával az a gond, hogy két kört kell lefutni, amit nem szeretek. Fejben szétzilál, ha mégegyszer ugyanott kell szenvednem, mint két órával azelőtt. Ez is egy oka annak, hogy a bécsi versenyt választottam, ahol egy nagy kört kell futni. Ráadásul a terepfutás most jobban izgat, meg lehet unni az utcai versenyeket is. Az idei Nike Félmaratonra még nem neveztem, de egy kicsit úgy érzem, hogy nem is fogok. Tavaly nem volt túl nagy szám, elég semleges érzéseim vannak vele kapcsolatban. A lényeg, amiért írom ezt a bejegyzést, hogy már lehet nevezni a 2011-s Bécsi Maratonra! Mi legyen? Még 36 hét van addig. :)) Két hét múlva félmaraton a Börzsönyben és most pénteken a Tokaji hegyre akarok felfutni a temető felől. Beszámolok erről és arról is, miként csináltam meg a lyukas sarkú Mizunómat.
rrroka lelkes olvasónk és sporttársunk javaslatára az érhetőséget növelve az alábbi képet szúrom ide.
Ebben a részben az utolsó két szakaszomról és a befutóról írok, valamint az egész UB utáni állapotomról. Ja, és ne felejtsem megemlíteni, hogyan szerepelt a Mizuno Wave Precision 9 cipőm!
Szóval ott hagytuk abba, hogy megérkeztünk Balatonberénybe és vártuk Zsolát. Ez egy kicsit hosszabb pihenő volt, aminek nagyon örültem, mert a Keszthely előtti rész sokat kivett belőlem és a leghosszabb szakaszom, a 13,4 km volt a következő. Ettől egy kicsit tartottam, mert éreztem, hogy nem regenerálódok elég gyorsan. Talán nem kellett volna bicikliznem. Most erre ügyelek és elkezdek kajálni. Gélt és egyéb műkaját nem akarok enni, ezért egy balatoni büfében vettem 5 palacsintát. Kicsit beszélgettem a tulajjal, hogy teljesen kihalt a Balaton, gyér a forgalom. Elszomorító, de talán mindannyian tudjuk az okokat. Szóval megettem 5 kakakós palacsintát (nanométer vastagságúakat - 1. ok), és még jutott egy diós-nutellás, amit Zsoláék nem tudtak megenni. Hogy keveredik ide Zsola? Úgy, hogy közben befutott és Szaszit váltotta, akit továbbra is Helemburgis kísért biciklin. Szaszit piszkosul nyomta itt is, 4.10 körüli átlagjai voltak az összes szakaszán! Mi még egy kicsit szórakoztunk Balatonberényben, majd gyorsan kocsiba pattantunk és átmentünk a következő ponthoz,Balatonfenyveshez. Itt sem kellett sokat várni, mert Szaszit pikk-pakk lenyomta a 12,9 km-ét. Én ropival és egy kis Led Zeppelinnel készültem a 13,4 km-re, ami közeledett hozzám. :) Balatonfenyvesen Helemburgis váltotta Szaszitot a biciklit pedig egy újrakezdő bringás tekerte. Aggódva mentünk Fonyódligetre, a féltávhoz és egyben következő váltópontunkhoz. Időben odaértünk. Én lesétáltam a Balatonhoz, hogy egy kicsit megízleljem bőrőn át a vizet. Kellemes volt, ahol csak tudtam, megmostam benne magamat. Hátha erőt ád. :) A kocsimban továbbra is Led Zeppelin szólt, természetesen nyitott ajtóknál. Zsolának ez gyenge volt és megkérdezte, nincs-e nálam AC/DC."Véletlenül" volt nálam, aminek az lett a vége, hogy izomból bömbölt az AC/DC, Zsola pedig ráénekelt. Mint kiderült, az AC/BC együttes énekese is egyben, úgyhogy egy próbával egybekötött előadást tartott ott a parkolóban. Nekem beindultak a rongylábaim és táncolnom kellett. Ügyelvén arra, hogy a szituáció abszurditását fenntartsam, oda nem illő mozgással és ritmussal követtem le Zsola produkcióját. Ezzel sok idő elment, ami nem baj, mert legalább nem arra gondoltam, hogy bírom-e a 13,4 km-t. Helemburgis fitten és erőtől duzzadva érkezett a váltópontra, ahol Félix váltotta.Kis pihegés után indultunk Balatonlellére.
Balatonlellén éppen a BME üdülőjénél volt a váltópont. Előjöttek az egyetemi emlékek. :) A kukában Helemburgis talált egy hullát. Én félve néztem bele. Tényleg hulla volt, egy félbevágott bazi nagy hal bűzlött benne. Le is fényképezte, ha szépen kéritek, akkor át is küldi nektek a képet. Félixet izgatottan vártam. Eljött az igazi kihívás, a harmadik szakasz, a 13,4 km. Kb. 1 órával voltunk a tervezett időnkön belül, bár ebben nekem nem sok részem volt, mert én tartottam az előzetesen megígért 5.40-6 perceket kilóméterenként. Helemburgis ekkorra már többször is elmesélte, mire gondolt futás közben és mennyire megkönnyítette a dolgát, ha éppen nem szólaltam meg. Ez hiányzott nekem is, ez a valami, ami megkönnyíti a futást, a "flow". Nem gondoltam volna, hogy ez éppen a legfélelmetesebb szakaszomon jön elő. Nem mertem gyorsan kezdeni, de mikor láttam, hogy a szívem 140 körül ver, nyugalom lett úrrá rajtam. Az egész szakasz egy örömfutás volt, a Nap éppen ment le a Balaton mögött, lengedezett a szél, de szerencsére nagyon nyálas nem volt a dolog. Egyetlen egy sunyi emelkedő volt, Balatonszemesen egy fákkal szegélyezett úton. Itt gyönyörű villák sorakoztak, talán ezek is segítettek a "flow"-ban. A végefelé kezdett besötétedni, egy kicsit magasabb fokozatra kapcsoltam, mert éreztem, hogy jól megy, nincsen semmi bajom. Egyszer meg kellett állni, mert jött a vonat. Ez látszik a pulzusgörbémen is, rögtön le akart nyugodni a szívem. :) A befutónál, Balatonföldváron már sötét volt, szerencsére Szasziton fejlámpa volt, nem okozott gondot.
Holnap folytatom, most megyek futni, hétvégén Hegyi Maraton a Bükkben!
Most van az előző mondatban említett holnap, ezért folytatom a beszámolót. A balatonföldvári befutónál már sötét volt, csak az utcai lámpák világítottak. Engem Zsola váltott, mint mindig. A futók sorrendje egyébként a következő volt. Félix, Én, Zsola, Szaszit, Helemburgis. Ebben a sorrendben rotálódtunk négyszer. Illetve Félix nem futotta az első szakaszát, az utolsót pedig nem Helemburgis futotta, hanem Félix és Szaszit. :) Remélem, így mindenkit megkevertem alaposan! Balatonföldváron annyira jólesett a diákcsemege, hogy nem bírtam abbahagyni a zabálást, pedig már indulni kellett volna a következő váltóponthoz, Siófokra. Zsolát valószínű, hogy Szaszit kísérte bringán, mert én nem, Helemburgis talán nem, Félix pedig nem is bringázott. Kocsival átszáguldottunk Siófokra, már teljesen sötétben. Itt hallomásból tudom, hogy volt egy kis feszültség, mert elmentek tésztát venni és még ott meg akarták enni, de az idő nagyon szorított. Ezt majd Helemburgis megírja kommentben, mert én ekkor Szaszitot kísértem biciklin. Siófok teljesen kihalt volt, a vízparti hatalmas szállodák sötéten meredeztek az ég felé. Kiábrándító volt. A Palace Discoban nem volt senki. Egy kicsivel lejjebb 4-5 félrészeg orosz srác megkérdezte, hol lehet itt bulizni. Mondtam, ha bemennek a Palace-ba, akkor már lesznek hatan, de megszívták, mert egy csajt sem láttam Siófokon, aki azért lett volna ott, hogy aznap este valaki elkapja a derekukat.Szaszit ezalatt hozta überbrutál formáját és 4 perces km-ekkel rohant előttem. Ezért nem tudtam a bringán pihenni! 11 km-t futott Balatonaligáig. Mivel sötétben futottunk, sok látnivaló nem volt. A kényes kereszteződésekben rendőrök segítettek nekünk. Ekkor rajtam már egy jószabású, gyönyörű láthatósági mellény volt. Nem zöld, hanem piros, mert zöld mindenkinek van. :) Mivel Szaszit nem húzta nagyon az időt, ezért hamar a következő váltóponthoz értünk. Itt Helemburgis váltotta. Mivel más nem maradt, aki kísérné bicajon, ezért maradtam én a nyeregben. A fenekemet már teljesen elnyomta, de oda se neki! Nem készültem hosszabb beszélgetésre Helemburgissal, mert füldugókkal zárta ki a külvilágot. Az elején, gondoltam, megkérdem, mennyit is kell futnunk. Amiatt, hogy mennyi ideig nyomja még a fenekemet a nyereg. Szólt, hogy ne beszéljek hozzá, mert fárasztja a válasz. Oké, akkor csak egy kérdés. 8 km-t futunk? Semmi reakció. 8? Még mindig csend. 8 ? Aztán kitört belőle az első bejegyzés főcíme: "Mi nyolc?!?!?!?!?!?". Gyorsan tisztáztuk, hogy mi nyolc, aztán Balatonvilágosig szó nélkül mentünk. Én a bringával a felezővonalon szlalomoztam, néha Helemburgis elé, vagy mögé beálltam, attól függően, honnan jött kocsi. A szép mellényemmel világítottam. Akkor sem mertem szólni Helemburgisnak, mikor a fejlámpája tíz perce a fák koronáját világította, nehogy beakasszon a küllők közé. A váltópont előtt volt egy iszonyatos emelkedő, amin le kellett szállnom a bringáról, mert a legkisebb áttétellel sem tudtam felmenni rajta. A combom majdnem szétszakadt. Éppen a domb tetején volt a váltópont. Bringát oda Szaszitnak, és Félixszel már el is tűntek a sötétben. Mi még egy kicsit pihegtünk, majd Helemburgis megjegyezte a készenléti rendőröket kísérő kocsinak, hogy vasúti átjáró után nem lehet parkolni. A fickó visszaszólt: "Nem parkolni, megállni!". A legjobbkor szóltak be egymásnak. Engem egy évben többször megállítanak a rendőrök, már gyomorgörcsöm van a látványuktól is. Elindulás után még nézegettem a tükörbe, hogy jönnek-e utánunk, de nem jöttek. Huh. Már tök sötétben átkocsikáztunk a következő váltópontra. Könnyen odataláltunk, így ott el tudtunk tölteni egy jó pár percetpihenéssel. Megittam egy Bombát, ami nem szokásom, mert nem szeretem ezeket a frutti ízű műcuccokat. Pisilni már bárhová lehetett, mert az utcán továbbra sem voltak emberek, úgyhogy én sem okoztam közbotrányt, amikor a parkoló szélén csöveltem egyet. Utána vettem észre, hogy valakik ott vadkempingeznek egy kicsi sátorban, de nem ment rájuk. :) Helemburgis, a csapat rózsabimbója itt döntötte el, hogy az utolsó szakaszát (kb 8-10km) átadja Félixnek és Szaszitnak, hogy még azt meg tudjuk húzni, hajrázzunk. Konkrétan 10 km alatt akarta utolérni a másfél órával előttünk járó csapatot. Ezt megemlítettem neki, de fogjuk a hajnali időpontra, hogy nem reagált rá érdemben. Itt már fáztam, pedig hideg nem volt, csak baromi álmos voltam. Egyszercsak feltűnt Félix és Szaszit. Gyors dugókázás és már rohantam is a balatoni hajnalban. Szaszit még csinált valamit a váltóponton, addig egyedül bóklásztam a fejlámpámmal. Életemben először. Furcsa volt, de meg lehetett szokni. Ha a homlokomról letöröltem az izzadtságot, a kezemet annyira megvilágította, mintha szembevakuztak volna, után 1-2 másodpercig semmit nem láttam. Egy Y elágazásnál az Y rossz szárát választottam, amikor egy hang "megszólalt": heeeeee! Így jelezték a rendezők, hogy a hang felé kellene kanyarodnom. Megcselekedtem. :)
Átmentünk a 71-es út másik oldalára, ami egyszercsak bement egy erdőbe. Ha nincs ott velem Szaszit, tuti, hogy nem megyek be. Fejlámpa ide, fejlámpa oda, ha csak egy sávot lát az ember, nem érzi magát teljes biztonságban. Valószínű, hogy a berosálás lehetősége miatt, itt gyorsabban futottam. 
A leggyorsabb szakaszom volt az egész UB alatt. Össze-vissza vert a szívem. Ahol elkezdődött a furcsaság, ott értünk be az erdőbe. Annyira persze nem féltem, mint amennyire az ábrán látszik. Talán a mellkaspánt volt rajtam rosszul, mert előtte levettem és víz nélkül tettem vissza. Túlságosan civilizált részre már nem is értünk ki. A terv szerint Zsola váltott volna, de a váltóponton Félix várt, akit Helemburgis kezdett bringán kísérni. Szaszittal nem értettük, hogy mi van. Beültünk a kocsiba és indultunk Alsóőrsre. Valamilyen csoda folytán Alsóőrsön már ott volt Félix. Kiderült, hogy Zsola nem találta meg a váltópontot, emiatt Félix indult el, de néhány száz méter megtétele után találkoztak, így cseréltek. Helemburgis kísérte bringán Zsolát. Mi Szaszittal Alsóőrsön vártuk őket. Nem szarozott sokat Zsola, jött, Szaszit váltotta, én meg Félixszel mentem Balatonfüredre, a Tagore sétány végére, hogy ott Helemburgis utolsó szakaszából 5 km-t fusson. Sok időnk volt, én szétfagytam, és majdnem elaludtam. Szaszitban most sem kellett csalódni, nagyon hamar odaértek. Félix felvette az én fejlámpámat, amibe először én, majd Zsola ízzadtunk bele. Ordított, amikor felvette, de azt mondta, csak az első 1-2 másodperc rossz. Szaszittal bevágódtunk a kocsiba, mert nem volt sok időnk, hogy a Tihanyi elágazásig eljussunk. Folyt róla is a víz és még várt rá az utolsó 4 km, ami fel Tihanyba, a hegyre. Félixszel valamilyen úton-módon eljutottunk kocsival a célba, ahol a tihanyiak legnagyobb örömére még hajnali fél négykor is kihangosítva beszélt a műsorvezető csávó. Néha befutott valaki, azt megtapsoltuk mind az öten. :) Aztán feltűnt Szaszit és Helemburgis. Zsola, Félix és én elébük mentünk és a célvonalon együtt futottunk át!!!!!!!!! Hatalmas érzés volt. Kaptunk érmet, Nemzeti Sportot, aminek a címlapján szerepelt a nevünk, hogy elindultunk. Összeálltunk még egy kép erejéig, aztán már csak a levezetők következtek. Egy kis diskura Szaszával, és azokkal, aki még beértek a közelmúltban. A szállásra reggel öt körül mentünk. Én lezuhanyoztam, mert már centiméteres volt a rámszáradt izzadtság. Érdekes, hogy egész nap senki büdös szagát nem éreztem, és állítólag az enyémet sem más. Ezt vagy udvariasságból mondták, vagy mindenkinek akkora "aurája" volt, hogy kioltotta a másikét. Aludni nem tudtam, pedig nagyon akartam, mert 450 km kocsikázás várt még rám hazáig. De egy ilyen élmény után nem lehet elaludni hetekig!!!!!!!!!!!!!
A cipőm nagyon jól muzsikált. A lyukat a sarkán leukoplasttal leragasztottam és a zoknimon is volt egy széles leukolpast csík keresztben. Ez most jó megoldásnak tűnik, illetve nincs is más választásom, mert őszig nem veszek új cipőt. Ja, a jelszó? UB mindörökké! A csapatnak is köszi mindent! Klasszak voltunk. 17:48 alatt teljesítettük a 212 km-t. Hatodikok lettünk 28 csapatból és 14.-ek összetettben.
És ami fontos: Helemburgis nem egy "mindenhol beszólós hülye némber", ha véletlenül ez jönne le a bejegyzésből. :)
Kevés időm van, ezért lassan haladok a beszámolóval, pedig igyekezni kellene, mert a finom kis részletek kikopnak az ember fejéből.
Ott hagytuk abba, hogy Helemburgis célbaért az első szakaszán és elnézést kértek egymástól dugókás nénivel, mert az adrenalin lecsengése ezzel jár. Ezen a ponton Félix váltotta a "Hölgy" (ez egy utalás, nem a nemiség megkérdőjelezése!) versenyzőnket. Én átadtam a bringát Szaszitnak, éppen jókor, mert már nagyon fájt a fenekem, teljesen elnyomta az ülés. Bepattantunk a kocsiba és irány Balatongyörök. Zsola ekkor hol volt? Ja, tudom! Balatongyöröknél megálltunk egy vendéglátóipari egységnél, hogy kiürülő készleteinket feltöltsük. Ezzel el is ment egy kis idő, mert utána rohanva kerestük meg a váltópontot. Odamentünk a megadott koordinátákhoz Pákó segedelmével, de ott nem volt semmi. Éppen jött egy futó balról és egy bringás jobbról. Bíztunk benne, hogy a "hol a váltópont" kérdésünkre a két ember válaszának lesz közös halmaza. Nem volt, mind a ketten a másik irányba mutattak. Mi a rossz irányba indultunk, úgyhogy a végén az utolsó pillanatban értünk a megfelelő váltóponthoz. Előtte még egy golfpálya szélén csorgattam, bízva abban, hogy aki messziről néz, az azt hiszi, golfütő van a kezemben. :)
Ezen a ponton Félixet váltottam. Sajnos se fejben, se testileg nem volt időm felkészülni erre a szakaszra, úgyhogy nagyon rosszul indult. Itt már sík volt a terep, a bicikliúton futottunk, de a Nap szemből sütött és nagyon. Melegem volt és napsütés is zavart. A sapkám a kocsiban volt...a szakasz elején, kb.65 km-re Tihanytól utolértem Vozár Attilát. Elég szar állapotban volt, kiabált a kísérőivel és öklendezett. Szaszittal azt beszéltük, hogy tuti, hogy nem jön végig. Megelőztem! A napsütés nem csökkent, árnyék nem volt, éreztem, hogy pirul a fejem rendesen. A pulzusommal sem voltam elégedett és itt készültek rólam a legrosszabb fényképek. :) A táv 11,7 km volt.
Itt láthatók az órám által rögzített paraméterek. Az órát nem sikerült akkor megállítanom, amikor beértem, az látszik is a pulzusomon, kb. hol álltam meg.
A célban már vártak a többiek, Zsola váltott, Helemburgis kísérte biciklivel. Keszthelyen nagy volt a tömeg, nem tudom miért, talán központi helyen váltottunk? Nem vacakoltunk sokat, mert Zsola jó iramban szokott futni, beültünk a kocsiba és irány Balatonberény. Menetközben még kikiabáltunk Zsolának, aki 4 perc körüli ezrekkel tolta a 12,8 km-ét egészen Balatonberényig. Innen folytatom hamarosan....
Mivel mi Helemburgissal nem voltunk ott a rajtnál, ezért erről semmilyen információm nincs. Mi keményen autóztunk Pécselyre, ahol én váltottam Zsolát. Könnyen odataláltunk, a navigációban Pákó igazított útba bennünket. A váltóponton már nagy volt a nyüzsgés, mi elbeszélgettünk az RTL-klubos Hujder Zoltánnal, megtekintettük azt a kütyüt, amibe a dugókát kell dugni. Ekkor már nagyon sütött a Nap, de meleg nem volt. A mezőnyt 10 órakkor indították, és 10.37-kor, már előttünk suhantak el. Hegyre fel 10,5 km, 37 perc alatt! Egy picit meglepődtem. Nem kispályás csávók tolják itt, úgy tűnik. 10.48 körül jött Szaszit a bringával, hogy Zsola mindjárt ideér, készüljek. 10.49-re ott is volt, dugott a dugókával, ideadta és én már "rohantam" is tovább. Még lepörgettem a fejemben, hogy a kocsikulcsot vajon odaadtam-e Helemburgisnak. Nálam nem volt, úgyhogy igen. Nagyon óvatosan kezdtem, mert tudtam, hogy 130 m szintes terep vár rám. Ehhez nem vagyok szokva. A falu kacskaringós volt, elég hamar kiértünk belőle. Szaszit is utolért, elkezdődött számomra is az UB. Egy picike lejtővel indult a szakaszom, majd teljesen bedurvult. Az alábbi ábrán jól látszik a szint, amit a zölddel kitöltött görbe ábrázol, a fenti görbe a szívfrekvenciám. Mindkettőt überfasza órám rögzítette. :) A szívritmus skálája baloldalt, a szintté jobboldalon található.
Mire felértünk a csúcsra, addigra egészen elfáradtam. Leízzadtam, a combomat éreztem és a pulzusom is az egekben volt. Az utolsó negyedóra már lejtett, ebből 10 percet pihentem, 5 percet pedig gyorsabb tempóra váltottam, hogy ne rajtam ússzon el a győzelem. Így is a leglassabb futó lettem a csapatban. :) Beértem Dörgicsére 49.39 alatt. A táv 8.9 km volt. Elég gyenge tempó... A befutónál már Zsola úgy várt, mint aki nem futott egy órája 10,5 km-t. Zsolaminátor. Szaszit kísérte ismét Zsolát, úgyhogy én Helemburgissal újra kocsiba pattantam és Pákó GPS-es kíséretével átszáguldottunk Zánka külső részére. Zsolában nem csalódtunk, nagyon hamar odaért. Ezen a ponton Szaszit váltotta Zsolát, én meg Szaszitot a bringán. Nem tudtam, mi hiányzik még nekem. Szaszit elkezdte gyűrni a kilómétereket, amikor én még a pedált keresgettem a bringán. Szerencsére rikító pólóban voltunk, nehéz lett volna szemelőltéveszteni. Rögtön feltűnt, hogy nem mostanában kezdte a futást, mert 4 perces ezrekkel nyitott és végig itt tartotta a tempót. Az első emelkedőnél le is maradtam, mert nem tudtam, hogy kell visszaváltani a biciklin, így sikerült nagyobb áttételre kapcsolnom, azaz csökkent az esélyem, hogy könnyedén feltekerek az aktuális dombra. Kiálltam a nyeregből és éppen fel bírtam menni a hegyre. Menetközben még egy másik bringás kísérőnek is szóltam, aki kínlódott, hogy ő sem tud visszaváltani? Ő visszaváltott, egyszerűen csak gyenge volt. :))) Szaszit szakasza elég hamar végetért, de nem azért, mert rövid volt, hanem mert nagyon gyorsan futott. A következő váltóponton Helemburgis már izgatottan várt, elszántság tükröződött a szemében. Zenehallgatással szemellenzőt vett magára, hogy ezzel a képzavarral éljek, hogy semmi ne gátolja a teljes koncentrációjában. Izmai megfeszültek és kilőtt a starthelyről. :) Bringával mentem mellette, szóltam hozzá, de nem hallott mindent, mert a zene elnyomta baritonomat, vagy csak nem akarta meghallani. Felvett egy nagyon gyors utazósebességet, amiből nem is engedett az út során. Társalgásunk leszűkült annyira, hogy "izó", "m-m" (ez a köszi, vagy a danke kiejtése koncentrálás közben). Előzgetett is, ellenfeleit "bite" varázsszóval kényszerítette félre az útból. Közeledtünk a váltóponthoz, ahol Félix várt bennünket, szerencsére megérkezett. Még egyszer eljátszottuk az "izó", "m-m" párbeszédet és be is értünk. A dugókás emberke nem volt kéznél, ezért Helemburgis ekkor már ízes, célratörő kérdéssel és egyben lebaszással kereste meg a dugóka anyarészét. Folytatás következik...
A cím magyarázatot igényel. Kedves futótársunk Helemburgis egyik aranyköpése volt, de hogy mi is hozta ki ezt belőle, az a későbbiekben derül ki.
Előbbi bejegyzéseimben már említettem, miként kerültem bele a Futóblog Allstarts csapatba. A hosszú levelezések és görcsölések után az utolsó pillanatban neveztünk az ötfős csapatok közé. Fejenként így átlagosan egy maratont kell futni. Szerencsére nem egyben, hanem tetszőleges számú szakaszra bontva. Persze nem apróztuk el, így mindenkinek 4 db 8-13 km-es szakasz jutott. Legalábbis a tervek szerint és indulás előtt egy nappal. :)
Péntek délutánra beszéltünk meg találkozót Tihanyba, a szállásunkon. Nekem még dolgom volt Szegeden aznap, ezért hajnali négykor már keltem és indultam. Reméltem, hogy majd este alszunk egy picit. Már Balatonkenesén jártam, amikor Zsola hívott, hogy ő motoros fesztiválon van, nem alszik Tihanyban, de eljön megismerkedni és a rajt előtt fél órával már ott lesz. "Jó" hírként közölte még, hogy Félix csak a verseny napján tud dél körül csatlakozni. Természetesen Félix volt a kezdőember... Hívtam telefonon Helemburgisékat, hogy mi a helyzet. Nem voltunk feldobva, de nem tűnt reménytelennek a dolog. Én értem elsőként Tihanyba, legalább volt időm lemosni magamról az út porát. A szállás tökéletes volt, bár túl sok mindenre nem használtuk, főleg alvásra nem. Helemburgis és Szaszit is megérkezett egy óra múlva. Mivel én még nem találkoztam velük, ezért fürkésző pillantásokkal és célirányos kérdésekkel felmértük egymást és pikk-pakk kiderült, hogy azonos hullámhosszon vagyunk. Öt perc múlva már úgy beszélgettünk, mintha száz éve ismernénk egymást. Ezt fontosnak tartom minden csapatmunka alkalmával.
Ezután elsétáltunk a 200 m-re található versenyközpontba. Ott átvettük a rajtszámokat, pólókat, borokat, kaja-pia jegyeket és a DUGÓKÁT. Sokat nem gondolkodtunk, egy pohár sört meg is ittunk. Aztán egy kis hezitálás után még egyet. Miért, mit kellett volna innunk? Vizet? Az folyik a csapból is. Egy kicsit még tébláboltunk a levegőtlen sátorban, majd visszamentünk a szállásunkra, hogy a másnapi terveket újraszőjjük. Zsola is befutott, illetve begurult a Harley-jával a szállásra, ahol gondolkodás nélkül eldöntötte, hogy akkor ő kezdi a versenyt, én váltom, majd ismét ő jön. Mindezt hegyre felfelé! Ekkor még nem tudtuk, hogy Félix a második szakaszára ideér-e, ezért a brainstorming folyt tovább. A vége felé bedobtam egy zseniális ötletet, hogy csúsztassunk mindenkit feljebb, és a végén csak 1 szakasz marad ki. Erről másnap hajnalban kiderült, hogy baromság, mert három szakasz maradt volna a végén, de akkor ott éjfélkor ez nem bukott ki.Kb. éjfélkor térünk nyugovóra. Nem tudom, hogy a többiek elfértek-e az ágyban, Helemburgi biztos, mert franciaágyon aludt, én a lábamat nem tudtam kinyújtani, mert az ágyvég nem engedte.
Reggel 03.37-kor felkeltem, mármint fejben és csak forgolódtam az ágyban. Minimális hangerővel hallgattam a rádiómat és reménykedtem, hogy a többiek is felkelnek hamarosan. Hét óra elött kimentem a wc-re mert azzal szerintem lehet jelezni a többieknek, hogy ideje lenne kelni. :) Jól sikerült és nemsokára már a versenyközpont sátrában kávéztunk. Csak azt nem értettem, hogy ha a Segafredo az egyik támogató, akkor miért 300 forintért ad egy papírpoharas kávét, amit sörpadon kell meginni.Beszélgettünk még, illetve elmesélte nekünk egy ősz szakállú, hosszú hajú emberke viszontagságos útját Lajosmizsétől Tihanyig, aki egyéniben nyomja (nyomta?) le az UB-t. Egy darabig érdeklődve hallgattuk, aztán túl hosszúnak tartottuk a mondókát és illendően továbbálltunk. Visszamentünk a szállásra beizzítani a futócuccokat. Helemburgis és Szaszit izóitalokat és egyéb doppingszereket kezdett el bekeverni. Ekkor megijedtem, mert én nem hoztam magammal semmi ilyesmit, gondoltam, majd a váltópontokon iszok az ottani izóitalokból. Helemburgis egy bevásárlószatyornyi port, gélt, bogyót, energiszeletet, italt, stb. hozott. Bennem fel is rémlett, ha ezt mind megeszi, akkor este fényvisszaverő mellény nélkül is világítani fog. A kocsiba bepakoltunk mindent, ami kellhet az elkövetkezendő 212 km alatt. Szaszit a bringás kísérést vállalta, ő azzal indult el a start felé. Zsola fél tízre jött a starthoz. Ott egy picit cseverésztünk Angelday-jel és WinklAIRrel, aki az első maratonjára készült. A startot Helemburgissal nem vártuk meg, mert mennünk kellett Pécselyre, az első váltóponthoz. A startnál csak Zsola és bringás kísérője, Szaszit volt ott. Folytatás következik...
Eldőlt, nincs visszaút! Hivatalos a csapatunk nevezése. Összesen öten futjuk körbe a tavat, nonstop váltóban. Mindenkire egy maratoni táv jut, természetesen(?) nem egyben, hanem terveink szerint 11-12 km-s etapokban, melyeket 4 óránként kell teljesíteni. Köztük három óra pihenő lesz, ami abból fog állni, hogy a következő váltópontra visszük a váltó csapattagot. Magyarán, nem fogunk tudni sokat pihenni. Emiatt a héten futottam egy tesztet, amin arra voltam kíváncsi, hogy a szervezetem miként reagál a napi két 11 km-re, közte 3 óra pihenővel. Nos, az eredmény jó lett, bírtam rendesen. Persze nem is fárasztottam ki magam, 6 perces/km sebességgel toltam. Ezt a tempót tervezem az Ultrabalatonra is. A napi két edzésem érdekessége, hogy az elsőt két órával evés után végeztem, de a kaját még éreztem a gyomromban, így a pulzusértékeim az alábbiak szerint alakultak. A képek az edzések összefoglaló ablakát mutatják.
Valószínű, hogy nem gondoltam át rendesen, de jeleztem a Futóblog Allstars-nak, hogy váltóban indulnék az Ultrabalaton 212 km-es versenyen.A Bécsi Félmaraton óta szédülgetek, fáradékony vagyok és kedvetlen. Orvosnál voltam, nem találtak semmit. Ebben a tudatban bevállalni az UB-t egy picit őrültségnek tűnik. Egy félmaratont és egy 10 km-s etapot merek biztosra ígérni, de a jelenlegi állás szerint fejenként egy maratonra lenne szükség, hogy körbeérjük a tavat. Ma el kellene menni futni, de hideg van és csepereg az eső, ráadásul nagyon álmos is vagyok. Az UB-ig még van egy hónap, ami alatt 5 kg-t szeretnék fogyni, mert érzem, hogy nem vagyok a versenysúlyomban. A vacsorák elfelejtve!
Előző bejegyzésemet ott hagytam abba, hogy megérkeztünk a rajthoz. Illetve Bécsnek azon részére, ami ekkor 32500 futónak a rajtot jelentette. Meglepetésemre, nem volt tömeg, szépen elolszlott a többsávos úton. Mindenkinek volt egy pötty a rajtszámán, aminek a színe jelezte, hogy melyik rajtzónába kell állnia. Én szófogadó gyerekként kerestem a kék rajtzónát, hogy onnan induljak. Az előzetesen kiadott könyvecskéből emlékeztem, hogy nagyjából merre van.
Még tavaly decemberben erősen felizgult állapotban jelentkeztem a 2010-es Bécsi Félmaratonra. Abban az időben bivalyerősnek éreztem magam, csak az egyéni csúcs megdöntése zakatolt a fejemben. A verseny honlapjának megtekintése és a versenyre átutalt pénz visszaigazolása között nem telt el fél óra sem. Nincs visszaút.
Utolsó hozzászólások